A kutyabarát plázának, az Allee-nak is dicsőségére vált az a bűbájos kutyacsapat, amely április 27-én délután gyülekezett a bevásárlóközpont első emeletén. Születésnapi összejövetelt tartott ugyanis a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola, hiszen ebben az évben ünneplik fennállásuk 10. évfordulóját. A Vakvezető Kutyák világnapjára szervezett egyszerre vidám és...
Az elmúlt évben 826 619 esetben indított végrehajtást az adó befizetésével elmaradt hátralékosok ellen az adóhatóság. Ez ugyan a 2014-es esztendőhöz képest (809 787) alig 2 százalékos növekedés, az ügyekben érintett adótartozások összege azonban 11 százalékos emelkedést mutat. Tavaly összesen 1345 milliárd forint adótartozás végrehajtását kezdeményezte az adóhatóság; 2014-ben a hasonló intézkedés 1213 milliárd, 2013-ban...
A Trend Micro Incorporated szakértői a rendkívül széles kört érintő Badlock sebezhetőség veszélyeire hívják fel a figyelmet. A körülbelül egy hónappal ezelőtt azonosított, Windows számítógépeket és Samba szervereket érintő hibát ugyan csak komoly előkészületek mellett tudnák kihasználni a potenciális...
Az Európai Központi Bank korábbi, izgalmas bejelentésekkel teli sajtótájékoztatóival ellentétben a múlt heti ülés a legtöbb befektető szemében egy előre lefutott ügy volt. Néhány részletre azért felkapták a fejüket az európai vállalati kötvények piacának szereplői - ilyenek voltak például azok az információk, amelyek az EKB-nak a kötvénypiacon vállalt kibővített szerepvállalásáról szóltak.
Az idei Lányok Napján is aktív szerepet vállalt a Magyar Telekom Csoport. Az április 28-i országos programot a vállalatcsoport összekapcsolta saját, Legyél Te is Informatikus! nevű pályaorientációs kezdeményezésével, és két fővárosi helyszínen, a Telekom Parkban, valamint a T-Systems Székházban fogadta az érdeklődő középiskolás lányokat.