2024.április.20. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Nagy ügyfélélmény potenciál rejlik a KKV-szektorban

4 perc olvasás

image5_6.jpgA kiemelkedő ügyfélélmény nyújtása korántsem csak a nagyvállalati szektor privilégiuma, sőt éppen ez az a terület, ahol akár egy mikrovállalkozás is sikeresen fel tudja venni a versenyt a legnagyobbakkal. A Develor International Zrt. tapasztalatai alapján hazánkban is egyre nagyobb az érdeklődés a KKV-szektor részéről téma iránt.

Bár a kisebb vállalatméret értelemszerűen szűkösebb forrásokat is jelent, ez korántsem jelenti azt, hogy a kiemelkedő ügyfélélmény nyújtása kizárólag a nagyvállalatok számára megengedhető luxus lenne, sőt: A fejlett piacok tapasztalatai alapján a KKV-k jellemzően sokkal jobban teljesítenek ezen a téren. Egy átlagos kisvállalkozásnak jellemzően sokkal kiélezettebb versenyben kell helyt állnia, kisebb tartalékaiból kifolyólag minden egyes szervezeti vagy technológiai fejlesztésnek sokkal nagyobb tétje van, illetve csak relatíve rövid ideig képes a várakozásoktól elmaradó eredményeket átvészelni. Ebből a sajátos helyzetből adódóan közvetlenebb módon tapasztalják meg az elégedett vásárló jelentette előnyöket is, de a rossz tapasztalatok miatt elpártoló ügyfelek negatív hatásait is.

Márpedig utóbbiakat semmiképp sem szabad lebecsülni, a negatív élményeket ugyanis mindennél nagyobb hajlandósággal osztják meg a fogyasztók. Ráadásul a közösségi csatornák, összehasonlító oldalak, véleménymegosztó platformok következtében ennek tere már közel sem csak a családi, ismerősi kör, a rossz tapasztalatok nagyon hamar utat találnak a nagy nyilvánossághoz. „Nincs vállalat, ami elhanyagolhatná az online csatornákat, de egy KKV esetében ezek kiemelt prioritással bírnak.” – véli Szabó Csaba, a DEVELOR Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója. „Az ezeken felmerülő, eleve nagy nyilvánosság elé tárt panaszok kezelésének módja jelentheti a különbséget a pozitív vagy negatív üzleti eredmény között.” – teszi hozzá.

N=1000 (2017), N=1000 (2016)
Minden válaszadó

 

 

forrás: DEVELOR Lakossági CX KUTATÁS

 

 

 

Legyenek bármennyire is fontosak a digitális csatornák, hiszen ahogy az ügyfelekkel való kapcsolódási pontok sem kizárólag ezeken a platformokon valósulnak meg, úgy az ügyfélélménynek is csupán egy szeletét jelképezik. Kimagaslót nyújtani ezen a területen pedig csak úgy lehet, ha valamennyi kapcsolódási ponton konzisztens, egységes rendszerben történik az ügyfélmegkeresések kezelése, ha az CX (Customer Experience) a szervezeti kultúra szerves része. Hogy ez több száz főt foglalkoztató nagyvállalatban, vagy 2-3 munkavállalóval működő mikrovállalkozásban valósul meg, az lényegében mindegy, de a kisebb méretből adódóan a KKV-k lényegesen rugalmasabban és gyorsabban tudják az érintett kollégákat egy ilyen rendszer mindennapi működtetésébe bevonni.

Kiváló példa a DEVELOR „Legjobb Ügyfélélmény Projekt 2017” díját elnyerő Zichy Park**** Hotel esete, ahol a tavalyi évben átfogó ügyfélélmény fejlesztéshez kérték a cég segítségét. Ennek eredményeképpen egy olyan átfogó rendszer jött létre, melyben a vendégek online, kérdőíves formában vagy akár személyesen is elmondhatják véleményüket, melyekkel a szálloda vezetése kiemelten foglalkozik, és ezek alapján folyamatosan korrigálják az esetleges hibákat. A visszatérő vendégek azt tapasztalhatják, hogy véleményük kikérése nem puszta formalitás, azokkal érdemben foglalkozik a szálloda és azoknak megfelelően fejlesztik, finomhangolják szolgáltatásaikat. „A bevezetett intézkedések pedig nem pluszterhet, sokkal inkább a hozzáállásbeli különbséget jelentenek. „ – állítja XY a hotel YXZ-je. „Ráadásul az eredmények nagyon is számszerűsíthetők. A mértékadó portálok, azaz a booking.com, a TripAdvisor, vagy épp a Szállás.hu értékelései átlagosan 6-8 százalékkal emelkedtek. A figyelmesség abszolút kifizetődő.”

További információ:

Ügyfélélmény  definíciója: Az érintkezési pontokon – az előzetes tapasztalatok alapján – kialakult benyomás, amelyre egyaránt hatnak racionális és emocionális, tudatos és tudatalatti impulzusok.*

*Copyright DEVELOR Tanácsadó Zrt.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.