P. Celso CorbioliP. Celso Corbioli

P. Celso Corbioli 30 éve misszionárius különböző afrikai országokban. Néhány olyan epizódot mesél el, amelynek főszereplői eljutottak a bosszúvágytól a megbocsátásig, sőt a barátságig is. Mi a titok nyitja? Komolyan élték az Élet Igéjét hónapról hónapra.

P. Celso CorbioliP. Celso Corbioli

P. Celso Corbioli 30 éve misszionárius különböző afrikai országokban. Néhány olyan epizódot mesél el, amelynek főszereplői eljutottak a bosszúvágytól a megbocsátásig, sőt a barátságig is. Mi a titok nyitja? Komolyan élték az Élet Igéjét hónapról hónapra.

„Plébános voltam Bissau-Guinea szenegáli határánál fekvő farimi misszióban. Egy faluba jártunk keresztség előkészítő hittant tartani. Fontos volt, amit tanítottunk, de én magam úgy éreztem, mintha csak az elmélet szintjén maradnánk. Az előző években, a kameruni Fonjumetawban megtapasztaltam, mennyit segített az evangelizációs munkában az Élet Igéje. Így aztán a hittanórákon elővettem a hónap életigéjét, és egyszerű magyarázata után arra hívtam mindenkit, hogy váltsuk tettekre, majd a rákövetkező héten osszuk meg egymással ennek gyümölcseit.

Hogy könnyebbé tegyem a dolgot, mindenkinek adtam egy kis papírt, rajta az evangéliumi mondattal, és javasoltam, hogy tegyék az ágyuk mellé, és olvassák el reggel, amint felkeltek, és este, mielőtt lefekszenek. Ha nem tudtak olvasni, azt tanácsoltam, hogy kérjenek segítséget gyermekeiktől. A rákövetkező hetekben egyre többeknek lett 'mondanivalója' az életigével kapcsolatban.

Farimtól 20 kilométerre, Sandjal falujában egy férfi elmesélte, mi történt vele az elmúlt héten. Az életige ez volt: „Szeressétek ellenségeiteket" (Mt 5,44).

«Egyik éjjel a szomszéd tehenei átjöttek a babültetvényünkre, és mindent elpusztítottak. Nem először történt. Emiatt már hónapok óta nem szóltunk egymáshoz. Most viszont elhatároztuk, hogy megfizettetjük vele. Ideje volt, hogy rájöjjön, mennyi kárt okozott nekünk. Én, a feleségem és a gyermekeim, mindannyian fogtunk egy jó darab husángot, és elindultunk a szomszéd háza felé. De néhány lépés után eszembe jutott az Ige és azt mondtam:  'Állj! Nem mehetünk oda. A múlt héten kaptam egy kis papírt, amin az volt, hogy bocsássunk meg ellenségeinknek, és néhány nap múlva újra megyek majd hittanra. Mit mondok majd, ha most megyünk és megbüntetjük a szomszédunkat?' 'De akkor minden folytatódik majd, ahogy eddig!' Hazamentünk és leültünk. Hagyni mindent, mintha mi sem történt volna, nem tűnt jónak. Úgy döntöttünk, hogy átmegyünk hozzá, de nem fenyegetően, hanem, hogy párbeszédet kezdjünk vele. Elmagyaráztuk neki, mi történt, és kértük, hogy vigyázzon jobban a teheneivel. A szomszéd szóhoz se jutott. Lábaimhoz borult, és többször bocsánatot kért. Azóta újra köszönünk egymásnak, sőt, mondhatnám barátok lettünk. Hónapok óta nem beszéltünk egymással! Otthonunkba új öröm költözött. »

Egy másik faluban, Sarióban, Farimtól 5 kilométerre, egy diák mesélte a hittanórán:

«Minden hétfőn gyalog kell iskolába mennünk Farimba. Van egy kereskedő egy közeli faluban, és ő is Farimba jár a furgonjával. Általában semmit sem visz rajta. Többször kértük, hogy vigyen el, de mindig elutasított minket. Múlt hétfőn is így volt. Csakhogy ez alkalommal, miután megelőzött minket, kb. egy kilométerre megállt. Valami baja lett a furgonnak, nem tudott tovább menni. Amikor odaértünk, megkérdezte, hogy megtolnánk-e, hogy beinduljon a motor. A barátaim azt mondták: „Hagyjuk, oldja meg maga. Ő sosem segített nekünk." Én is így gondoltam, de aztán emlékeztettem az iskolatársaimat az életigére. Úgy döntöttünk, hogy segítünk beindítani a motort. A furgon elindult, a férfi felkínálta, hogy felülhetünk rá, de mondtuk, hogy nem szükséges, és gyalog mentünk tovább. »"

Magyar Kurír

Forrás: focolare.org

(lt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük