Az idén 20 éves MÁV Nosztalgia Kft. és a Misszió Tours közös sajtóeseményén bemutatkoztak a 2013.évi Zarándok- és Élményvonatok a Budapest Nyugati pályaudvar Királyi Várójában. Az ismertetés után ünnepélyes körülmények között, szalagvágással átadták a felújított és ügyfélbarát MÁV Nosztalgia Jegyirodát.

Az idén 20 éves MÁV Nosztalgia Kft. és a Misszió Tours közös sajtóeseményén bemutatkoztak a 2013.évi Zarándok- és Élményvonatok a Budapest Nyugati pályaudvar Királyi Várójában. Az ismertetés után ünnepélyes körülmények között, szalagvágással átadták a felújított és ügyfélbarát MÁV Nosztalgia Jegyirodát.

Az eseményt megtisztelte Veres András szombathelyi megyés püspök, a Máriazelli Zarándokvonat (2013. szeptember 28-29.) lelki vezetője, és megszentelte a Szent László nevét viselő első osztályú Pullmann kocsit a főszervező Budai László (Misszió Tours) és a zarándokvonati szerelvényeket biztosító Szendrey András (MÁV Nosztalgia Kft.) társaságában.

Tavasztól az Élményvonatok üde kulturális színfoltja az Orfeum kocsi „Utazó kiállítása". A megnyitón Tamási Gábor fotóművész vasúti témájú képeiből nyílt kiállítás. Az eseményen az Élményvonatok gazdag gasztronómiai kínálata is felvonult: az erdélyiek áfonyalikőrje és pálinkája, a zarándokvonatok házias ízei, az éltető Szigetközi friss víz, és a Dula Pincészet egri válogatott díjnyertes borai.

A felújított és ügyfélbarát MÁV Nosztalgia Jegyiroda ünnepélyes átadása alkalmából akcióval kedveskedik az utazó nagyközönségnek. A „2 Élményutat fizet, 3-at visz" akció keretében a választható Élményvonatos utazások közül azok, akik 2 fő részére megváltják jegyüket, két jegy áráért 3 fővel utazhatnak.

 

Óriási irodanyitási akció.

A kedvezményes akció 2013. március 25-től 29-ig tart.

Most a „2-t fizet, 3-at visz" akció keretében két vasúti részvételi jegy áráért hármat kap, ha Nosztalgia- vagy Élményvonatos utazásra személyesen váltja meg jegyét a Budapest Nyugati pályaudvar 10. vágánya melletti felújított jegyirodában.

 

 „2-t fizet, 3-at visz" akcióban az alábbi utazási ajánlatok vesznek részt:

 

április 01. Gőzfelhős Sissi vonat – Húsvét Hétfőn Gödöllőre

április 19. Gyertyafény Expressz – vacsoravonat

április 27. Haydn Expressz – Élményvonattal Eisenstadtba

 

május 18. Gőzmozdonyos kirándulás a Dunakanyarba

május 20. Boldog Békeidők Vonata – ebéd a Dunakanyarban

 

június 07. Anyák-napi Zene Expressz vendég: Kovács Katival

június 22-23. Szentivánéji Álom Expressz Wachau-ba

 

július 06. K. und K. Expressz – Bécs nyári pompájában

július 12-15. Két Jóbarát Expressz – Élményvonattal Krakkóba

 

augusztus19-20. Svejk Expressz – Élményvonattal Prágába

 

A 2013. évi Zarándokvonatok időpontjai:

Boldogasszony Zarándokvonat, 2013. május 16-19. – Csíksomlyó, Máriaradna, Gyergyószentmiklós, Gyimesbükk
Fekete Madonna Zarándokvonat, 2013. június 24-27. – Czestochowa, Krakkó
Máriazelli Zarándokvonat, 2013. szeptember 28-29. – Máriazell.

A Zarándokvonatok részletes ismertetésére visszatérünk, kísérjék figyelemmel lapunkat.

 

http://www.mavnosztalgia.hu/

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük