A zenekar legnagyobb slágereit felvonultató „beat-misét" celebrál szimfonikus kísérettel május 30-án az Omega az egykori Budai Ifjúsági Park emlékére a Budapest Parkban. Vendégzenekarként fellép a beatkorszak legendás brit zenekara, a Spencer Davis Group.

 

A zenekar legnagyobb slágereit felvonultató „beat-misét" celebrál szimfonikus kísérettel május 30-án az Omega az egykori Budai Ifjúsági Park emlékére a Budapest Parkban. Vendégzenekarként fellép a beatkorszak legendás brit zenekara, a Spencer Davis Group.

 

A magyar beatkorszak hajnalának két fontos dátuma: az Omega zenekar megalakulása valamint a Budai Ifjúsági Park megnyitása.

A Budai Ifjúsági Parkot 1961. augusztus 20-án nyitották meg. A magyar rockzene bölcsője leginkább ehhez az intézményhez köthető. A 60-as évek elején még túlszabályozott táncos-zenés összejövetelek helyszíne volt az Ifipark, ami a 70-es évekre valóságos koncert arénává alakult. A korszak minden ismert zenekara fellépett az Ifiparkban, sokaknak itt indult a pályafutásuk.

Az Omega együttes gyökerei egészen 1960-ig nyúlnak vissza, amikor Kóbor János, Kovacsics András, Laux József és Varsányi István megalapította az első, még nevesincs iskolai zenekart. Később ebből a formációból lett a Fraknói-féle Ciklon zenekar, amivel párhuzamosan futott a Künsztler-féle Próféta együttes, Benkő Lászlóval. A közgondolkodás szereti egy adott dátumhoz kötni az együttes alapítását, ami mindenképpen 1962. szeptember 23-ra tehető, ekkor játszottak először Omega néven.

 

Budapest egykori kultikus szórakozóhelye, az Ifipark immár valamivel több, mint harminc éve bezárta kapuit. Az Omega 2015. május 30-i beat miséje az egykori Ifjúsági Park aktív idejére emlékezik „korunk Ifiparkjában", a Budapest Parkban. A koncerten feltűnik majd Kapuvári Gábor, az Ifipark nyitásának 50. évfordulója alkalmából készített Lesz egyszer egy ifipark? című filmje is.

 

A koncert vendég fellépője az angol Spencer Davis Group. A Spencer Davis Group 1967-es budapesti fellépéséhez köthető a magyar beat-zene első nyugati bemutatkozási lehetősége. Ezt követően kapott meghívást az Omega Angliába, ahol 1968-ban elkészítették első nagylemezüket 'Omega Red Star from Hungary' címmel. A hazatérést követően a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál az Omega azonnal felvehette első lemezét 'Trombitás Frédi és a rettenetes emberek' címmel. Ez az első hazai könnyűzenei nagylemez, amely egyetlen előadó dalait tartalmazza. Amikor az Omega 1969-ben, immáron második turnéjáról hazajött Angliából, éppen az Ifiparkban lépett fel először. A buli után a tömeg átvonult az Erzsébet hídon és kórusban kiabálta: "Aratjuk a gabonát, szeretjük az Omegát!"

 

S hogy kerek legyen a beat korszakot megidéző megakoncert, a Spencer Davis Group és az Omega fellépése közt B. Tóth László, a korszak legnagyobb slágereiből válogatva pakolja majd a lemezeket.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük