Pásztor Albert miskolci rendőrkapitányPásztor Albert miskolci rendőrkapitány

Ilyen is ritkán volt Magyarországon. Ma este Miskolcon többezer ember gyűlt össze, hogy kifejezze szimpátiáját és együttérzését Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány mellett. Mint ismeretes, az igazságügyminiszter miután a rendőrkapitány tényszerű megállapítást tett, hogy az utóbbbi időkben magyarok csak a bank és benzinkútrablók voltak Miskolcon, a többi cigány nmezetiségű. Gusztos Péter (SZDSZ) tiltakozására Draskovics igazságügy miniszter a rendőrkapitányt azonnali hatállyal felfüggesztette.

 Pásztor Albert miskolci rendőrkapitányPásztor Albert miskolci rendőrkapitány

Ilyen is ritkán volt Magyarországon. Ma este Miskolcon többezer ember gyűlt össze, hogy kifejezze szimpátiáját és együttérzését Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány mellett. Mint ismeretes, az igazságügyminiszter miután a rendőrkapitány tényszerű megállapítást tett, hogy az utóbbbi időkben magyarok csak a bank és benzinkútrablók voltak Miskolcon, a többi cigány nmezetiségű. Gusztos Péter (SZDSZ) tiltakozására Draskovics igazságügy miniszter a rendőrkapitányt azonnali hatállyal felfüggesztette.

Azt nem tudta, hogy a csuklóból kitörö hatalmi reakciójával sikerül a maga nemében példátlan összefogást létrehoznia. Mégpedig egyrészt azért, hogy a rendőrkapitányt helyezzék vissza beosztásába, a masik, hogy Drakovics mint felelő igazságügy miniszter mondjon le. (természetesen Draskovics úr is a gyurcsányi reakciót mutatta: Azértsem mondok le!)

Igy bár elvben okafogyottá vált a tüntetés, de mégis megtartották a városháza melletti parkban. A hatalom rendőri csapaterő kivezénylésével és kordon hegyekkel készült. Budapestről és a környező megyékből vezényeltek át készenléti rendőri tömegoszlató alakulatokat. A példás összefogás eredőjeként a hatalomnak nem sikerült ürügyet találni pittbulljainak elszabadítására.

Ami a dologban érdekes: szocialistas, fideszes, jobbikos valamint a cigány önkormányzatok, a helyi vajda mind mind támogatta a rendőrkapitányt, hiszen ő nem rasszista kijelentést tett, hanem tényt regisztrált. Bár egyes poltikusok rovábbra is próbálkoznak a rendőrkapitány megfúrásával, úgy néz ki, nem jött be a dolog.

A miskolci rendőrkapitány éppen korrektségéről híres, és a korrektséget még a bűnözők is tisztelik. Hiszen ilyenkor kiszámítható a bánásmód, és nem kell attól tartaniuk, hogy jó szokás szerint elfogásukkor az összes megoldatlan ügyet a nyakukba próbálják sózni. Bár Miskolcon nagyon erős a hátrányos helyzetűek bűnözése, a főkapitánynak köszönhetően azért még nem életveszélyes a városi lét, mint néhány településen.

A politikusok abban egyte értettek a demostráción, hogy az ilyen kezdeményezést támogatni, és nem gáncsolni, akadályozni kéne. Ennek következtében a tömeg fő követelése továbbra is Draskovics távozása, ami kapcsán várhatóak tiltakozáshullám indul meg. A tömeg folyamatosan skandálta: Nem félünk, nem félünk! Kális Sándor plgármester szerint (MSZP) a az MTI kérdésére elmondta"A döntő többség egyetért azzal, hogy a mondvacsinált döntésekből elég", olyan kérdéssel állunk szembe, amire jogos és hathatós megoldást kell adni. A tömeg jószándékú, változást akar.

A demonstráción megjelent, de nem szólalt meg, Káli Sándor, Miskolc polgármestere, beszédet mondott Szepessy Zsolt, Monok polgármestere, szót kért több helyi civil résztvevő és nagy erőkkel jelen volt a Jobbik és a Gój Motorosok Egyesülete is.

Képek a tüntetésről:

http://www.zoom.hu/belfold/kepek-a-miskolci-tuntetesrol-38280.html?ref=hk

Dr. Pásztor Albert r ezredes, Miskolci Rendőrkapitányság sajtóközleménye

2009.02.01. vasárnap 14:55

Rendõrségwww.police.hu „Elítélem a faji és etnikai alapú megkülönböztetés minden formáját, és küzdök is ellene! Örülök, hogy megértették, nem vagyok rasszista. Úgy ítélem meg, ennek a megértésnek köszönhető az a széles társadalmi összefogás, amely véleményem szerint kevésbé személyemről, mint inkább a felismert probléma megoldásának igényéről szólt.

Hálás vagyok minden nemzettársamnak: magyarnak és cigánynak. Köszönöm rendőr kollégáimnak, hogy mellettem álltak, köszönöm vezetőimnek, hogy soron kívüli vizsgálat lefolytatásával segítették elő vitatott nyilatkozatom összes körülményének tisztázását és azt a döntést, hogy visszahelyeztek beosztásomba, így továbbra is az emberek biztonságáért szolgálhatok!

Tudomásom szerint a február elsejére tervezett demonstráció célja a mellettem történő kiállás lett volna. Ez az ok azonban az országos rendőrfőkapitány úr ma reggeli személyzeti intézkedése nyomán megszűnt. Kérem, ennek tudatában fontolják meg részvételüket.

Országos Rendőrfőkapitány úr döntését tudomásul veszem és elfogadom, az eset tanulságait levonom, mindezekkel összefüggésben további nyilatkozatot nem kívánok tenni.

Tisztelettel: Dr. Pásztor Albert r. ezredes, a Miskolci Rendőrkapitányság vezetője".

Az ORFK közleménye az üggyel kapcsolatban:

Befejeződött a vizsgálat (ORFK) 2009.02.01. vasárnap 10:25

www.police.huwww.police.hu Az ORFK vezetője által, Pásztor Albert miskolci kapitány nyilatkozatával kapcsolatban elrendelt vizsgálat a tegnapi napon lezárult.

Az ORFK Ellenőrzési Főosztálya megállapította, hogy a kapitányságvezető jogszabályt nem sértett, de nyilatkozata általánosításokra adhat okot. Még a tényközlő nyilatkozatból is lehet helytelen következtetéseket vagy általánosításokat levonni, hiszen egy rövid média-megnyilvánulás nem minden esetben alkalmas a tényállás valamennyi összefüggésének ismertetésére.

Mindezekre tekintettel az országos rendőrfőkapitány figyelmeztetésben részesítette a városi kapitányt, s felhívta figyelmét, hogy a jövőben tartsa be a nyilatkozattétel szabályait. Pásztor Albert ezt tudomásul vette.

Tekintettel tehát arra, hogy jogsértés gyanúja nem merült fel, ezért a pártatlan vizsgálat érdekében ideiglenesen elvezényelt kapitányságvezetőt a mai napon az országos rendőrfőkapitány hivatalába visszahelyezte.

Bencze József jelentését és intézkedését az igazságügyi és rendészeti miniszter elfogadta.

http://www.police.hu/nyitooldal/cikkek/orf_090201_01.html

Katus Károly: Jegyzet a miskolci rendőrkapitány ügyére…

(A cikk szerzője a Katus Károly rendőr alezredes Rendészeti Védegylet elnöke)

3 fontos szó, mely a rendőri intézkedés alapszabálya3 fontos szó, mely a rendőri intézkedés alapszabályaMily szép zöld ez az iskolai tábla… Milyen szép három felhívó szó található rajta…

Kezdő határőröknek találták ki nagyon régen, akiknek rövid idő alatt elméletben, majd gyakorlatban is ismerni kellett… A rutinos határőrök pedig zsigerből tudták a hármas örök érvényű parancsot, egy életre megtanulták alkalmazni, vagy ha nem, saját kárukon tanultatta meg velük az élet!

A miskolci rendőrkapitány kezdődő kálváriája első számú média téma lett, s nem kellett hozzá prófétai tehetség, hogy a cigány bűnözéssel kapcsolatos sajtótájékoztatója után mi következik, nagyjából…

A nagy politika dolgozni kezdett, a vezető politikusok intézkedtek, a szolgálati elöljáró intézkedett és jelentett. A pártok, cigányvajda és sokan mások is intézkedtek és jentettek a biztos, vagy bizonytalan jövőbeni voksolóiknak…

A sajtó jelentett, a rendőrségi szakszervezetek közül kettő már is intézkedett, jelentett szavazó tagsági táborának, sőt a szép zöld táblán egyáltalán nem szerepelhető „-ítélkezni!", és „rendre utasítani és kioktatni!"felhívó szavakat is végrehajtották.

S mégis mit tett a Rendészeti Védegylet a miskolci ügyben?

Amiért a határőr-fajtánkat oly sokszor megbélyegezték, lásd 2008. évi első RÉT ülés: „Ti rosszul vagytok szocializálódva határőrök!"- más úton járunk!

A zöld tábla „szent" három, és nem több, időrendi feladatát megkezdtük végrehajtani!

Első feladat: Tájékozódni!

ORFK hivatalos közleménye 2009. január 30-án 21.41 órakor:

Vizsgálatot indított az országos rendőrfőkapitány (ORFK)

Az igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezésére Dr. Bencze József r. altábornagy, az ORFK vezetője a miskolci városi rendőrkapitány mai napon, sajtótájékoztatón tett nyilatkozatával kapcsolatban azonnali vizsgálatot rendelt el. Ezzel egyidejűleg intézkedett a vizsgálat idejére más beosztásba történő vezénylésére. ORFK Szóvivői Iroda

Tehát, az ORFK az 1996. évi XLIII. törvény (a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról) előírásai alapján intézkedett, amely szabályozza a hivatásos állományú rendőrrel szembeni vizsgálat elrendelését és lefolytatását, továbbá a vizsgálat idejére más beosztásba történő vezénylését is.

Az, hogy ezt a hatályos törvény által szabályozott állományilletékes parancsnoki jogkört a sajtó úgy írja le, hogy kirúgták a miskolci rendőrkapitányt, más kérdés. Jól hangzik, hangulatot és figyelmet kelt, továbbá a civilnek nem kell ismerni a fenti zöld táblát…

És tovább tájékozódni! Mit tehet még az állományilletékes parancsnok, főleg ha már miniszter is sürgeti?

A Rendészeti Védegylet rámutat az 1996. évi XLIII. törvény 245/D. § (1) pontjára, amely kimondja:

„A hivatásos állomány tagja a vezetői beosztásából indokolás nélkül azonnali hatállyal felmenthető, illetve arról az érintett 30 napos határidővel indokolás nélkül bármikor lemondhat."

Ez a törvényi rendelkezés a vezetői beosztásba történt kinevezés visszavonását szabályozza, így az Országos Rendőrfőkapitány törvényesen élhet Pásztor Albert városi rendőrkapitány esetében is a vizsgálat idejére más beosztásba történő vezénylésén kívül a vezetői beosztásából (városi rendőrkapitány) indoklás nélküli, azonnali hatállyal történő felmentéssel is, amely utóbbi, a jelenlegi információk alapján nem történt meg. Ha ez még is megtörtént, akkor meg kell győződni róla, sőt az illetékes kapitánynak a törvény biztosította jogainak érvényesülést segíteni kell!

Nos, lehet közleményben leírni, hogy:

    *

      „50-es évek mintájú statáriális személyi döntés"- összehasonlító és moralizáló historikus megközelítés

    *

      „inkább arra legyen gondja, hogy a rendőrök bérét emelje – más, ide nem tartozó kérdés belekeverése

    *

      „mondjon le a miniszter és az ORFK!"- politika hatáskörébe tartozó, érzelmi alapú megközelítés

    *

      „nevén nevezte a cigánybűnözést!"- kriminológiai-szociológia megközelítés, probléma megnevezése érdemi és alapos megoldási kísérlet nélkül

    *

      „Ön soha nem volt utcai rendőr, nem volt egyáltalán rendőr, régen ez volt az volt, ilyen és olyan elnyomó rendszert és ideológiát szolgált.." – ha nincs törvényi érv, jöhet a személyi támadás: „az apák hetedizidlen felelnek fiaik tettéért" elv, büntetlenül lehet nagy nyilvánosság előtt bárkit rágalmazni, rossznak kártékonynak, alkalmatlannak, közösséget erkölcsileg és anyagilag megrövidítőnek kikiáltani, megbélyegezni, mintha ma Magyarországon ezt nyíltan szabadna tenni…

De mi a lényeg, és mi következik?

A tájékozódáshoz szükséges a tények ismerete, arra pedig az IRM tárcavezető köteles válaszolni. Pásztor Albert miskolci városi rendőrkapitány IRM kezdeményezésű vizsgálatával kapcsolatosan a Rendőrség felügyeletét ellátó szaktárca vezető miniszterétől a Rendészeti Védegylet a részletes szakmai, jogszabályi és egyéb információkat kéri meg.

S jön a zöld tábla második feladata: Intézkedni!

A halaszthatatlan intézkedés: A törvényesség betartására jogsegélyszolgálat biztosítása, ügyvéd azonnali segítsége.

Hisz ezt tesszük minden egyes rendőr tagunkért, amelyekről nem is tud a sajtó, csak bajba kerül, és már félig a börtönben van, félig az utcán. E kérdésben nincs különbség a rendőr őrmester és a rendőr ezredes között. Az RV már képviselt Országos Parancsnokot is a miniszter előtt! Volt már nem egy városi kapitány leváltás úgy, hogy a magas politika indította ( Dr. Kastyák János városi kapitány úr kálváriája!), volt már félre sikerült TV nyilatkozat miatt országos parancsnok elmozdítási kísérlet, volt már igazgatói, megyei főkapitányi és kirendeltségvezetői leváltás is…

A nem halaszthatatlan intézkedés akkor következik az RV részéről, amikor megérkezik az IRM válasz és megtudjuk a munkajogi helyzetét hivatalosan a miskolci rendőrkapitány úrnak.

Valószínű, hogy bíróságon köt ki az ügy, bízom benne, hogy amikor választópolgárként szavaz a rendőr nem feledi ezt az ügyet sem, amikor a nagy számú tisztességes magyar és roma választó polgár szavazni megy, vagy aláírásgyűjtést szerveznek részükre, elgondolkodik azon, hogy milyen ügy mellé tegye a kézjegyét!

A zöld tábla harmadik feladata, Jelenteni!

Az egész történet jogerős befejezése után levonni a következtetést, tájékoztatni és jelenteni. Jelenteni a tagságunknak, hogy sok a roma származású bűnelkövető, hogy a magyar rendszerváltás a munkahelyek és igazságos privatizáció helyett segélyt oszt 20 éve a romáknak, hogy van egy korosztály, amely így már kizáródott a munkavilágából, hogy igazságtalan ez a társadalmi berendezkedés, hogy a rendőr alulfizetett és eladósodott, a rendőr kiszolgáltatott a rossz politikusi döntéseknek..

Addig is van egy HSZT 245/D. § (1) pontja, amelyet már többször módosítatni akart a Rendészeti Védegylet, hogy kapjon védelmet a vezető is, de hányszor söpörték le ezt a javaslatunkat úgy, hogy a nagy zöld tábla első pontját (tájékozódni!) nem alkalmazták…

2009. február első napjaiban ismét begördítjük ezt a HSZ módosító javaslatunkat is, ismét. Az operátorok helyzetét rendezni kívánó HSZT javaslatunkkal együtt, s küldjük a jogászainkat, és mi is megyünk az országgyűlési képviselőkhöz, ismét, ismét…

Végezetül, hogy a zöld tábla három, szigorúan időrendben végrehajtható feladat sorát hogyan népszerűsítsük, mert ez lehet csak a normális munkavégzés alapja?

Ezennel meghirdetem, mint a normalitás programját…2009. február 01-én!

Katus Károly

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük