2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Megvannak az Év Védőnője díj jelöltjei

3 perc olvasás

sudoe.jpgMájus 18-ig lehet szavazni a közönségdíjasra. Lezárult az Év Védőnője díj jelölési határideje: az előző évekhez hasonlóan idén is többszáz ajánlás érkezett. Hamarosan kiderül, kik kapják a szakmai zsűri által odaítélt elismeréseket az öt kategóriában. Csakhogy az izgalmaknak koránt sincs vége, hiszen a közönségdíjra érdemes védőnőre május 18-ig még lehet szavazni!

 

A Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE) 2011-ben alapította az Év Védőnője díjat, amelyre ezúttal is szép számmal érkeztek a jelölések. Az anyukák és apukák két felületen ajánlhatták segítőjüket: a MAVE honlapja mellett a rangos elismerést támogató Sudocrem hivatalos magyarországi Facebook oldalán is. A végső győzteseket az Egyesület szakmai zsűrije választja ki, méghozzá az ajánló szövegek alapján.

 

Mint azt Csordás Ágnes Katalin, a MAVE elnöke elmondta: ebben az éven is rendkívül népszerű volt a kezdeményezés, a beérkező történetek pedig ismét bebizonyították, hogy a védőnők mennyire elhivatottak és szakmailag magas szinten felkészültek.

 

„Érkezett olyan ajánlás, ahol az anyuka leírta, hogy a tejfehérje allergia miatt speciális gondoskodásra szoruló kislányánál milyen plusz erővel szolgált a védőnő jelenléte, odafigyelése. Az egyik legszívbemarkolóbb történet egy nyitott gerinccel született kislányé, akinek a védőnője egészen a műtétig – a szakszerű orvosi kezelés mellett – emberfeletti segítséget nyújtott a csöppségnek, illetve a családjának. A kicsi már 17 hónapos és az operáció szerencsére olyan jól sikerült, hogy makkegészséges” – nyilatkozta Csordás Ágnes Katalin. „Van olyan jelölésünk, amely külföldről érkezett. Egy Angliában szült édesanya egy régi védőnő ismerősét kérte meg, hogy itthonról tanácsokkal lássa el a nehéz pillanatokban. A hölgy szinte a nap huszonnégy órájában a rendelkezésére állt, holott nem lett volna kötelessége. De akadt olyan is, hogy egy édesapa a saját feleségét javasolta a díjra, mert a férj elmesélése alapján minden hozzá tartozó gyerkőccel ugyanolyan kiemelt figyelemmel foglalkozik, mint a két sajátjával.”

 

Az ajánlások jelentős számban érkeztek a támogató, a Sudocrem hivatalos magyarországi Facebook oldalára, amelyek közül szavazással egy közönségdíjast is megválasztanak. Reméljük az Ön védőnője is kapott jelölést. Köszönje meg felbecsülhetetlen támogatását szavazatával az alábbi linken https://www.facebook.com/szeretettelsudocrem/app/548210155294570/ május 18-ig.

 

Az összesen hat kategória végső győzteseit a június 13-i, ünnepi rendezvényen, a Védőnők Napján köszöntik majd.

 

https://www.facebook.com/szeretettelsudocrem

http://www.mave.hu

http://sudocrem.hu

 

Lantai József

 

 

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.