A megújuló cirkuszművészet alapja a jól képzett szakembergárda. Ez vonatkozik a manézsban látható artistákra és a háttérben dolgozó szakemberekre is. Ahogy a színházművészet területén létfontosságú a jól képzett fény- és hangtechnikus, súgó, ügyelő, kellékes jelenléte a sikeres produkcióhoz, a cirkuszművészet területén is elengedhetetlen e szakmák megreformálása.

 

A megújuló cirkuszművészet alapja a jól képzett szakembergárda. Ez vonatkozik a manézsban látható artistákra és a háttérben dolgozó szakemberekre is. Ahogy a színházművészet területén létfontosságú a jól képzett fény- és hangtechnikus, súgó, ügyelő, kellékes jelenléte a sikeres produkcióhoz, a cirkuszművészet területén is elengedhetetlen e szakmák megreformálása.

 

2016 szeptemberétől a Baross Imre Artistaképző Intézet összeolvad a Békéscsabai Színitanházzal, mely eddig is a színházi háttérszakmák legrangosabb magyarországi képzőhelye volt. Szeptembertől három helyszínen gyakorolhatnak az érettségizett hallgatók két éves képzés keretén belül: a Fővárosi Nagycirkuszban, a Békéscsabai Jókai Színházban és a Szarvasi Vízi Színházban.

 

Szeptembertől induló új szakmai képzések:

– Porond- és színpadtechnikus

– Színházi / cirkuszi táncos

– Közművelődési és közönségkapcsolati szakember

 

Továbbra is képzésben marad:

– Artista

– Színész

– Színháztechnikus, szcenikus

A jelentkezőket augusztus 30-án és augusztus 31-én pótfelvételivel várják a Fővárosi Nagycirkuszban és a Békéscsabai Jókai Színházban.

 

Érettségizők figyelem! Pótfelvételi! Játék? Határok nélkül!

Ha határtalan tehetséggel, kreativitással rendelkezel, szereted feszegetni a határaidat, ha szívesen tanulnál határon innen és túli szakemberektől, iratkozz be! Nemzetközi szintű cirkuszi és színházi oktatás részese lehetsz, ahol elismert alkotóktól, művészektől tanulhatod meg a szakmák csínját-bínját. Táncolj, repülj a levegőben, készíts egy lézershow-t, dirigálj le egy előadást, tervezd meg az ámulatba ejtő kosztümöket, építsd fel a színpadot, mutasd meg, hogy Te lehetsz az új Hamlet!

 

A varázslat most kezdődik!

 

A Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-Művészeti Szakgimnázium BUDAPESTEN és BÉKÉSCSABÁN a következő OKJ-s képzéseit indítja a 2016/2017-as tanévben:

– Színész (2+1 év)

– Színházi táncos (2 év)

– Divat- és stílustervező (2 év)

– Színháztechnikus, szcenikus (2 év)

– Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (2 év)

– Színpad-és porondtechnikus (2 év)

– Artista (életkortól függően 8+1 év, 4+1 év, 2 év)

 

Gyakorlati helyszínek:

– CIRKUSZ – Fővárosi Nagycirkusz (Budapest)

– SZÍNHÁZ – Békéscsabai Jókai Színház (Békéscsaba)

– SZABAD TÉR – Szarvasi Vízi Színház (Szarvas)

 

A pótfelvételi időpontja:

2016. augusztus 30. 10:00 (1071 Budapest, Városligeti fasor 3.)

2016. augusztus 31. 10:00 (Békéscsabai Jókai Színház, 5600 Békéscsaba, Andrássy út 1-3.)

 

Bővebb információ:

szakkepzes.felveteli@gnnail.com; http://szinitanhaz.huifelveteli,

Darida Ildikó telefon: +3670 454 8275 www.biak.hu, +36 1 413 1175

 

http://szinitanhaz.hu

http://www.fnc.hu

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük