Vajon mikor lesz a boldoggá avatott II. János Pál pápa liturgikus ünnepe és milyen környezetbe helyezik át az előző pápa holttestét? A Vatikáni Figyelő elemzése.

Vajon mikor lesz a boldoggá avatott II. János Pál pápa liturgikus ünnepe és milyen környezetbe helyezik át az előző pápa holttestét? A Vatikáni Figyelő elemzése.

Május elsején avatják boldoggá II. János Pál pápát a Vatikánban, minden bizonnyal a Szent Péter téren. A szertartás időzítését illetően nem a naptári dátum hordoz üzenetet, hanem az arra a napra eső liturgikus ünnep. Az idén későn ünnepeljük húsvétot, s május elsejére esik húsvét második vasárnapja, amit régen fehérvasárnapként emlegettek. II. János Pál 2000-ben hozott döntése értelmében pedig, 2001 óta az isteni irgalmasság vasárnapjaként ünnepli az egyház.

Karol Wojtyla egész pápasága az isteni irgalmasság ünnepének fényében értelmezhető – amint arra XVI. Benedek is rámutatott. És nem lehet nem felidézni annak szimbolikus jelentőségét sem, hogy a nagy pápa 2005-ben éppen az isteni irgalmasság vasárnapjának ünnepén hunyt el egészen pontosan annak előestéjén, vigíliáján, ami liturgikus értelemben már az ünnephez tartozik.

Nem ismeretes még, melyik napra tűzi ki a Szentszék az új boldog liturgikus ünnepét. Ezt rendszerint a pápa jelenti be a boldoggá avatási határozat felolvasásakor. Az ünnep, pontosabban emléknap általában a boldog halálának évfordulójára szokott kerülni. Ha az valamilyen oknál fogva „foglalt", akkor más, az illető életében nagy jelentőséggel bíró mozzanathoz köthető napot jelölnek ki (Boldog IV. Károly király ünnepét házasságkötésének napjára helyezték). II. János Pál esetében így leginkább halálának április 2-i, vagy pápává választásának október 16-i évfordulója jön szóba.

A boldoggá, illetve szentté avatott pápák testét szokás szerint kiemelik korábbi sírjukból, és a Szent Péter-bazilikában helyezik el, a liturgikus tiszteletadás elősegítése végett. Mint azt a Magyar Kurír megírta, II. János Pál teste is felkerül a Vatikáni Grottákból a bazilikába, méghozzá – az Osservatore Romano által megerősített hírek szerint – a jobboldali második mellékkápolnába, a híres Pietá-szobor és a szentségi kápolna közötti Szent Sebestyén-kápolna oltára alá.

Ebben a kápolnában áll egyébként XI. és XII. Piusz síremléke is (szarkofágjuk pedig a Grottákban). A koporsót nem fogják felnyitni, és a pápa testét sem az ott szokásos módon, üvegkoporsóban helyezik el, hanem egy márványlappal lezárt üregben a „Beatus Ioannes Paulus II" (azaz: Boldog II. János Pál) felirattal. Nem közölték egyelőre, miért nem nyitják fel a koporsót. Általában ugyanis a boldoggá avatás előtt meg szokták vizsgálni az illető földi maradványait, ami kettős célt szolgál: a biztos azonosítást, illetve úgynevezett elsődleges, vagyis testereklyék vételezését. Az azonosítás igénye jelen esetben valóban nem indokolja a felnyitást.

A  Szent Sebestyén kápolna oltára alatt jelenleg Boldog XI. Ince teste nyugszik, akit XII. Piusz pápa avatott boldoggá – éppen 1956 októberében. Mint ismeretes, hazánk igen sokat köszönhet XI. Ince pápának, akinek az idén május 16-án lesz születése 400. évfordulója (a megemlékezéseket előkészítő emlékbizottságnak Erdő Péter bíboros is tagja). Az ő koporsóját II. János Pál miatt most majd át kell helyezni, s a hírek szerint már meg is van, hová: a baloldali mellékhajó végében található oltár alá (a kevés szabad  hely egyike). Azt az oltárt Raffaello Krisztus színeváltozása című, híres képének mozaikmásolata díszíti (eredetije a Vatikáni Múzeumban), és alig pár méterre tőle (sajnos mindig félhomályban) található XI. Ince márvány síremléke, így hát azt lehet mondani, hogy nem jár rosszul az áthelyezéssel.

Érszegi Márk Aurél/Vatikáni Figyelő/Magyar Kurír

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük