2010. október 9-én, szombaton az „És Rómeó és Júlia…"  című egyrészes drámával (játsszák: Nagy- Kálózy Eszter és Rudolf Péter) megkezdődik a 2010 – 2011-es évad a Centrál Színházban. A következő napon, vasárnap délelőtt zenés mesejáték bemutatója következik. Néhány szó az évad újdonságairól.

 

2010. október 9-én, szombaton az „És Rómeó és Júlia…"  című egyrészes drámával (játsszák: Nagy- Kálózy Eszter és Rudolf Péter) megkezdődik a 2010 – 2011-es évad a Centrál Színházban. A következő napon, vasárnap délelőtt zenés mesejáték bemutatója következik. Néhány szó az évad újdonságairól.

A HANG-VILLA TITKA zenés interaktív mesejáték. Bemutató: 2010. október 10.

A Centrál Színház első bemutatója a legfiatalabb közönségnek szól, a darabválasztásban pedig nem titkoltan az is szerepet játszott, hogy az utóbbi időben nagyon kevés nagyszínpadi gyerekelőadás látható Budapesten. Alan Ayckbourn mesejátékát anno a Londoni Nemzeti Színház mutatta be, ami nem meglepő, hiszen a szerző a kortárs angol színház egyik legsikeresebb és legtermékenyebb alkotója, akit idén munkájáért a legrangosabb színházi kitüntetésben a Tony-életműdíjban is részesítettek.

A mese főszereplője Suzy, aki a mamájával és a kutyájukkal hármasban lakik egy kis vidéki kulipintyóban. A szomszéd telken egy ódon és baljós villa áll, ahol emberemlékezet óta nem él senki. Ám egy nap egy titokzatos úr megveszi a villát, és onnantól kezdve különös dolgok történnek.

Suzy, hogy a rejtélyek végére járjon, bemerészkedik a hatalmas házba, és sorra fedezi fel a titokzatos szobákat. De hogy ne legyen teljesen elveszett, a nézőtéren ülő gyerekek segítségét kéri. A mesejáték különlegessége, hogy a közönség döntései következtében minden előadás alkalmával máshogy alakul a történet fonala.

A Hang-villa titka rendezőjeként a színház fiatal vezető színésze, Simon Kornél debütál. Az előadás szereplői: Kovács Vanda, Schmied Zoltán, Andrádi Zsanett, Vári-Kovács Péter, Papp János és Mészáros András.

JÓ ZSARU – ROSSZ ZSARU bűnügyi történet. Bemutató: 2010. november 5.

Keith Huff izgalmas és meglepő fordulatokban gazdag bűnügyi történetét alig egy éve mutatták be a Broadway-n, ahol elsöprő sikert aratott, ami nem utolsó sorban a főszereplőknek, Hugh Jackmannek és Daniel Craignek volt köszönhető.

A fiatal szerző kétszereplős darabja egyszerre modern bűnbeesés-történet és könyörtelen bosszúdráma – egyszerre mulattató és gondolatébresztő. A mű komor világa a film noir klasszikusait idézi meg. A darab eredeti címe Steady Rain (Konok eső), és az amerikai ősbemutató után a világon először Budapesten, a Centrál Színházban látható.

A nagydumás Denny és a magának való Joey óvoda óta legjobb barátok, rendőrjárőrként naponta együtt róják Chicago utcáit. Nagy álmuk, hogy egy nap olyan nyomozók legyenek, mint Starsky és Hutch. Ám egy bűnös városban még egy zsarunak is nehéz ártatlannak maradni, a túlélésért vívott harc pedig még a legigazabb barátságokat is veszélybe sodorja…

Denny szerepében Stohl András, Joey-ként Szabó Győző látható.

Az előadás rendezője Puskás Tamás.

CABARET musical. Bemutató: 2010. december 31. 

Több mint negyven éve már, hogy John Kander és Fred Ebb slágerekben gazdag musical-klasszikusa újra és újra meghódítja a világ színpadait. A Centrál Színház előadása már csak azért is különlegesnek ígérkezik, mert az előadást a legendás koreográfus-táncos, Bozsik Yvette rendezi. Berlin, a húszas évek vége, a nappalok szürkék, az éjszakák színesek. A kabaré a bohémok paradicsoma, folyik a pezsgő, a füstöt vágni lehet, mámoros szerelmek születnek, a lányok gyönyörűek, de még a fiúk is, a zenekarról nem beszélve. A rendpárti politika azonban az életöröm metropoliszát sem kíméli…

Mint ahogy az a zenés művek esetében szokás, az előadást két szereposztásban játsszák: Sally Bowles-t Marozsán Erika, illetve Balogh Anna alakítja. Cliff Bradshaw Csányi Sándor, illetve Simon Kornél lesz. A Konferanszié legendás szerepét Keresztes Tamás és Vári-Kovács Péter kapta. Schneider kisasszonyként Básti Juli és Borbás Gabi lesz látható. Schultz urat Haumann Péter játssza. A többi szerepet a színház tagjain túl a Bozsik Yvette Társulat táncosai alakítják.

GUPPI komédia vagy tragédia vagy komédia.

Az előző évad utolsó bemutatóját a kortárs orosz dráma nálunk is jól ismert jeles szerzője, Szigarjev jegyzi. A mű groteszk és sötét színészdarab, kiváló lehetőséget teremt három színésznek, hogy egy megromlott házasság színét és visszáját, egy félresikerült románc szívfacsaró (és mulatságos) szomorúságát vagyis az élet komikus és tragikus vagy talán mégis inkább komikus színeit eljátsszák. Tamara, a vidékről felszármazott fiatalasszony húsz év sivár és erkölcsös házasság után egy nap – miközben férje a kapitalizmust építi – egy vadidegen férfit visz fel a közös lakásukba. A titkos találkán két bumfordian bájos, esetlen ember közelít egymás felé, ám a legváratlanabb pillanatban felbukkan a férj. In flagranti fényes nappal, a hetediken. Mint egy francia bohózatban. Csak éppen egy mai nagyváros peremén, a betonrengetegben. A Kiss Csaba rendezte előadás szereposztása parádés: a három remek szerepet Györgyi Anna, Bán János és Csuja Imre játsszák. A nyíregyházi Vidor Fesztiválon Györgyi Anna a Colombina-díjat kapta meg a legjobb női alakításért, Bán Jánost pedig a legjobb férfialakításért az Arlecchino-díjjal jutalmazták. A művészeknek gratulálunk, az előadás pedig az új évadban újra látható, legközelebb 2010. október 31-én.

A mellékelt képek a Hang-villa titka mesejáték próbáján készültek.

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük