Sztálin vasmű emlékérem 1957Sztálin vasmű emlékérem 1957Kezdődik a nyári táborok időszaka. Voltak régen is nyári táborok. Építőtáborok. A mai tizenévesek el sem tudják képzelni Magyarország helyzetét a múlt század ötvenes éveinek elején. Érettségi után én is részt vettem egy építőtáborban négy héten át, Dunapentelén. Ahol a minden más ágazatot megelőző nehézipar fejlesztésére egy új gigantikus vaskohászati kombinát és a hozzá kapcsolódó lakótelep épült. Hiszen az akkori szlogen szerint „Magyarország a vas és acél országa lesz!"

Sztálin vasmű emlékérem 1957Sztálin vasmű emlékérem 1957Kezdődik a nyári táborok időszaka. Voltak régen is nyári táborok. Építőtáborok. A mai tizenévesek el sem tudják képzelni Magyarország helyzetét a múlt század ötvenes éveinek elején. Érettségi után én is részt vettem egy építőtáborban négy héten át, Dunapentelén. Ahol a minden más ágazatot megelőző nehézipar fejlesztésére egy új gigantikus vaskohászati kombinát és a hozzá kapcsolódó lakótelep épült. Hiszen az akkori szlogen szerint „Magyarország a vas és acél országa lesz!"

   Az eredetileg Mohács környékére álmodott gyárnak új helyszínt kerestek, a megromlott, a háborús fenyegetésig elfajuló magyar-jugoszláv kapcsolatok miatt, Így esett a választás a mezőföldi plató szélén fekvő kis településre, itt kezdődött meg az úgynevezett „Első Ötéves Terv" legjelentősebb beruházása.

   Akkor még nem voltak lakókonténerek, barakkokban lakott mindenki. A kubikosokat majdani lakás reményével csábították az építkezésekre. De nemcsak kubikosok és más építőipari munkások dolgoztak Dunapentelén. Építőtáborok is voltak, amelyekben középiskolások, szakmunkás tanulók, elsőéves egyetemisták töltöttek egy-egy hónapot nyáron.

   Nem kellett lasszóval fogni az építőtáborba jelentkezőket. Orvosi vizsgálat és tífusz elleni oltás után már indultunk is. Tudom, hogy hihetetlennek hangzik, de többségünk becsületbeli ügynek tekintette az építőtáborban való részvételt. Sokan közülünk akkor ismerkedett meg a rendszeres fizikai munkával. Kubikoltunk (napi egy köbméter talaj kiásása és eltalicskázása volt a norma), betont kevertünk, vagy adagoltunk be a keverőbe, lovas kocsival szállítottunk építőanyagot (megtanultam lovat hajtani), valamint „békáztunk" (ez egy érdekes eszköz volt, kézben tartott, benzinmotoros döngölőgép, amellyel a talajt lehetett tömöríteni.) 

   Az ellátás kitűnő volt. Naponta háromszor kaptunk bőséges ételt, délután uzsonnát is. Ne feledjük, az országban akkor hús-, zsír-, felvágott-, cukor-, liszt-, kenyér- és szappanjegy volt. Például naponta 250 gramm kenyér járt a „dolgozók és családtagjaik" részére, de ha valaki a hónap 1-9. napjára nem váltotta ki érvényes jegyére a kenyeret, akkor 10.-én már nem tehette meg.          

   Sok-sok évtized elteltével láttam viszont Dunapentelét, akkor már Dunaújvárost és megismertem azt a házat, amelynek második-harmadik emeleti födémjét én (is) töltöttem ki betonnal. A tenyerünkön imitt-amott megjelent vízhólyag ellenére sem bántam meg sohasem az építőtáborban való részvételemet és nem szégyellem a  Dunai Vasmű Emlékérmet, amit akkor kaptunk.

Láng Róbert

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük