Dr Telkes József,az ismert fejvadász megelégelte azt, amit a bankok Magyarországon ügyfeleikkel csinálnak, kihasználva, hogy azok nem képesek áttekinteni a szerződéseket és főként nem rendelkeznek elég jogi tudással a banki "piszkos rrükkök" kivédésére. Ezért megalakította a Banki Károsultak Önvédelmi Szövetségét, melynek nevében megkérték szerkesztőségünket az alábbi tájékoztató felhívás közzétételére, aminek szívesen helyt adunk.

Dr Telkes József,az ismert fejvadász megelégelte azt, amit a bankok Magyarországon ügyfeleikkel csinálnak, kihasználva, hogy azok nem képesek áttekinteni a szerződéseket és főként nem rendelkeznek elég jogi tudással a banki "piszkos rrükkök" kivédésére. Ezért megalakította a Banki Károsultak Önvédelmi Szövetségét, melynek nevében megkérték szerkesztőségünket az alábbi tájékoztató felhívás közzétételére, aminek szívesen helyt adunk.

A szervezet annak a mintegy 100 000 kisbefektetőnek az érdekképviseletét vállalja fel, akik a gazdasági válság kirobbanásának idején nyílt végű ingatlanalapokban tartották megtakarításaikat. A PSZÁF döntésének értelmében november 7-én lehetővé vált, hogy a pénzintézetek egyoldalúan úgy módosítsák szerződési feltételeiket, hogy a befektetők csak 90 forgalmi nappal azt követően kaphatják kézhez ingatlanalapba tartott pénzüket, hogy ez irányú igényüket a bankfiókban bejelentették. (Ez több mint 4 hónap!) A szerződési feltételek erre vonatkozó egyoldalú módosításáról a pénzintézetek sok esetben nem is tájékoztatták az ügyfeleket, annak ellenére, hogy ez jogszabályi kötelezettségük lett volna!

A kisbefektetők kiszolgáltatottságát tovább fokozza, hogy az ingatlanalapokba fektetett megtakarításaikhoz nem a pénz felvételének napján érvényes árfolyamon, hanem a kiadás napján számított – azaz 90 forgalmi nappal későbbi – árfolyam alapján juthatnak hozzá. Figyelembe véve, a jelenlegi gazdasági helyzetet ezek az emberek a pénzügyi válság legnagyobb vesztesei lehetnek, hiszen félő, hogy befektetéseik a három hónapos időtartam alatt jelentősen elértéktelenedik. Mintegy százezer ember – közvetve százezer család – befektetéseiről van szó, akik korábban azért döntöttek a nyílt végű ingatlanalapok mellett, mert azokat kedvező kamatozással és mérsékelt kockázattal hirdették meg a pénzintézetek.

A szervezetünk által képviselt károsultak között van olyan, akik friss nyugdíjasként a több évtized alatt összekuporgatott megtakarításait szerette volna kamatoztatni a nyílt végű ingatlanalapok segítségével. A jelen pillanatban úgy tűnik, egy élet munkája veszik oda néhány hét alatt.

Szervezetünk a kialakult helyzetért az elhibázott gazdaságpolitikát teszi felelőssé, és azokat a politikusokat, "szakembereket", akik döntésekkor nem a kisbefektetők, a magyar átlagpolgárok érdekeit tartották szem előtt, hanem olyan bankokét, amelyek anyavállalatai külföldi kézben vannak.

Kérem Önöket, hogy szíveskedjenek hírt adni szervezetünk létrejöttéről, illetve a károsultak problémájáról! A Banki Károsultak Önvédelmi Szövetségének tagjai között több károsult van, aki arccal és névvel szívesen vállalkozik arra, hogy riportalanyként a cikkek elkészítésében részt vegyen, szívesen válaszolnak a felmerülő kérdésekre.

A Banki Károsultak Önvédelmi Szövetsége az alábbi célokat tűzte maga elé:

    * felvállalni a bankok és érdekeltségeik károsultjainak érdekvédelmét,

    * segíteni abban, hogy a befektetők ne saját kárukon tapasztalják meg a banki szolgáltatások hiányosságait,

    * elérni, hogy ne mindig az ügyfél legyen a vesztes fél,

    * rámutatni a banki ügyfelek érdekvédelmében tapasztalható jogszabályi hiányosságokra,leleplezni az úgynevezett szakértők érdekeit,vitába szállni a hátsó szándék által diktált nyilatkozatokkal,és rámutatni az évtized befektetési botrányára, ami az ingatlanalapokkal történt.

Szívesen fogadjuk a további károsultak, érdeklődők jelentkezését is!

A szervezet ideiglenes honlapja az alábbi címen érhető el:

http://help.try.hu/

http://www.bankierdekvedelem.blogspot.com/

Dr. Telkes József

pszichiáter, fejvadász

a Banki Károsult Önvédelmi Szövetségének kezdeményezője

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük