Önerejű képek

Több szempontból is különleges a kiállítás, ami 2023. november 29-én nyílt meg a Magyar Nemzeti Galériában. Ezen a napon ünnepli Keserü Ilona, Kossuth- és Munkácsy-díjas, a „Nemzet Művésze” címmel kitüntetett grafikus, festőművész a kilencvenedik születésnapját és ebből az alkalomból a Galéria a grafikai életműből – papíralapú műveiből, rajzaiból és sokszorosított grafikáiból – álló tárlattal tiszteleg a művész előtt. A válogatásban a művész maga is részt vett és a gyűjtemény címét is ő adta. A 64 műből álló válogatás több mint hét évtized papírmunkáit mutatja be, köztük olyan alkotásokat is, amelyek még sosem szerepeltek a nagyközönség előtt. Hét évtized munkásságából igen nehéz volt a válogatás, ezért fontos csomópontokat határoztak meg és azok segítségével állították össze a kiállítás képeit. Ebben az életműben a papírmunkák legalább annyira fontosak, mint a festmények, vászondomborítások és objektek. Ezt jelzi a művész által adott meghatározási: ezek önerejű képek. A pályafutás önmagában is érdekes. Keserű Ilona anyai nagyapjának testvére Jászai Mari volt, a művészi érzékenység talán már innen származtatható. Egészen kicsi gyerekként, egyéves korától kezdett el rajzolni és ez a vonzalom egész életét végigkíséri. Művészeti tanulmányait már a gimnáziumban elkezdte – nem intézményi keretek között, ugyanis Martyn Ferenc fogadta tanítványai közé. Későbbi főiskolai tanára helyett őt tartja igazi mesterének.  A kiállítás első, A szemlélődéstől az absztrakcióig című egysége az ötvenes-hatvanas években készült korai rajzaiból mutat be válogatást. Azok a művek melyeket a közönség még sohasem láthatta, a terembe lépve mindjárt balra helyezkednek el. A „világlátás”, az utazás fontos szerepet játszott az életében: a hatvanas évek elején Rómában töltött több hónapot, ahol rajzban rögzítette élményeit. Ezeken a rajzain még a látható világ megragadása érhető tetten, de a hatvanas évektől figyelme fokozatosan az absztrakció felé irányult. Művészetének alapvetően a finom hullámvonalakból, gesztusokból álló absztrakció a jellemzője. Itt láthatjuk annak kibontakozását, ahogyan a világot, a környezetet megfigyelő és azt megragadó látásmód átalakul intuitív, belső érzéseket megjelenítő szín- és jelfestészetté.  Sokat utazott, az akkori viszonyok miatt főleg Bulgáriában, Lengyelországban járt, állami ösztöndíjjal Rómába is eljutott. Érdekesség, hogy az első önálló kiállítása is itt volt 1963-ban. Érzékeny szemmel látogatta a hazai tájakat is. A kiállítás hangsúlyosan mutatja be a kis balatonudvari temetőben felfedezett sírkőformáknak a megjelenését, amely 1967-től egyértelműen a pályafutás egyik fontos, visszatérő motívumává vált, és amely mind festmény, mind grafika és térbeli vászondomborítás formájában végigkísérte Keserű Ilona életét. Évtizedeken keresztül felbukkant, mindig újat és újat adva, és úgy tűnik, még mindig inspirációt jelent. A rá elementáris hatást gyakorló balatonudvari barokk temető szív alakú sírköveinek ívelt vonalai beépültek formavilágába. Egy ilyen motívumot tartalmazó falikárpitját nemrégiben a New York-i Metropolitan múzeum vásárolta meg.

A színkutatás Keserű Ilona művészi programjává vált, és a mai napig az alkotói folyamat szerves része – ezt mutatja be a tárlat második egysége Színkutatás címmel. Nevével elválaszthatatlanul egybeforrt az élénk színhasználat, amelynek hátterét elmélyült elméleti kutatás képezi. A nyolcvanas évektől művészetének állandó témája a színkutatás: a tudományos alapokon nyugvó művészi kísérletezés a spektrumszínek és a szivárványszínek árnyalataival. Nagyon foglalkoztatták a fénytörés tiszta színei, valamint a festékből kikeverhető legnagyobb színintenzitás. A színkutatás többfelé is elágazott, az életműben újabb és újabb fejezeteket elindítva: az emberi bőrszínnek a szivárvány színeivel való rezonanciája, a szín-nyolcas, mely aztán a térben Möbius-szalaggá formálódott, az úgynevezett utóképek, vagy a reneszánszból ismert cangiante színváltó hatások. A tárlat harmadik egysége Az Utóképektől a Lény – Színugrásokig szekció. A nyolcvanas évektől felbukkanó utóképek, amelyek lényegében a színkutatás egyik alfejezetének tekinthetők, olyan jelenséget vizsgálnak, amellyel mindannyian találkozunk, de egyedülálló, hogy valaki a képzőművészetben is fel­dolgozza, művészi szintre emelje ezt a témát. A mindenki által tapasztalt furcsaság, a lehunyt szemhéj mögötti látvány, mely előzőleg erősen nézett sötét-világos, fény-árnyék jelenség, nagyon intenzív, fényszínekben megjelenő áttételes képe. Az utóképlátványok mozgó, hemzsegő, elúszó, világító, történő folyamatok. Csúcspontját az 1997-ben Pécsen, Keserű Ilona által megrendezett művészeti-tudományos konferencia jelentette. 2001-ben a művész két hónapra visszatért művészi formálódásának meghatározó helyszínére, az olasz fővárosba, ahol többek között közel negyven évvel korábbi élményeit kutatta Róma megváltozott részleteiben. A reneszánsz és barokk épületelemek újra lenyűgözték, ihletet merített belőlük. A tárlaton az ebben az időszakban készült rajzokból is bemutatnak néhányat. Keserű Ilona ma is aktívan dolgozik: legfrissebb grafikai munkái a Lény – Színugrások. Az utóbbi két évben született szitanyomatok az orfűi Papírmalom grafikai műhelyében készültek, a sorozat létrehozásába a matematika tudományát, olykor pedig tanítványait is bevonva. A kiállításon látható néhány ezekből a legfrissebb munkákból is. A 2024. január 28-ig látható tárlatot a művész által adott interjú nyomán készült kiadvány kíséri.