MEGSZŰNIK A HULLADÉK LERAKÁS AZ UNILEVER GYÁRAIBAN 2015-RE
Bár az eredeti határidő 2020-ra szólt, a hatékony stratégiaváltásának köszönhetően már 2015-re teljesülhet a cél, és az Unilever gyárakban keletkező hulladék 100 százalékban újrahasznosításra kerül. A vállalás a gyárak több mint 50 százalékában – egészen pontosan 130 Unilever gyárban – már most teljesült, így reálisnak látszik az előre hozott határidő a többi 122 gyár esetében is. A vállalat által újrahasznosított hulladékmennyiség a valóságban több mint egy millió háztartás napi hulladéktermelésének felelne meg.
Bár az eredeti határidő 2020-ra szólt, a hatékony stratégiaváltásának köszönhetően már 2015-re teljesülhet a cél, és az Unilever gyárakban keletkező hulladék 100 százalékban újrahasznosításra kerül. A vállalás a gyárak több mint 50 százalékában – egészen pontosan 130 Unilever gyárban – már most teljesült, így reálisnak látszik az előre hozott határidő a többi 122 gyár esetében is. A vállalat által újrahasznosított hulladékmennyiség a valóságban több mint egy millió háztartás napi hulladéktermelésének felelne meg.
A brit-holland tulajdonú óriásvállalat 2010-ben 40 milliárd eurós forgalom mellett Fenntarthatósági Tervében tűzte ki azt az impozáns célt, miszerint a forgalom megkétszerezése mellett felére csökkenti környezetterhelését 2020-ig. A 2012-es forgalom meghaladta az 51 milliárd eurót, és 18 országban, 130 Unilever gyárban immár megvalósult a zéró hulladéklerakás. Az, hogy a gyárak több mint 50 százaléka elérte a célt, az eredményes hulladékcsökkentésnek és gyártási folyamatok optimalizálásának köszönhető. A pozitív eredmények hatására az Unilever a korábbi 2020-as vállalást most 2015-re módosította, így öt éven belül mind a 252 gyárban a megtermelt hulladék teljes egészében újrahasznosított lesz.
Az Unilever magyarországi gyáraiban már 2013-ra teljesülhet a cél
Az Unilever három hazai gyárában is folyamatosan dolgoznak azon, hogy a Fenntarthatósági Tervben vállalt célkitűzéseket határidőre teljesíteni tudják. A fenntarthatóság a vállalat működésének minden területét áthatja, ennek eredménye pedig mindenhol látható.
„A fenntarthatóság érdekében közúti fuvarozásunk 25 százalékát vasútira ütemeztük át, ami által 50 százalékkal csökkentettük a szállítmányozásból eredő környezetterhelést. Folyamatosan optimalizáljuk termékportfóliónkat is, azok összetevőit, és csökkentjük a felesleget. A LED alapú világítási rendszer beépítésével, az új kazánok beszerelésével és a külső-belső hőmérsékletkülönbségek hatékonyabb kihasználásával 15 százalékkal csökkent a gyár energiafelhasználása, ami körülbelül 150 család éves energiafelhasználásának felel meg. A legnagyobb eredményt a hulladékkibocsátás területén értük el. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a gyárunkban a jelenleg keletkező, lerakásra kerülő hulladék mennyisége minimálisra csökkenjen, és olyan szolgáltatót találjunk, aki ezt újrahasznosítja. Mindez 1350 tonnával kevesebb hulladékot jelent a jövőben"- mondta Bert-Van Wegen, az Unilever Nyírbátori Háztartás-vegyipari gyárának igazgatója.
A Veszprémi Jégkrémgyárban 2012-ben egy háromütemű beruházás második fázisa zárult le. A 2,2 milliárd forint értékű beruházásnak köszönhetően megépült az új, energiahatékony hűtőház. „A hűtőház megépítése jó példa arra, hogyan épül be fenntarthatósági stratégiánk mindennapi tevékenységünkbe. A beruházás során a teljes hűtőrendszert is fejlesztettük, ennek köszönhetően 200 tonnával kevesebb a CO2 kibocsátás évente"- mondta Szatóri László, az Unilever veszprémi gyárának igazgatója.
Jó eredmények a Röszkei Élelmiszergyárban sem maradnak el: „Közel egy évtized alatt 31 százalékkal sikerült visszaszorítani a felhasznált víz mennyiségét és 57 százalékkal csökkenteni a hulladék mennyiségét. A legnagyobb kihívást a CO2 kibocsátás visszaszorítása jelenti, de jó úton haladunk, hiszen az elmúlt pár évben 25 százalékos csökkenést értünk el" – mondta Kocsis Zoltán, az Unilever röszkei gyárának igazgatója.