Az állampolgár életét azzal lehet ellehetetleníteni, ha a nem életszagú és büntetés orientált szabályokat valaki elkezdi következetesen alkalmazni, ráadásul úgy, hogy a mérlegelést eredményező esetekben mindig a polgár számára rosszabb, embertelenebb utat választja tudatosan a hatóság.

 

 

Az állampolgár életét azzal lehet ellehetetleníteni, ha a nem életszagú és büntetés orientált szabályokat valaki elkezdi következetesen alkalmazni, ráadásul úgy, hogy a mérlegelést eredményező esetekben mindig a polgár számára rosszabb, embertelenebb utat választja tudatosan a hatóság.

 

A Rendészeti Dolgozók Védegylete ezzel a lehető legrosszabb utat választotta, mert ezzel saját szervezeteit – az események következtében fellépő állampolgári elégedetlenség miatt egy nem demokratikus, és az állampolgári jogokat abszolut semmibevevő szervezetként muntatja be a közönségnek.

Mit tehet ilyenkor a rendőr?

Közúti ellenőrzéskor:

Segélycsomag, tartalék izzó vonmtatókötél, láthatósági mellény. -Lehet érte büntetni feljelenteni.

Minimális sebességtúllépés  – feljelentés

Nem tudja ellenörizni a helyettesítő dokumentumok valósdiságát – például forgalmi, jogosítvány pótlásának idején a jegyzőkönyv – feljelentés

Italt talál a kocsiban: véralkoholteszt

Több rendőr, bárkit, bárhol: Záróvonal túllépés, stopvonal meghaladás, zebrára ér a kerék -feljelentés

Kocsi átvizsgálás, mondván az a gyanú, hogy közbiztonságra veszélyes tárgyat visz. – tojás már az, feljelentés

Utcai ellenőrzéskor, igazoltatáskor:

-Nem tudja megállapítani a személyazonosságot – 12-24 órára beviszi a kapitányságra

Drogosnak hiszi, drogtesztre rendeli

Szemlélyi motozást rendel el, mondván, hogy közbiztonságra veszélyes tárgy van a járókelőnél. Ilyenkor akár egy zsebkés, vagy frissen vásárolt konyhakés, kalapács is az. (Ezt különben a fokozott ellenőrzés idején is alkalmazzák, akkor parancsra es rendőri mérlegelés alapján)

Az illetőnél tojás van – rendezvény megzavarásának előkészülete

Ha az illető tiltakozik a jogtalan vegzálás ellen: rendőr elleni ellenszegülés stb…

Kiáll a zebrához gyalogosokat feljelenteni. – zero tolerancia. Ott is ahol ez értelmetlen. Sőt csak ott.

Határ ellenőrzés:

Gyanús a kocsi, – átkutatják, esetleg szét is szedik

Ellenőrizni kell a papirokat – 2-3 óra várakozás

Biztos fegyver vagy kábítószer van nála – személyi motozás

Az idegen nyelvű igazoló okmányokat nem ismeri el: tessék hiteles fordítást beadni

Egy szállal több cigaretta vagy fél deci itallal több: csempészet, kocsit el kell kobozni.

Grammra betartja a vámszabályokat, értelmetlen módon.

Nem tudja azonosítani a belépésre jelentkezőt: 12-24 órára visszatartja vagy visszafordítja.

Ezen kívül kismillió idióta jogszabályt szednek ilyenkor elő, Gondoljuk a magyar-román jóviszony idején a román vámosok kreativ basztatásaira a magyar utazókkal szemben. Mi ezt sajnos elemt kulturával intelligensen alkalmazzuk.

Ezért, ha bejelentették a sztrájkot csakis olyan határon szabad közlekedni, ahol nincsenek a magyar határőrök: Az Eu határain schengeni határain keresztül. Eu-n kívüli országba is ezeken keresztül kell menni, a kellemetlenségek elkerülésére.

A VPOP dolgozóinál a helyzet ennél is sokkal rosszabb hiszen ők a magyar adóellenőrzés részei, gyakorlatilag az APEH fegyveres és nyomozó testülete. Annak ellenére, hogy szervezetileg külön állnak. Igy ha ők ellenőrzések során elkezdik a szabályokat betű szerint értelmezni, akkor gyakorlatilag a teljes magyar vállalkozói szektort pillanatokon belül képesek tönkretenni. Mindenkit, aki nem rendelkezik sztár ügyvédekkel és sztár könyvelőkkel. Őket meg majd az ügyvédi és bírósági költségek teszik tönkre.

 És ne feledjük: mindezt terljesen törvényesen szabályosan, a lehető legnagyobb állami rosszindulatot közvetítve annak polgárai felé.

www.rve.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük