
A 2010. május 6.-i MobilKonferencia talán legnagyobb attrakciója az volt, amikor élőben, a közönség előtt köttetett meg egy tőzsdei ügylet. A Random Capital képviselője így kívánta bemutatni a nagyközönség számára, hogy nem ördöngösség mobilra optimalizálni mindazt, ami eddig csak a monitorképernyőn volt látható, hiszen a maroktelefon is...

Hálózaton belül 5 Ft-os percdíjjal beszélhetnek egymás között a Postafon ügyfelei 2010. július 31-ig. Minden más irányba indított hívás ára 35 Ft minden időszakban. A Postafon országszerte 721 postán érhető el, tökéletes megoldást nyújtva azoknak, akik ki szeretnék használni a mobiltelefonálás előnyeit, mindezt azonban úgy, hogy költségeiket könnyen kontroll alatt tarthatják.

Jitti néven új interaktív, közösségi forgalomfigyelő rendszer jelent meg okostelefonokra, amelynek használatával eldönthetjük, melyik útvonalat válasszuk (vagy kerüljük el), így csökkenhet az autóban, kipufogógázban töltött idő, az ezzel járó stressz és javulhat a közlekedési morál is. A Magyarországot lefedő, pillanatnyi sebességtérképet közvetítő rendszer működése elsősorban - a hazánkban százezres nagyságrendben ilyen telefonnal rendelkezők - interneten szerveződő közösségére, a...

Külsejében és szolgáltatásaiban is megújult a Prim Online, Magyarország legrégebbi, ma is aktív informatikai hírportálja. Az átalakított szerkezetnek köszönhetően mostantól egy közös ernyőportál fogja össze a népszerű Prim.hu, Hírek.com és Letöltés.com domaineket.
Vannak, akik az alföldi borokat nem tartják sokra. Pedig az egyik ok, amiért érdemes Kecelre látogatni - éppen a bor! A városban a bortermelésnek nagy hagyományai vannak. Akadnak, akik csak a maguk szórakozására borászkodnak, mások viszont nagy szakértelemmel, saját pincészetükben űzik a borkészítés nemes mesterségét.