2025.június.18. szerda.
invitech-innomax.jpg
Az Invitech InnoMax Díj kiírásának középpontjában ez alkalommal is a mindennapokat jobbá tévő, a közösségi érdeket is szolgáló innováció elősegítése állt. A pályázatra mindkét kategóriában – Business és Nonprofit – nagyszámú nevezés futott be, a győzteseket pedig ezúttal is neves szakemberekből álló zsűri választotta ki. A vállalkozások energiahatékonyabb és így gazdaságosabb működését segítő platform, a hátrányos helyzetű gyermekek számára szervezett készségfejlesztő program vagy a környezetünkben szükséges zöldfelület méretét meghatározó...
image002_jpg_01d3c6b3_830c3fa0.jpg
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) döntése nyomán a MÁV-START utasai 2018. március 30-tól újabb csúcsidőn kívül közlekedő vonatokra válthatnak ötödével olcsóbb e-vonatjegyet. A húsvéti hosszú hétvégétől így megkétszereződik, naponta 150 közelébe nő a kedvezménnyel igénybe vehető, peremidős járatok száma. A decemberi menetrendváltáskor bevezetett, 5, 10 és 20 százalékos csatornakedvezmények népszerűnek bizonyultak, azokkal mostanáig több mint egymillióan éltek. Az utasok már több mint 160 millió forintot spóroltak a vasúti rezsicsökkentéssel....
nesp.jpg
A Nespresso 2017-es kutatása szerint a magyarok 93 százaléka fogyaszt kávét, és majdnem minden második csésze kávét reggel isszák. Délelőtt inkább a hosszabb, tejes kávékat részesítjük előnyben (65%) az espressoval és a ristrettoval szemben[1]. És hogy kinek mit jelent a jó minőségű kávé? A legfontosabb szempont a jó íz, ezen belül másfélszer többen említették az intenzív, erősen pörkölt ízeket, mint a lágyabb, harmonikusabb ízvilágú kávékat.
Nulla porttitor accumsan tincidunt. Vivamus suscipit tortor eget felis porttitor volutpat. Pellentesque in ipsum id orci porta dapibus. Donec sollicitudin molestie malesuada. Curabitur arcu erat, accumsan id imperdiet et, porttitor at sem. Donec sollicitudin molestie malesuada. Vestibulum ante ipsum primis in faucibus orci luctus et ultrices posuere cubilia Curae; Donec velit neque, auctor sit amet aliquam vel, ullamcorper sit amet ligula. Curabitur arcu erat, accumsan id imperdiet et, porttitor...
Quisque velit nisi, pretium ut lacinia in, elementum id enim. Vestibulum ante ipsum primis in faucibus orci luctus et ultrices posuere cubilia Curae; Donec velit neque, auctor sit amet aliquam vel, ullamcorper sit amet ligula. Nulla porttitor accumsan tincidunt. Quisque velit nisi, pretium ut lacinia in, elementum id enim. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Curabitur non nulla sit amet nisl tempus convallis quis ac lectus. Curabitur...
Praesent sapien massa, convallis a pellentesque nec, egestas non nisi. Cras ultricies ligula sed magna dictum porta. Curabitur non nulla sit amet nisl tempus convallis quis ac lectus. Curabitur aliquet quam id dui posuere blandit. Vestibulum ac diam sit amet quam vehicula elementum sed sit amet dui. Vestibulum ac diam sit amet quam vehicula elementum sed sit amet dui. Pellentesque in ipsum id orci porta dapibus. Vivamus magna justo,...