Milyen vádak alapján hurcolták el a nácik a papokat?

Európában a nácik és szövetségeseik sok egyházi embert gyilkoltak meg a II. világháború alatt: Németországban 164 papot és 60 szerzetest, akik közül sokan a haláltáborokban vesztették életüket. 

Európában a nácik és szövetségeseik sok egyházi embert gyilkoltak meg a II. világháború alatt: Németországban 164 papot és 60 szerzetest, akik közül sokan a haláltáborokban vesztették életüket. 

Petain Franciaországában, a fasiszta Olaszországban, a németek által megszállt más európai országokban is sok papot végeztek ki – számol be Giovagnoli Agostino az Avvenirén.

A lap kiemeli, hogy Lengyelországban különösen magas volt az áldozatok száma: 1939 és 1945 között háromezer papot öltek meg, közülük 1992-en koncentrációs táborokban, a legtöbben (787-en, köztük Michal Kozal) Dachauban vesztették életüket. Lengyelországban a németek különösen nagy hansúlyt fektettek a megszállókkal szemben legnagyobb ellenállást tanúsító intézmény, a Katolikus Egyház eltiprására. Haragjuk ráadásul egy olyan nép ellen irányult, amelyet – mint szlávokat – alávaló fajnak tartottak.

Agostino megmagyarázza, hogy különféle okok álltak az egyes esetek mögött. Németországban Alfred Delp fiatal jezsuitát igazságtalanul azzal vádolták, hogy támogatta a Hitler elleni meghiúsult merényletet. A holland Tito Brandsma szembeszegült a náci ideológiával, kiállt a vallásszabadságért – ezért hurcolták Dachauba. Massimiliano Kolbét a szeretet vértanújának nevezik. Olaszországban sokakat azért öltek meg, mert hivatásukat teljesítették: az emberek között éltek, igyekeztek megmenteni őket az erőszaktól, könnyíteni akartak szenvedéseiken. Nagyon sokan rejtegettek és mentettek meg zsidókat.

Aldo Mei, egy Lucca környéki település plébánosa egy zsidó fiatalembert rejtett el, ezért lőtték le. Pietro Pappagallo – aki zsidóknak és más üldözötteknek adott menedéket – azon a helyen vesztette életét, ahol sok más olasz áldozat: a Fosse Ardeatin római kőbányában. Bár kezét megkötözték, sikerült eloldoznia a kötést hogy megáldja társait, mielőtt agyonlövik őket.

Volt, akit az oltárnál gyilkoltak meg, miután kiszolgáltatta az Eucharisztiát, másokat akkor, amikor az áldozatok segítségére siettek, hogy szabadulásukat kérjék. Voltak, akiket azzal vádoltak, hogy segítették a partizánokat – ők valójában a üldözötteket fogadták be.

A szerző hangsúlyozza, hogy a béke és a szeretet tanúságtevői ezek a papok, akik sokszor nagyon egyszerű és konkrét módon élték meg hitüket. Tanúságtételük nem csak az erőszak elutasításáról szól: inkább lelki-szellemi, semmint politikai szembeszegülés a náci ideológiával, amelynek központi eleme az erőszak. Ellenállásuk hátterében legtöbbször vallási okok álltak, lelkipásztori küldetésükből fakadtak tetteik – ilyen értelemben politikai szinten is különleges a tanúságtételük: kifejezi, hogy ez a fajta ideológia és a kereszténység mélyen összeférhetetlen.

Agostino idézi a holland Tito Brandsmát, aki egyik prédikációjában így beszélt: „olyan világban élünk, amely még a szeretetet is elítéli, gyengeségnek tartja, amelyen felül kell emelkedni. Azt mondják, hogy a keresztény vallás, amely a szeretetet hirdeti, idejétmúlt, és az ősi germán uralomnak kell felváltania. Az újpogányság (a nemzetiszocializmus) elutasítja ezt a szeretet, mi mégis a szeretettel fogjuk legyőzni ezt a pogányságot. ‘Nézd, hogy szeretik egymást!' – az első keresztényekről ezt mondták a pogányok, és az újpogányoknak ismét ezt kell mondaniuk rólunk. Így legyőzzük majd a világot."

A szerző hangsúlyozza, hogy a Brandsma szavaiból áradó tudatosság nem csak néhány papot jellemzett. A vatikáni levéltárban őrzött dokumentumok bizonyítják, hogy a német bíborosok és a pápa munkatársainak nagy része, köztük Eugenio Pacelli is azt a nézetet vallotta, hogy a nácizmus keresztényellenes – még ha nyilvánosan nem is fejezték ki ezen véleményüket (habár a Mit brennender Sorge kezdetű, német nyelvű, XI. Piusz által kiadott, de a későbbi XII. Piusz által fogalmazott levél elítéli a totalitárius rendszereket).

A háttérdokumentumokból kiderül, hogy XI. Piusz pápa is erre az álláspontra jutott: a Gestapo 1937-es levelében  azt olvashatjuk, hogy „nem lehet béke a nemzetiszocialista állam és a katolikus egyház között." 1941-ben aztán maga Hitler is kijelentette: „A háború véget ér, és akkor életem utolsó nagy feladata az lesz, hogy megoldom az Egyház problémáját" – figyelmeztet Giovagnoli Agostino.

Magyar Kurír (tzs)