Izgalmakkal teli futammal kecsegtet a Red Bull Air Race 2018-as versenysorozatának következő ázsiai állomása, Csiba. Joshide Muroja tavaly októberi világbajnoki címe óta most először repülhet ismét hazai közönség előtt. A japánok hősének kétszer már szerencsét hozott az otthoni terep, így sorozatban a harmadik győzelmére hajt, ám a világ legjobb pilótái szintén a dobogó legfelső fokáért küzdenek majd. Egy biztos, májusban minden kiderül.
Barátomnak öngyújtó gyűjteménye van. Nem is akármilyen! 1964 óta gyűjti ezeket a kisméretű, láng létrehozására alkalmas eszközöket. Alapító tagja a „Ki Mit Gyűjt?” Klubnak, amelynek mai napig aktív résztvevője. Igaz, most már haladnak a korral, Budapesti Hobby Klubnak nevezik magukat. A szóban forgó gyűjteményt számos magyar és külföldi kiállításon mutatták be és nyertek vele oklevelet.
A cudar idő ellenére 7 500 látogató volt kíváncsi a hétvégén megszervezett Magyar Ízek Tavaszi Vásárára, ahol több mint ezer hamisítatlan hazai élelmiszer termékből válogathattak az érdeklődők, emellett színes gasztronómiai és kulturális programok is várták őket. A helyszínen árusító kis- és őstermelők visszajelzése alapján mintegy 125 millió forint összegű vásárlás valósult meg a két nap alatt a kiváló minőségű magyar élelmiszer széles kínálatából.
A FlixBus európai mobilitási szolgáltató magyar városokkal kapcsolja össze először hálózatának legújabb országát, Bulgáriát.
A nők többet interneteznek mobilról, viszont kevesebbet szelfiznek, mint a férfiak. Szinte mindenki számára már-már létfontosságú az okostelefonja, és a kutatások azt mutatják, hogy a legtöbb szempontból egymáshoz nagyon hasonlóan használjuk a mobiljaikat.
Igazi sztárparádé várható március 11-én a 3. Magyar Filmdíj gálán. Egy héttel az Oscar-díj átadás után, március 11-én, vasárnap este a filmszakma képviselői, filmes alkotók és neves színművészek jelenlétében a Vígszínházban rendezik meg az ünnepélyes Magyar Filmdíj díjátadót.
A legnagyobb nemzetközi coach szervezet először tart Budapesten konferenciát. „Future of Coaching in Organisations” címmel április 19-én és 20-án az Akvárium Klubban tartja első közös, nemzetközi konferenciáját a világ legnagyobb coach szervezete, az International Coach Federation (ICF) és a világ legjelentősebb független személyiségteszt-fejlesztő cége, a Hogan Assessments.
Hatályba lépett az MNB ajánlása a lakossági banki termékértékesítők javadalmazási politikájáról, amelynek alkalmazását 2019. januártól várja el az érintett piaci szereplőktől a jegybank. A cél olyan juttatási ösztönzők bevezetése a banki termékek, szolgáltatások értékesítőinek, amelyekkel megakadályozható, hogy ők a valós fogyasztói igények kielégítése helyett csak a profitszemlélet által vezérelt termékeket kínáljanak.
Néhány hét múlva, április 17-22. között már harmadik alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb képzőművészeti eseménysorozatát a Budapest Art Week-et, melynek során 72 helyszínen, 96 kiállításon és 80 kiegészítő, kísérő programon vehetnek részt a képzőművészet rajongói Budapesten és Szentendrén.
A telefon üzenet gombja mostantól még többet nyújt. A Deutsche Telekom március folyamán bevezeti az RCS (Rich Communication Services) szolgáltatását a Magyar Telekom lakossági és üzleti előfizetői számára is, ezáltal újítva meg az üzenetküldési lehetőséget.
Önálló cégbe szervezi és új, Pécsen nyíló irodája révén tovább növeli informatikai támogatási központját az ALDI. Az ALDI International IT Services Kft. Magyarországról támogatja majd többek közt az ALDI Dél vállalatcsoport új informatikai rendszerének üzemeltetését és biztosítja mintegy 3700 európai ALDI-üzlet informatikai rendszereinek zavartalan működését.