Az EU soros elnökségét ellátó Csehország miniszterelnöke Mirek Topolanek rendkívüli csúcsot hívna össze a hónap végére amiben megtárgyalják, hogy mennyire elfogadható az egyes európai államok megnövekedett  protekcionizmusa. A cseh miniszterelnök konkrét lépeseket sürget a protekcionista intézkedések visszaszorítására, megelőzésére.

Az EU soros elnökségét ellátó Csehország miniszterelnöke Mirek Topolanek rendkívüli csúcsot hívna össze a hónap végére amiben megtárgyalják, hogy mennyire elfogadható az egyes európai államok megnövekedett  protekcionizmusa. A cseh miniszterelnök konkrét lépeseket sürget a protekcionista intézkedések visszaszorítására, megelőzésére.


     Topolanek deklaráltan a francia miniszterelnök Nicolas Sarkozy megjegyzéseire kapta fel a fejét. Sarkozy egy héttel korábban arra kérte a francia autógyártókat, hogy térjenek vissza hazájukba (többek között Csehországból), s hogy súlyt adjon kijelentéseinek, egy 6 milliárd eurós kormánykölcsönt is kilátásba helyezett. Topolanek majdnem nyomban jelezte, hogy ez a fajta "versenyellenes" protekcionizmus országa számára elfogadhatatlan, és követelte, hogy ezt a legfelsőbb EUs szinteken tárgyalják meg. (Közismert, hogy a Citroen-Peugeot és a Renault számos óriásüzemet működtet Csehország és Szlovákia területén.) Pillanatnyilag a cseheknek meglehetősen nagy a zsarolási potenciáljuk, nem csak azért mert Csehország az EU soros elnöke, hanem mert épp napirenden van a Lisszaboni Szerződés cseh ratifikációja, melynek elmaradása újabb politikai válságot idézne elő.  „Ha valaki komolyan fenyegetni akarja a Lisszaboni Szerződés ratifikációját, akkor nem választhatott volna megfelelőbb módszert és időpontot." – nyilatkozta Topolanek a Reutersnek.

      A francia autóipari mentőcsomag a szomszédos Pozsonyban is kihúzta a gyufát, a szlovák miniszterelnök Robert Fico azzal fenyegetőzött, hogy ha Franciaország ragaszkodik a protekcionista politikához, és visszacsábítja az autóipari cégeket, akkor a szlovákok "hazaküldik" a francia energiaipari óriást, a Gaz de France-t.

      Nicolas Sarkozy, a német kancellárral, Angela Merkellel írt közös levelében visszautasította, hogy jelen esetben protekcionista politikáról lenne szó.

Válság és önvédelem

Per defincionem: a klasszikus protekcionizmus  elsősorban az áruk és szolgáltatások nemzetközi áramlását fékező, a hazai ipart és mezőgazdaságot különféle eszközökkel (vámokkal, korlátozásokkal, szigorú egészségügyi előírásokkal, stb.) védő gazdaságpolitikai irányzatot jelöli. Az érdekesség csak az, hogy bár pl. az OECD-ben szitokszónak számít, igazából hétköznapi gyakorlat Európában és az USA-ban egyaránt. 

    Legutóbb például, az amerikai képviselőház csak azzal a feltétellel fogadta el Barack Obama élénkítő-csomagját, hogy belefoglalják a "Buy-American" kitételt, amely kötelezővé teszi, hogy a csomagban érintett összes giga-beruházásnál csak és kizárólag amerikai vasat és acélt használhatnak. A nemzetközi kereskedelemben amúgy évtizedek óta egy igen csúnya játék folyik . Miközben az uralkodó paradigma a korlátozások nélküli "szabad-kereskedelem", és a nagy nemzetközi gazdasági intézmények (a Valutaalap, a WTO, és a Világbank) a protekcionizmust tekintik az első számú közellenségnek, a gazdasági világhatalmak (különösen ha világméretű nehézségek vannak) rendszerint és rendszerszerűen folyamodnak a hazai piacok ilyetén való védelméhez.

    Erre az anomáliára hívta fel a figyelmet a brazil elnök, Luiz Inácio Lula da Silva, amikor a hónap elején a (Világgazdasági Fórumon – World Economic Forum -mal párhuzamosan tartott) Társadalmi Világfórum  (Word Social Forum) alkalmából 8,000 ember előtt elmondott beszédében kiemelte: "Talán nem kellene megfeledkezni arról, hogy amikor éppen növekedett a gazdaság és el akarták adni a termékeiket, a gazdag államok feltalálták a globalizációt, vagyis azt a szép mesét, hogy a kereskedelem szabad áramlása hozza meg a világ felemelkedését. Majd amikor rosszul alakulnak a dolgok, akkor jön a piacvédelem." Lula elsősorban a mezőgazdaságra mutatott rá, mint ahol szemet szúróan megjelenik ez a "kettősség". Közismert ugyanis, hogy az USA és több nyugati ország óriási pénzeket költ a mezőgazdaság támogatására, ami természetesen teljesen ellehetetleníti a "szabad" versenyt. "Teljes mértékben igazságtalan" – mondta a brazil elnök  "hogy most amikor válság van, hirtelen elfelejtik a szabad kereskedelmet, a globalizáció áldásos hatásait és a protekcionizmushoz fordulnak". Álljon itt csak egy adat: az OECD államok többet költenek mezőgazdasági támogatásokra, mint amekkora egész Afrika GDP-je.

Van aki KAP, van aki nem KAP

Nincs ez másként az EU-ban sem.  Az EU-s mezőgazdasági politika vezérfonala az ún.  KAP, azaz Közös Agrárpolitika – (CAP: Common Agricultural Policy) szintén megosztja az elemzőket. Sokak szerint a KAP egy óriási előrelépés, mely nélkül az Unió már rég darabokra hullott volna. Ráadásul a  KAP akadályozza meg, hogy a WTO végképp lebontsa a "szabad kereskedelem" útjába álló utolsó falat, s azt, hogy az európai gazdáknak az amerikai, új-zélandi mamutfarmokkal kelljen versenyzi (ami minden bizonnyal az európai mezőgazdaság végét jelentené, masszív vidéki munkanélküliséget okozva, amely egyszerűen megroppantaná az EU gazdaságát).

Mások viszont azt emelik ki, hogy a KAP úgy van "megszerkesztve" hogy egyértelműen a nagy, ipari jellegű gazdaságokat részesítse előnyben a lokális kistermelőkkel, családi gazdaságokkal szemben; méghozzá úgy, hogy a nagy cégek termelése teljesen elszabadul a tényleges lokális piaci igényektől. A végeredmény: a túltermelés és a dömping.

Kettős-mérce

     A KAP pénzek túlnyomó többségét ma is szubvenciókra, és ár- és exporttámogatásokra költik, s ennek továbbra is egy tucat gigatermelő a fő haszonélvezője.  Az utolsó kiterjedt vizsgálat során, 2004-ben az Európai Bizottság szerint a KAP  45.6 millárd eurós költségvetéséből 28.2 milliárd ment közvetlen ártámogatásokra, s az összes termelő 7%-ához került a támogatások 56%-a!

      Az agyonszubvencionált nagytermelők, hogy a fölös többleteiket el tudják adni természetesen az exporthoz folyamodnak. A „dömping" lényege, hogy a tehetősebb országok úgy árasztják el termékeikkel a kevésbé tehetősek piacait, hogy áraik  – éppen az óriási  támogatások miatt  – a valódi termelési ár alatt maradnak. Ennek következménye, egy olyan ördögi kör, melyben a fejlődő országok termelői elkerülhetetlenül alulmaradnak az árversenyben,  miközben a helyi termelés is visszaesik, így tartósítja, alkalmasint növeli a szegénységet és az alulfejlettséget.

      A kör bezárul, miközben a fejlődő világ mezőgazdasági termelői számára lehetetlenné válik az európai piacra történő bejutás. A dömpinget megvalósító országok (megint csak a "szabad" kereskedelem nevében) minden nemzetközi fórumon követelik, hogy világ, beleértve a kiszolgáltatott fejlődő világot,  nyissa meg a piacait az árukészleteik előtt, miközben saját piacait (ld. EU KAP) lezárja, és hát bizony "protekcionista logika" alapján védi.  De erről sem Topolanek, sem Sarkozy nem beszélnek, s várhatóan a most nagy dirrel- durral beharangozott  rendkívüli csúcsnak sem lesz a napirendjén…

(DEMNET)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük