OFE: Semmibe veszi a jogszabályokat a BKV
2 perc olvasásAz Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) értetlenül áll az előtt, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. (BKV) a hatályos jogszabályok ellenére, és egy nemrégiben született ombudsmani állásfoglalást is semmibe véve, pótdíjfizetési követeléseit saját döntése alapján – a jogszabályban meghatározott egy éven túl – továbbra is öt évre kiterjesztve érvényesíti, ráadásul az eljárási költségekkel és kamatokkal jelentősen megnövelve.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) értetlenül áll az előtt, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. (BKV) a hatályos jogszabályok ellenére, és egy nemrégiben született ombudsmani állásfoglalást is semmibe véve, pótdíjfizetési követeléseit saját döntése alapján – a jogszabályban meghatározott egy éven túl – továbbra is öt évre kiterjesztve érvényesíti, ráadásul az eljárási költségekkel és kamatokkal jelentősen megnövelve.
A jelenleg is hatályos 1981-ben született, a közúti személyszállítási szerződésekről szóló Minisztertanácsi rendelet ugyanis kimondja: „a személyszállítási szerződésekből eredő igények egy év alatt évülnek el."
Az OFÉ-hez több panasz is érkezett a BKV bírságbeszedési gyakorlatával kapcsolatban. A fogyasztók azt kifogásolják, hogy a jeggyel ellenőrzéskor nem rendelkező utasok több éves késéssel kapták meg a fizetési felszólítást, természetesen addigra már a kamatokkal jelentősen megnövelt összegről. Emellett olyan eset is tudomásunkra jutott, hogy a fiatalkorú szabálysértőnek – szintén több éves késéssel – akkor postázták a fizetési felszólítást, amikor már nagykorú lett.
Természetesen egyesületünk fontosnak tartja, hogy az igénybe vett szolgáltatás díját mindenki megfizesse, ugyanakkor – ahogyan arra Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is utalt – a jogbiztonságot és a jogállamiságot veszélyezteti a BKV hatályos rendelkezéseket figyelmen kívül hagyó gyakorlata.