A gödi Nemeskéri-Kiss Kúriába hívta tájékoztatóra a sajtót a Hálózat Televízió, hogy hírt adjon egy új kezdeményezéséről, melynek sikere jelzi a közönségigényt:  a magyar nótára szükség  van. 

 

A gödi Nemeskéri-Kiss Kúriába hívta tájékoztatóra a sajtót a Hálózat Televízió, hogy hírt adjon egy új kezdeményezéséről, melynek sikere jelzi a közönségigényt:  a magyar nótára szükség  van. 

A megjelentek között volt: Kállai Katalin stratégiai főtanácsadó (Oktatási és Kulturális Minisztérium), Tarnai Kiss László nótaénekes, főszerkesztő (Magyar Rádió), Nagy Edmond, Megasztáros, a zsűri tagjaként,Budai Beatrix, az első selejtező győztese,Kerekes Róbert, a legidősebb résztvevő,Horváth Péter, a legfiatalabb résztvevő, Péterfalvi Boglárka, a műsor vezetője,Soós Károly producer,Bokor Júlia, a Hálózat TV marketing igazgatója.  

A csatorna ötéves fennállása óta igyekezett elősegíteni a hagyományok, nemzeti értékek megőrzését, az egyes tájegységek sajátosságainak bemutatását, kultúrájának előmozdítását.  Napi 24 órában önálló csatornaként, ill. a helyi, települési tévék műsorán részidőben is szerepel.  Országos viszonylatban jelenleg az ötödik legnagyobb lefedettségű műsorszolgáltató, így a most induló Nefelejcs Nótashow selejtezőit és döntőit mintegy 7 millió néző láthatja. 

Bokor Júlia emlékeztetett, a Hálózat Tv speciális szolgáltatói szerepben van, a helyi televíziókkal karöltve kereskedelmi pozícióban van, de közszolgálati tartalmat is sugároz.  Az 59  hazai magyarnyelvű csatorna sorába tartoznak. A most induló sorozat első selejtezőjének adása váratlanul a toplista 2. helyére került, mindenféle kampány nélkül, jelezve a magyar nóta műfaja iránti erős érdeklődést. Hiánypótlást jelent mindenkinek.

Elmondható, magyar nótát, csak mi, magyarok tudunk hitelesen énekelni, a hangulata mindenki számára vonzást jelent, még a külföldieknek is, ezt keresik nálunk!

A sorozat felvételei a Nemeskéri-Kiss Kúria hangulatos pincéjében készülnek, ifj.Oláh Dezső és cigány-zenekara közreműködésével.

Kállai Katalin a szakminiszter üdvözletét tolmácsolva elmondta, a műfaj pártolói eddig erős falakba ütköztek, de be kell látni, hogy ez a magyar kultúra része, országimázs-hatásal bír, nagy igény van rá. 

A kormányzat felkarolja a műfaj ügyét és támogatni fogja a jövőben. A produkció maga egyenlőre nem kap konkrét támogatást, erre egy későbbi időpontban, pályázat útján nyílik lehetőség.

Tarnai Kiss László rámutatott, eddig senki sem karolta fel így a nótát, mint ez a kezdeményezés.  A műfajnak nagy múltja van, de jó tudnunk, hogy a magyar nóta eredetileg a színpadi népszínművek kísérőzenéje volt. Minden népnek megvan a maga jellemző zenei-vokális megnyilvánulása, mint a francia sanzon, vagy az amerikai country, nekünk a magyar nóta jelenti ezt. 

A műsorsorozat létrejöttében a Nivokomplex Produkciós és Műsorkészítő Kft. és együttműködő partnerei; az Országos Cigány Önkormányzat, a Kis, Közép- és Agrárvállakozók Országos Szolgáltató Egyesülete és mások dolgoznak.

Kozák János az  Országos Cigány Önkormányzat nevében kifejezte messzemenő támogatásukat, különös tekintettel a cigányzenészek foglalkozatási helyzetére, a kezdeményezés munkahelyteremtő szerepére.

A Hálózat Tévén induló új, országos szórakoztató-tehetségkutató műsorsorozatban pénz-nyeremények ellenében (összesen 12 millió Ft értékben) teszik próbára tehetségüket a versenyzők. 

A zsűri tagjai a színházi-előadóművészi szakma elismert művészei közül kerülnek ki; 

Berkes János, Érdemes Művész, (Magyar Állami Operaház),Kállay Bori, Érdemes Művész, (Operettszínház),Madarász Katalin, énekművész, Lengyelfi Miklós, Erkel Ferenc díjas szerkesztő, Szeredi Krisztina, operaénekes,Tarnai Kiss László, nótaénekes, oktató, a Magyar Rádió főmunkatársa, s a fiatalok megszólítására; Nagy Edmond, előadóművész, a Megasztár felfedezettje.

http://www.nefelejcsnota.hu/http://www.nefelejcsnota.hu/ A Nótashow először október 21-én, vasárnap  17.30-kor lesz látható a Hálózat Tv műsorán.

A  12 részből álló műsor hetente, vasárnaponként jelentkezik ugyanebben az időben a Hálózat TV műsorán, s a következő hét szombatján este 10 órakor megismétlik.

A verseny kieséses rendszerű;  a kezdeti 28 versenyzőből a négy legjobb marad végül, akik a döntőt vívhatják.

Adásonként 4-4 versenyző szerepel, közülük egyet juttat tovább a zsűri, a többi versenyzőre  sms-ben  és hang-hívással lehet szavazni.  A nézők által beszavazott versenyzők a vigaszági döntőben méretik meg magukat, ennek győztese csatlakozik a selejtezőkből továbbjutottakhoz.  Az elődöntők során a zsűri és a nézők is egy-egy versenyzőt szavazhatnak a döntőbe, ahol a közönség szavazatai alapján hirdetik ki a végső sorrendet.

A műsorsorozatot nagyszabású gálakoncert zárja, valamennyi versenyző részvételével.

A műsorcsatorna készítői vallják; a lassan feledésbe merülő magyar nóta műfajt, a sajátosan magyar vigalmi formát nem szabad veszni hagyni, át kell örökíteni a jelen és a jövő nemzedékei számára. A magyar nóta felcsendülése a világ minden részén megdobogtat minden magyar szívet, de nem csak bennünket szólít meg. A hazánkba látogató külföldiek számára az egyik hungaricumot jeleníti meg, a magyar táj, a magyar életérzés hamisítatlan zenei zamatát, kulturális örökségünk azonosíthatóan egyedi értékeit is jelenti a „magyaros vigalom".

A műfaj jelenlegi helyzetében a Nefelejcs Nótashow különleges missziót kíván felvállalni, amihez mindenki támogatását várja.

Tervek szerint, a produkció menete során az első fázisban országos szintű adatbázist hoznak létre a nótázáshoz kedvet érző amatőr és úgynevezett fél-profi, valamint profi jelentkezőkből. A jelentkezési kedvet tehetségkutató versennyel, nyereményjátékokkal, a versenyről készített 12 részes tv-sorozattal fokozzák. Az egyes versenyzőket és a kis csapatokat közismert sztárok fogják támogatni, a zsűri és a szakmai színvonal biztosítékául szolgálnak Kállay Bori és Berkes János művészek és a közreműködő profi gyártási szakemberek.

A televíziós produkciót erős reklámkampánnyal, támogató rendezvényekkel, vetélkedőkkel, végső soron egy országos mozgalom kibontásával kívánják kísérni.  Műsorokat szerveznek országszerte éttermekbe, sportcsarnokokba (Pécs, Szeged, Veszprém).  Évi két alkalommal több ezres tömeget kívánnak megmozgatni egy nagyszabású gála keretében, ez képezi majd a Hálózat Tv szilveszteri műsorának is a gerincét.

A műsor készítőinek szándéka, hogy a Nefelejcs Nótashow-val az országimázs-építést, a vidékfejlesztést, a turizmusfejlesztést és a munkahelyteremtést előmozdítsák.

A szervezők szerint a produkció küldetése reális, mivel egy olyan meglévő tömegbázisra épít, melyet csak bővíteni szükséges.  Célul tűzték;  váljon újra divatossá a nótázás, legyen legalább olyan „trendi", mint a ma felkapott diszkók és klubok.  Reklámokkal, televíziós ismétlésekkel, a kísérő és támogató műsorokkal együtt, éves szinten 30-40 milliós lakossági elérésre számítanak.  A hálózat médiapartnerein, önálló kiadványokon keresztül naprakészen kívánják tájékoztatni a hazai érdelődőket a nótashow eseményeiről.  A fiatalabb korosztályok felé az internet felhasználásával nyitnak, ahol játékokkal és nyereményekkel invitálják őket aktív együttműködésre, a gödi Kúria pincéjében Diáknóta-partykat szerveznek.

A szervezők a Nefelejcs névből olyan brand-et kívánnak kiépíteni, amely néhány év alatt az ország egészében belopja magát a társadalom tudatába.  Önálló sajtó-periodikával, reklám- és ajándéktárgyak forgalmazásával lépnek fel.  A Kis- Közép és Agrárvállalkozók Országos Szolgáltató Egyesülete támogató partnerségével önálló termékcsaládot is piacra visznek.  A feltűnt tehetségeket rendszeresen országos szereplésekre viszik, produkciójukat CD és DVD kiadványokon örökítik meg.

info@nefelejcsnota.hu

http://www.nefelejcsnota.hu/

http://www.halozattv.hu/

Harmat Lajos

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük