2025.augusztus.23. szombat.
Több ezer milliárd forint uniós forrás áll a magyar gazdaság rendelkezésére 2020-ig, ezen belül a százmilliárdokhoz jutó kkv-szektor lehet a gazdasági fejlődés egyik alappillére. A növekedésben a bankok a hitelezésen keresztül tudnak szerepet vállalni. Az Erste Bank 2014 első félévében 10 milliárd forintos nagyságrendben helyezett ki hitelt...

A Tigáz 2013-ban példaértékű demonstrációs tanpályát és műszaki oktatóbázist hozott létre Miskolcon. A létesítmény célja az ellátásbiztonság növelése a TIGÁZ és a szolgáltatási tevékenységet végző vállalkozások szakembereinek technológiai, munkabiztonsági és tűzvédelmi ismeretei fejlesztése révén. Az elmúlt, közel egy évben több mint ötszázan vettek részt továbbképzésen.

A jelentkezőknek legkésőbb 2014. július 10. éjfélig volt lehetőségük, hogy benyújtsák a még hiányzó dokumentumaikat, illetve egyetlen alkalommal módosítsák a korábban megjelölt szakok sorrendjét. Azok a felvételizők, akik már minden tennivalóval elkészültek, melegíthetnek a Pont Ott Partira, idén ugyanis újra megrendezik a hivatalos ponthatárváró eseményt.