2024.április.16. kedd.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Minden korosztálynak szól a Müpa újévi programja

2 perc olvasás

index_24.pngA Müpa legszebb hagyományai közé tartozik Haydn zenéjével kezdeni az új évet. 2018. január 1-jén délután Fischer Ádám karmester matinékoncerten mutatja be A teremtés című oratórium fiatalabbakhoz szóló változatát, este pedig teljességében hallható a mű a milánói Scala Akadémiai Zenekara, a Magyar Rádió Énekkara és neves szólisták közreműködésével.

 

2018 első napján ismét végigkövethetjük „mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak” teremtését, ezúttal a milánói Scala Akadémiai Zenekarával. Az együttes a neves olasz operaház által fenntartott és működtetett oktatási intézmény – az akadémia – alapította műhely. Az akadémián négy tagozaton – zene, balett, szcenika és menedzsment – folyik az oktatás, vagyis minden olyan területen, amely kapcsolatban áll a zenés színházzal. A munka a Scalával együttműködésben zajlik, közös projektekkel. A teremtés nemzetközi hírű szólistagárdájához – Regula Mühlemann szoprán, Paul Schweinester tenor, Thomas E. Bauer bariton – és kórusához tehát ez alkalommal lelkes fiatalokból álló zenekar csatlakozik, s aki hallott már ifjúsági zenekarokat, tudhatja, hogy ezek színvonala többnyire rendkívül magas.  Okkal-joggal tekinthetünk tehát érdeklődő várakozással a 2018-as újévi koncertek elé.

 

A délutáni matinékoncerten az esti újévi hangversenyen elhangzó mű leglátványosabb részletei szólalnak meg, amelyeket Fischer Ádám magával ragadó magyarázatai tesznek még emlékezetesebbé.

 

  1. január 1., 16:00

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Újévi matinékoncert gyerekeknek Fischer Ádámmal

Haydn: A teremtés – részletek

https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/ujevi-matinekoncert-gyerekeknek-fischer-adammal-2018-01-01_16-00-bbnh

 

  1. január 1., 19:00

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Újévi hangverseny

Haydn: A teremtés

https://www.mupa.hu/program/komolyzene-opera-szinhaz/haydn-a-teremtes-2018-01-01_19-00-bbnh

https://www.facebook.com/events/373569533089492/

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.