2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Már létezik magyar fejlesztésű ledes világítási rendszer

5 perc olvasás
<!--[if gte mso 9]><xml> </xml><![endif]--> <p><span class="inline inline-left"><a href="/node/79129"><img class="image image-preview" src="/files/images/Image7_140.jpg" border="0" width="484" height="302" /></a></span>Új közvilágítási célokat szolgáló led alapú, komplex világítási rendszer fejlesztését támogatja közel 1 milliárd forinttal a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (KTIA), az MTI március végi közleménye szerint. A GE Hungary vezetésével a program a tervek szerint 2016. március 31-én zárul, a vállalat a projekt megvalósítása során magyar egyetemekkel, kutatóintézetekkel és innovatív kisvállalkozásokkal működik majd együtt.

image7 140Új közvilágítási célokat szolgáló led alapú, komplex világítási rendszer fejlesztését támogatja közel 1 milliárd forinttal a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (KTIA), az MTI március végi közleménye szerint. A GE Hungary vezetésével a program a tervek szerint 2016. március 31-én zárul, a vállalat a projekt megvalósítása során magyar egyetemekkel, kutatóintézetekkel és innovatív kisvállalkozásokkal működik majd együtt.

image7 140Új közvilágítási célokat szolgáló led alapú, komplex világítási rendszer fejlesztését támogatja közel 1 milliárd forinttal a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (KTIA), az MTI március végi közleménye szerint. A GE Hungary vezetésével a program a tervek szerint 2016. március 31-én zárul, a vállalat a projekt megvalósítása során magyar egyetemekkel, kutatóintézetekkel és innovatív kisvállalkozásokkal működik majd együtt.

Ami a hírből kimaradt, hogy Magyarországon, sőt a világon az első, valóban intelligens, oda-vissza kommunikáló, öndiagnosztizáló, integrált ledvilágítási rendszer már létezik és működik, méghozzá Magyarországon, Hejőkeresztúron. A rendszer magyar fejlesztésű és magyar gyártású, amelyet ráadásul már nagy sikerrel exportálnak Európa több országába – tudta meg az OGH Hírügynökség.

A ledvilágítás fejlesztésében és gyártásában közel húsz éve tevékenykedő Hungaro Lux Light Kft. két egyetemmel közösen fejlesztette 2008-2012 között 650 millió forintos konzorciumi háttérrel a Pearl Light termékcsaládot. Ezt követően szintén jelentős önerővel vezette be a termékcsaládot a piacra. A fejlesztés az elmúlt években nemzetközi megmérettetések, közbeszerzések során is egyértelműen a világ egyik legjobb rendszerének bizonyult.

Az MTI közleménye kapcsán Nagy Zsolt, a Hungaro Lux Light ügyvezetője felhívta a figyelmet, hogy a kutatási-fejlesztés célja valójában okafogyott, hiszen a termék létezik, nem kell újrafejleszteni, legfeljebb tovább… Hozzátette, hogy a GE Hungary fejlesztési céljait alaposabban megnézve kétséges azok megvalósíthatósága, gyakorlati és gazdasági haszna pedig nehezen kimutatható (pl. a mozgásérzékelős közvilágítás).

Tizedannyi áram és egyéb tévhitek

A világítástechnikai szakértő ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy bár összességében igaz, hogy a ledes világítás rengeteg előnnyel bír a hagyományos világítással szemben, azonban a fogyasztókat számos szakmainak tűnő, nehezen ellenőrizhető  információ tévesztheti meg.

Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a ledes világítás tizedannyi áramot fogyaszt, mint a hagyományos. Nagy Zsolt szerint egyetlen fényforrás esetében sem igaz, hogy a led tizedannyit fogyaszt. Bár kétségkívül energiatakarékosabb a led, még a legkevésbé hatékony, wolframszálas izzók esetén is 60W teljesítményt 8-8,5W teljesítménnyel lehet kiváltani, ami inkább hetedannyi fogyasztást jelent, mintsem tizedannyit.

A másik tévhit, hogy a hagyományos izzók élettartama mindössze 1 000 óra, míg a ledes izzók élettartama (típustól függően) 20 ezer óra is lehet. A világítástechnikai szakértő elmondása szerint a hagyományos csoportba tartozó nátrium-kisülő fényforrások, illetve a T5-fénycsövek között szintén nem ritka a 20.000 órás gyári adat (míg az említett élettartam csak néhány ledes fényforrásra vonatkozik, melyek tartalmaznak elektronikát is). Meg kell jegyezni, hogy jellemzően a távol-keleti gyártmányokban azonban olyan műszaki megoldások – vagy helyesebben szólva – kompromisszumok találhatók, melyek teljesen kiszámíthatatlanná teszik a fényforrás élettartamát, így az ígért adat élettartam egyáltalán nem vehető biztosra. A szakember elmondása alapján, egy jó minőségű, átgondolt gyártású ledes világítótest élettartama minimum 50.000 óra. Ilyen élettartam mellett kalkulálható gazdasági haszon a felhasználó és a gyártó számára egyaránt.

Fényt és színt vesz(t)ünk

A Hungaro Lux Light ügyvezetője hozzátette, hogy a ledes világítás fényereje, hőtermelése és a fény színhőmérséklete kapcsán is számos tévinformáció látott napvilágot. A felkapcsoláskor ugyanis a ledes izzók valóban maximális fényáramot bocsátanak ki, de ez, különösen az úgynevezett "retrofit" (hagyományos foglalatba helyezhető) fényforrások esetében 5-10 perccel a felkacsolás után 10-20%-ot csökken. S bár a hagyományos izzókhoz képest a led hőtermelése minimális, hűtés tekintetében viszont hatványozottan kényes, mivel a forró led kevesebb fényt bocsát ki (vagyis a melegedéssel a fényereje csökken).

Hogy a mesterséges fények közül a ledes technológiájú közelíti meg legjobban a természetes fény színhőmérsékletét, szintén nem igazolható. A fény színhőmérséklete ugyanis évszaktól, napszaktól, időjárástól függően változik, valójában nincs rá etalon. A színhőmérséklet-meghatározások, mint például a „neutral white" (természetes, semleges) fehér) elsősorban az eladást segítő vagy jobb esetben a felhasználást könnyítő kifejezések, melyek a valóságtól jellemzően távol állnak..

Nagy Zsolt elmondása szerint a ledes technológia legnagyobb kihívása a megfelelő színhőmérséklet és a színvisszaadás. Csak a prémium kategória felső szegmense tudja megközelíteni e tekintetben a napfényt, de a technológiából adódóan soha nem fogja elérni azt. Összegzésképpen az OGH Hírügynökség a világítástechnikai szakértő úgy fogalmazott:  „Bár a lednek számos bizonyítható előnye van, nem könnyű a ledes fényforrás, világítás tárgykörben hiteles információhoz jutni, hiszen a gazdasági életben a pénzügyi és a szakmai szempontok nem mindig esnek egybe".

OGH – Lamos Edit

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.