Mi soha nem tudtunk leszámolni a múltunkkal, mondják a szociológusok, történészek, közszereplők, mezei állampolgárok. Bizonyára mindenki hallott, vagy olvasott már  hasonló kritikát, szemrehányást. Egészen ideges leszek tőle. „Idegünk rángó háló, Vergődik benn' a mult sikos hala.." Mivel mások múltjával kellő ismeretek híján nem tudok leszámolni, sőt, beszámolni, szembenézni, feldolgozni sem, marad az én múltam.

Mi soha nem tudtunk leszámolni a múltunkkal, mondják a szociológusok, történészek, közszereplők, mezei állampolgárok. Bizonyára mindenki hallott, vagy olvasott már  hasonló kritikát, szemrehányást. Egészen ideges leszek tőle. „Idegünk rángó háló, Vergődik benn' a mult sikos hala.." Mivel mások múltjával kellő ismeretek híján nem tudok leszámolni, sőt, beszámolni, szembenézni, feldolgozni sem, marad az én múltam.

   De ha már demokrácia van, engedtessék meg nekem és mindenkinek, hogy szabadon döntsünk ebben a személyes kérdésben. Ha akarok, szembenézek, leszámolok, beszámolok, feldolgozok, ha nem akarok, akkor nem. Kinek mi köze hozzá, ez a magánügyem.

   A múlt század harmincas éveiben falukutatók jártak egy szegény magyar faluban. A riportok mellett sok fényképet is készítettek a családok életéről. Negyven évvel később előkerültek a képek és egy kíváncsi újságírónő ellátogatott a faluba. Amely sokat fejlődött, lett villamosítás, vezetékes ivóvíz, többnyire földgázzal fűtöttek a takaros családi házakban. Megkereste a régi fényképeken látható személyeket, családokat, talált is sokat közülük. Egy részük örömmel fedezte fel magát kisgyerekként, szüleit, nagynénjét, nagybácsiját és elkérte a fotót, hogy emlékezzen a múltra, örüljön a fejlődésnek. Mások pedig letagadták saját magukat: nem, ez nem én vagyok, nem a szüleim, valaki más. Szégyellte egykori önmagát, szegénységét, nem akart emlékezni és úgy vélem ehhez joga volt, joga van.

   Az ember életében sok minden történik, részben döntéseink nyomán, részben attól függetlenül, akaratunk ellenére, külső körülmények hatására. És ki tagadná, hogy véletlen események, találkozások is befolyásolják az életünket? A tőlünk független, de sorsunkat befolyásoló történéseket nem szeretjük, de tudomásul kell vennünk. Azért életünk története csak kialakul valahogy. Tudatunk egységbe építi a különböző indíttatású eseményeket, folyamatba rendezi. Összebékíti a választásokat, a véletlen történéseket, a rendszerváltásokat, a rendre módosuló törvényeket, történelem szemléletet, feltűnő, majd eltűnő közéleti embereket, főnököket, sikereket, méltánytalanságokat. Így alakul ki egyéni sorsunk, történetünk, történelmünk. Ha okulunk belőle, annál jobb.

   Persze nem hiszem, hogy a múltat végképp el lehet törölni. Még egy rabszolgahadnak sem. De a rosszat hol gyorsan, hol lassan, sokszor igen lassan elfelejtjük, szerencsére emlékezetünk szelektív. Mellesleg ez a természet egyik nagy áldása. Aki erre nem képes, egy életen át hurcolja magával a sérelmeket és boldogtalansággal, betegséggel fizeti meg az árát. Ahogy a francia himnusz egyik sora figyelmeztet – pontatlan fordítással – „elvész, aki a múltnak él!"

Láng Róbert

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük