Ez a kopott ház Budapesten, a XIII. kerületben, a Hun utca és Lehel utca sarkán áll. Bármelyik irányból is jönnénk, elmegyünk mellette, nincs miért felfigyelni rá. Most néhány napig ez másként lesz! A Hun utcai oldalon, a ház falán emléktábla van – egy ideig még friss koszorúk díszítik. Illyés Gyula születésének százhuszadik évfordulóján helyezték el őket, a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja ebben a házban élt és...
Ha fogadni lehetne arra, hogy melyik szó marad meg biztosan a nézők emlékezetében, erre az „állatátlakoltatásra” valószínűleg sokan fogadnának. Pedig bőven akad még versenytársa a Pesti Magyar Színház, Madagaszkár című zenés kalandtúrájának mindkét felvonásában. A főleg gyerekeknek szóló – de felnőttek számára sem tanulságmentes – darab megtekintését már hatéves kortól ajánlják! Színházi előadásról szóló ismertetést általában nem szoktak a fordító, szövegíró teljesítményének dicséretével kezdeni. Hogy itt most mégis így...
A World of WearableArt (WOW) idehaza talán csak a szakemberek szűk körében ismert esemény. Pedig már nem új, több mint harminc éve öleli át a művészet a design és a divat világát és egyesíti őket egy színházi előadásban. Egyedülálló kombinációja a világ vezető, hordható művészeti versenyének és az új-zélandi Wellingtonban megrendezett látványos színpadi shownak. A WOW a világ minden tájáról vonzza az élvonalbeli tehetségeket, a ruhatervezőktől a show táncosokon...
" Mentsük meg a világot a középszerű kávézástól" - szólt Bruno és Sergió Costa jelmondata a Costa Coffee kávéházi történetében. A jelenben már a "We're serving Costa Coffee" logó égisze alatt, bárki főzhet nekünk kávét, akár egy kotyogós kávéfőzővel is. Aztán, hogy a lúd legyen kövér: még kajánul a képünkbe is vigyoroghatnak, hogy Costa Coffee -t kaptunk. Tényleg ennyire mocsok világban élünk, ahol a brit nemzeti márkaként jegyzett...
Domenikosz Theotokopulosz 1541-ben született Kréta szigetén. A világ ma úgy ismeri a nevét: El Greco, A Görög. Ő lett az európai képzőművészet történetének egyik legkiemelkedőbb mestere. A magyar közönség korábban még soha nem láthatott az ő életművét ennyire átfogóan bemutató kiállítást. A budapesti Szépművészeti Múzeumban 2023 február 19-ig látogatható tárlaton megismerhetjük a festő teljes formai komplexitását és nagy ívű stílusfejlődését. Az összesen mintegy hetven művet felsorakoztató kiállításon több mint...
„Elkaplak!” címmel jótékonysági előadást rendez a Fővárosi Nagycirkusz november 6-án 11:00 órakor. A gondolat nem új. Ezt a programot több évvel ezelőtt, 2014-ben indította el a Fővárosi Nagycirkusz, valamint az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezete a nyugdíjas artistaművészek megsegítésére. „Jövőt építeni a múlt tisztelete és folyamatos ápolása nélkül nem lehetséges.” E mottó jegyében szervezik immár nyolc éve rendszeresen a támogatásra létrehozott cirkuszi gálát. A korábbi évek hagyományait követve az...
Bárki azt gondolta, majd az e-cigi megoldja a dohányosok problémáját az most megtudhatja, hogy bizony ráfutott a jégre az e-cigivel. Azon túl, hogy számos cég gyárt házi lötyiket, ezeket megvásárolják a felhasználók, még a tudományos vizsgálat is azt igazolja, hogy az e-cigi és a hozzá használt eliquid: káros az egészségre, legalább annyira mint a nikotinos dohányrudak. https://cdn.jwplayer.com/previews/fiq1EE7b Két új tanulmány megállapította, hogy a gőzölő termékek hosszú távú használata ugyanolyan káros lehet...
Már ötvenéves múltra tekint vissza a Békéscsabán dolgozó Árpád Pálinkaház és tevékenységük alapját a címben foglalt három szó jellemzi legjobban. Talán ennek köszönhető, hogy az elmúlt fél évszázadban sikerekben sem szűkölködnek. Termékeik legjavából a közelmúltban Budapesten, a Veritas Borkereskedés Dohány utcai boltjában tartottak bemutatót. Az érdeklődőket a családi manufaktúra egyik tulajdonosa, Hegedűs Mónika – maga is okleveles főzőmester – kalauzolta a pálinkák világában, de fény derült a névválasztás hagyományaira...
Bármennyire is törik a fejüket, valószínűleg sokan nem fogják kitalálni, hol is van az a Tengerföld? Ez a két nagyobb és számos kisebb szigetből álló ország, tőlünk bizony távol, a Csendes-óceán délnyugati részén fekszik, államformája monarchia, államfője az Egyesült Királyság uralkodója: néhány nap óta III. Károly király. A Földnek talán a legelszigeteltebb állama, még Ausztráliától is mintegy 1600–2000 kilométer távolságra van. A rejtvényt mindjárt könnyebb lesz megfejteni, ha az...
Változás kell ahhoz, hogy a közoktatás helyzete kedvező irányt vegyen. A Magyar Tudományos Akadémia szorgalmazza ennek a változásnak az elindítását. Kérjük a Kormányt, hogy ebben – a szakmai szervezetekkel együttműködve – vállaljon vezető szerepet.
Vegyipari Technikum, kertépítő mérnök, fotóművész. Ezek egy életpálya legfontosabb állomásai és ez a három sarokpont – így együtt – önmagában is elég, hogy felkeltse érdeklődésünket. De ha vesszük a fáradságot, hogy jobban is megnézzük, ki ez az ember, még találkozhatunk néhány meglepő dologgal vele kapcsolatban. Munkásságának egy részéből most kiállítás nyílt Budapesten a Műcsarnokban, mely november 27-ig lesz látogatható. A szarvasi arborétumban töltött gyerekkor és a botanikus apa hatása...