Már semmi nem olyan itt, mint tíz esztendővel ezelőtt – mondta Puskás Tamás a Centrál Színház évadnyitó társulati ülésén. Puskás tíz évvel ezelőtt vette át az akkor még Vidám Színpad nevet viselő intézmény igazgatását. A megváltozott célokra, újonnan kitűzött útra utalt az öt évvel ezelőtti névváltás: a Centrál Színház mára a budapesti színházi élet jól bejáratott brandjévé vált.

 

Már semmi nem olyan itt, mint tíz esztendővel ezelőtt – mondta Puskás Tamás a Centrál Színház évadnyitó társulati ülésén. Puskás tíz évvel ezelőtt vette át az akkor még Vidám Színpad nevet viselő intézmény igazgatását. A megváltozott célokra, újonnan kitűzött útra utalt az öt évvel ezelőtti névváltás: a Centrál Színház mára a budapesti színházi élet jól bejáratott brandjévé vált.

 

„Minden évben hatalmas utat járunk be, a kezdeti nagy, fiatalos, utólag hősinek tűnő lendület után a mindennapokban hangyaszorgalomra van szükség ahhoz, hogy építkezni lehessen" – fogalmazott az igazgató. „Nem elég jónak lenni, a legjobbnak kell lennünk" – tette hozzá arra utalva, hogy az egyre kevesebb színházra egyre kevesebb pénz áll rendelkezésre, így a fennmaradást a közönséggel ápolt intenzív kapcsolat, a változó világban keresett állandó értékek felmutatása, a gyengék és kiszolgáltatottak melletti kiállás jelentheti.

 

Puskás Tamás elmondta: a Centrál Színház a hagyományos, ám színvonalas szórakoztatást jelentő „klasszikus" komédiák mellett bátor, a mindennapokra reflektáló kortárs darabokat is műsorra tűz az idén, amelyek ugyancsak nem nélkülözik a humort, de mindenképpen új színt jelentenek a fővárosi színházi palettán. Ilyen lesz az első nagyszínpadi bemutató, Jez Butterworth Az ígéret földje című darabja, amelyet Rudolf Péter, Vári-Kovács Péter, Harkányi Endre, Széles László és Tóth Ildikó főszereplésével, illetve több fiatal, pályakezdő színész részvételével Novák Eszter állít színpadra. A londoni West Enden óriási sikert aratott produkció magyar változatát követően, vetekedve annak bátorságával, egy hazai kortárs darab kerül a Kisszínház műsorára. Kiss Márton – a Cucc, a Pilonon, A Rácz Viven-projekt szerzője – új darabját, az Angéla evangéliuma avagy a réterdősi patkányfogót a Centrál Színház felkérésére írta. A szerző rendezésében látható ősbemutatóban Pokorny Lia, Földes Eszter és Papp János látható.

 

Novemberben kezdődnek László Miklós Illatszertár című darabjának próbái, a Kern András és Pokorny Lia főszereplésével látható előadás a Centrál Színház szilveszteri bemutatója lesz. Emellett tavasszal ismét egy Neil Simon-darab kerül a színház repertoárjára. A kultúrák közötti integráció jegyében még idén ősszel tradicionális japán színházi előadások vendégjátéka is látható lesz a Révay utcai teátrum műsorán.

 

Puskás Tamás kiemelte, hogy nagy eredménynek tartja, hogy a világhírű amerikai swing-csapat, a Harlem Swing európai turnéján Párizs és Athén között csak a Centrál Színházban lép fel négy alkalommal november közepén.

 

Az évadnyitó társulati ülésen Mészáros András búcsúzott a társulattól és egyben bemutatkozott a Centrálhoz a Kaposvári Egyetem elvégzése után leszerződő Béli Ádám is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük