2025.május.26. hétfő.
www.bkv.huwww.bkv.hu 2009. október 23-án, pénteken országszerte, így Budapesten is ünnepi megemlékezéseket tartanak városszerte. Emellett szintén ezen a napon rendezik meg a Bécs – Pozsony –Budapest Szupermaraton budapesti befutóját. Az események következtében jelentős változások lesznek a fővárosi közösségi közlekedés megszokott forgalmi rendjében. Ezért kérik, aki közösségi közlekedéssel kívánja úticélját...
A Magyar Turizmus Zrt. idén negyedik alkalommal szervezi meg a Budapest Winter Invitation (BWI) téli forgalomélénkítő kampányt, amelynek célja ezúttal is Budapest mint turisztikai desztináció népszerűsítése, valamint a főváros utó- és előszezoni vendégforgalmának növelése a korábbi BWI akciók által hozott eredményekhez hasonlóan. Mint ismeretes, az előző évi BWI keretében 53 000 vendégéjszakát töltöttek el a vendégek 2008. november 1....
 

A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy világszerte megkezdte új operációs rendszerének kereskedelmi forgalmazását. A látványos mozzanatokkal színesített eseményen Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója foglalta össze a Windows 7 legfontosabb tulajdonságait, majd ismertette az új alapszoftver várható piaci fogadtatásáról, valamint az informatikai ágazatra gyakorolt hatásairól készített előzetes felmérések eredményeit.

Újabb állomásokkal jelentkezik a napokban a T-Mobile Bringaszerviz. A korábbi helyszínek - Szekszárd, majd több ízben Budapest - után elmondható: a T-Mobile kezdeményezése nemzetközivé nőtte magát. A héten a Bécs-Pozsony-Budapest Szupermarathon állomásai adnak otthont az alkalmi javítóműhelynek.

  Az Ericsson nyilvánosságra hozta  2009. október 22.-én harmadik negyedéves számait.A 175 országban dolgozó több mint 75 ezer alkalmazott 2008-ban 209 svéd korona (32,2 milliárd dollár) bevételt termelt. Az 1876-ban alapított, stockholmi székhelyű Ericsson részvényeit a stockholmi OMX NASDAQ és a new york-i NASDAQ értéktőzsdéken jegyzik.

<span style="font-size: 11pt;...

 

A Süllőfesztivál, ez a Balaton talán legfinomabb, de mindenképpen legszebb húsú haláról elnevezett gasztronómiai ünnep Szigliget szezonzáró rendezvénye. 2006-ban került először megrendezésre, és a szervezők örömére már akkor is több ezer ember látogatott el a fesztiválra.

 

 Demszky Gábor főpolgármester 2009. október 21.-én  sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy 2009. október 1-jétől ismét jelentős mértékben, átlagosan 14,1%-kal csökken a budapesti távfűtés hődíja. A budapesti távhőszolgáltató vállalat, a FŐTÁV Zrt. így ebben az évben már a harmadik hődíj-csökkentést hajtja végre. Kovács Lajos, a FŐTÁV Zrt. vezérigazgatója elmondta, a vállalat tartja magát ígéretéhez: a FŐTÁV mindent megtesz...

„A pénzügyi intézményeknek most soha vissza nem térő lehetőségük van üzleti folyamataik átszervezésére, ha időben felocsúdnak a jelenlegi gazdasági válságból. Elsőként tartósan vissza kell nyerniük az ügyfelek bizalmát, és kedvező, versenyképes termékeket, illetve szolgáltatásokat kínálni számukra, ami a költségek csökkentése, valamint az üzleti tevékenység fellendítése révén lehetséges. Mindehhez azonban a technológiai beruházások nélkülözhetetlenek, mivel segítenek az eredmények elérésében, továbbá...