A Király Színház, előtte Fedák Sári, Nyáray jóbarátja. /nem szobor!/A Király Színház, előtte Fedák Sári, Nyáray jóbarátja. /nem szobor!/Baráti társaságban beszélgettünk egy (?) pohár bor mellett erről-arról, persze hogy szóba került az orvosi hálapénz is. Egyszer csak felemeli a kezét egyikünk. Figyuzzatok, van egy történetem, valamelyik ősömtől hallottam. Elmondjam? Bólintottunk. De ehhez bevezető is tartozik. Mondjad!

A Király Színház, előtte Fedák Sári, Nyáray jóbarátja. /nem szobor!/A Király Színház, előtte Fedák Sári, Nyáray jóbarátja. /nem szobor!/Baráti társaságban beszélgettünk egy (?) pohár bor mellett erről-arról, persze hogy szóba került az orvosi hálapénz is. Egyszer csak felemeli a kezét egyikünk. Figyuzzatok, van egy történetem, valamelyik ősömtől hallottam. Elmondjam? Bólintottunk. De ehhez bevezető is tartozik. Mondjad!

   A boldog békeévek vége felé, a huszadik század elején történt. Egyik szereplő Pollatschek Elemér, a Semmelweis Egyetem Orr-Fül-Gége tanszékének professzora. Szerette a színházat, a színészeket, ezért ingyen kezelte, gyógyította őket. A színészeknek általában nem volt egészségbiztosításuk, a vizitekért, kezelésért, gyógyerekért azonnal. fizetni kellett.

   A történet másik szereplője Nyáray Antal, népszerű, ismert és szeretett színész, a  Király Színház tagja. A szakma és a szakmán kívüliek is „az utolsó bohémnek" becézték. Ivott, kártyázott, játékkaszinóba járt, ügetőre járt. Soha nem volt pénze pedig 100 koronás (aranykoronás) gázsija volt havonta, ami tekintélyes összegnek számított. Normális életvitel mellett.

   És most jön a történet. Nyáray hosszú éven át majd minden nap felment a profhoz egy kis befúvásra, ecsetelésre, vizsgálatra. Persze ingyen. Egyszer csak az ecsetelés után azt mondta.

–  Tanár úr, annyit bajlódik velem, nem is tudom, hogy háláljam meg.

–  Nem akarom megsérteni művész úr, de ha igazán hálás akar lenni, dohányozzon és igyon egy kicsivel kevesebbet.

–  Értem én tanár úr, tudja hogy igyekszem, a testem erős, a jellemem gyenge. De most másról lenne szó. Remélem nem lesz kínos. Szóval kimondom áperte, Ideje lenne már egyszer a pénzről is beszélni.

–  Ugyan, édes művészem, hova gondol, szó sem lehet róla.

–  De, de, de, ragaszkodom hozzá.

–  És az a sok tiszteletjegy, amit évek óta kapok?

–  Ugyan már, én is ingyen kapom.

–  Hát kérem, ahogy gondolja és amennyit éppen óhajt.

–  Tanár úr kérem, adjon mondjuk ötven koronát. De ha szüksége lenne a pénzre, igyekszem majd visszaadni.

 

   Hát ez a történetem. Gondoltátok volna fiúk, hogy negatív paraszolvencia is van?

 

Láng Róbert

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük