

www.tv2.hu Immár egész januárra igaz a tendencia, hogy közeledtek egymáshoz a nagy kereskedelmi csatornák, tekintve, hogy 2010 negyedik hetében is közönségarány-vesztést szenvedett el az RTL, a TV2 pedig mindössze 0,1%-ot veszített a korábbi hetek átlagából, azt is csak teljes napon.

A Merces.hu legújabb, 2009. utolsó negyedévére vonatkozó kutatása szerint a munkavállalók az év utolsó három hónapjában kevesebb béren felüli juttatást kaptak az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Bár a 13. havi fizetések és év végi jutalmak átlagos összege egyaránt nőtt, ugyancsak kevesebben részesültek benne, mint 2008 decemberében.
Az élethossziglan tartó tanuláshoz talán a legfontosabb készség, ismeret annak megtanulása, miként vagyunk képesek tanulni. Az egyes ismeretek, a tudás bizony az idő múlásával megkopik, és jó esetben már csak arra fogunk évek távlatából emlékezni, hol is keressük az adott információt. Ami természetesen fontos tudás, hiszen mindent nem is lehetünk képesek örökké fejben tartani.

A Magyar Posta Zrt. hagyományai szerint alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a Téli Olimpiai Játékokat. A 2010. évi rangos sporteseménynek február 12-28. között - Kanada harmadik legnagyobb városa és egyben egyik legfontosabb kikötővárosa - Vancouver, valamint - a tőle északkeleti irányban, 125 kilométerre található,...

Csatornamunkásnak adták ki magukat és készpénzt kértek azok a csalók, akik a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt-re hivatkozva jelentek meg a főváros több kerületében. Kisebb tisztítási munkákat végeztek az intézményeknél és lakóépületekben. Az FCSM Zrt. kéri, hogy a károsultak tegyenek feljelentést a rendőrségen.