Szerdán tartotta idei első ülését a Business Superbrands és a Superbrands Bizottság. A 2009-ben immár ötödször elinduló Superbrands program, illetve második alkalommal a B2B márkák számára igénybe vehető Business Superbrands státusz segítségével a csúcsmárkák egy, a fogyasztók számára is ismert és elismert csapat tagjaként öregbíthetik hírnevüket.

Szerdán tartotta idei első ülését a Business Superbrands és a Superbrands Bizottság. A 2009-ben immár ötödször elinduló Superbrands program, illetve második alkalommal a B2B márkák számára igénybe vehető Business Superbrands státusz segítségével a csúcsmárkák egy, a fogyasztók számára is ismert és elismert csapat tagjaként öregbíthetik hírnevüket.

 

  2009.  Február 11-én tartotta alakuló ülését a Business Superbrands és a Superbrands Szakértői Bizottság. A szaktekintélyek idén másodjára a fogyasztói mellett az üzleti márkák kiválóságait is díjazzák.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Magyarországon immár öt éve létező Superbrands státusz mára a márkaépítés igazodási pontjává vált – hangsúlyozta Wiszkidenszky András a Superbrands Magyarország igazgatója.

2009-ben azok a márkák bízhatnak a sikerben, amelyek tisztelik a partnereiket, rugalmasak, képesek erős személyes márkákat felvonultatni és elhiszik, hogy győzhetnek – tette hozzá Dr. Serényi János a Superbrands Bizottság elnöke.

A gyorsan alkalmazkodó márkák megérdemlik a hírnevet, ezért a Superbrands Program központi céljának a legkiválóbbak megismertetését tekinti a széles közönséggel melynek alapja egy, a Program keretén belül megvalósuló nagyszabású kampányt. Idén a B&P Brandaktívval – a márka- és kommunikációs stratégia ügynökségével – kialakított együttműködésből adódóan egy teljesen új kreatív koncepció segíti a kampányban résztvevő superbrand-ek kommunikációját.

A kiváló márka iránytű a mai globalizált világban, és akkor tudunk fenntartható eredményeket elérni, ha a termék, a szolgáltatás minősége, presztízse, piaci pozíciója és az általa kialakított imázs és brand egyensúlyban van, és hosszú távon egyensúlyban is marad – mondta Dr. Bienerth Gusztáv a Business Superbrands Bizottság elnöke, az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke.

A csúcsmárkák a program révén – a kampányon túl – lehetőséget kapnak a Superbrands logó használatára, a Superbrands kiadványban való megjelenésre, illetve egy vezető piackutató cég által végzett márkaérték kutatásban való részvételre, mely felmérés eredményei idén harmadik alkalommal lesznek hozzáférhetők.

A Superbrands 2009 státuszról
A Brand Council minden, a Superbrands programban résztvevő országban létrehoz egy független és önkéntes bizottságot, amelynek legfőbb feladata annak biztosítása, hogy csak az arra érdemes márkák kaphassák meg a Superbrands státuszt.

A magyarországi szupermárkák kiválasztásának alapja a Magyar Szabadalmi Hivatal PIPACS adatbázisa, amelyben csaknem 95 000 nemzeti védbejegyzés található. A marketing szakma, a média és a tudományos élet vezető képviselőiből álló szakértők ennek az adatbázisnak a szűkített és frissített változatából választják ki a 2009-es év hazai superbrandjeit.

A Superbrands címet elnyert márkáknak lehetőségük nyílik részt venni a Superbrands 2009 Programban.

A Business Superbrands 2009 státuszról
A Magyarországon öt éve működő Superbrands program mellett 2008-ban először indult el a nemzetközi piacon már évek óta meghatározó Business Superbrands program. A Business Superbrands az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait mutatja be, azaz olyan magyarországi cégeket/márkákat, melyek nem elsősorban a fogyasztókat, hanem vállalkozásokat, szervezeteket szolgálnak ki.

A bizottság elé kerülő lista a Dun & Bradstreet által nyilvántartott mintegy 500 ezer, működő vállalkozás szűrésével és a legnagyobb hazai szakmai szervezetek, illetve kamarák ajánlásainak figyelembevételével jött létre. Ez a mintegy 3000 márkát/céget tartalmazó lista egyaránt tartalmazza a legnagyobb nyereségű hazai cégeket csakúgy, mint – az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei által javasolt – a kisebb vállalkozásokat, melyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak.

A Business Superbrands címet elnyert márkáknak lehetőségük van részt venni a Business Superbrands 2009 Programban.

http://www.superbrands.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük