Thermál Hotel HarkányThermál Hotel Harkány

Dél-Dunántúl ez évben a zsurnaliszták érdeklődésének központjába avanzsált Pécsnek köszönhetően, mivel elnyerte a kitüntető Európa Kulturális Fővárosa címet. A régió vendégforgalmának közel felét azonban az egészségturizmusnak köszönheti, ezért érthető az ebbéli beruházások prioritása az egyéb, vendégeket csábító fejlesztések mellett.

 Thermál Hotel HarkányThermál Hotel Harkány

Dél-Dunántúl ez évben a zsurnaliszták érdeklődésének központjába avanzsált Pécsnek köszönhetően, mivel elnyerte a kitüntető Európa Kulturális Fővárosa címet. A régió vendégforgalmának közel felét azonban az egészségturizmusnak köszönheti, ezért érthető az ebbéli beruházások prioritása az egyéb, vendégeket csábító fejlesztések mellett.

Mindenek előtt le kell szögezni, hogy az itteni idegenforgalmi fejlesztések a régió adottságaira építkezve, a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiával összhangban élik a maguk vonzerejét. Ezek sorában a legfontosabbak: az egészségturizmus, a bor-gasztronómiai turizmus, valamint a kulturális- és ökoturizmus hangsúlyos fejlesztéseit megjelenítő örökségturizmus. Mindezen fejlesztések megvalósítására a 2007-2013 közötti időszakban csaknem 38 milliárd forint forrás áll a három megye (Baranya, Somogy és Tolna) rendelkezésére – tudtuk meg Hegyi Zsuzsannától, a régió marketing igazgatójától.

A bemutatkozás első állomásaként apropóul a harkányi új négycsillagos Thermál Hotel ünnepélyes megnyitása szolgált, amely gyógyszálló és konferenciaközpont – a kontinensünkön egyedülálló gyógyhatással bíró vizének köszönhetően – nagy érdeklődésre tarthat számot. A város egyébiránt a másfélmilliárdos beruházással fejlesztett, Zsigmondy Vilmos nevét viselő gyógyfürdőkórházáról nevezetes leginkább, ahol a kénes víz több mint 60 °C hőmérséklettel tör a felszínre. A harkányi gyógyvíz nemcsak a mozgásszervi betegségekben  szenvedőknek fogalom, mivel elősegíti a pikkelysömör tünetmentessé tételét, valamint gyulladáscsökkentő és bőrregeneráló hatású.

A szállodák kategóriában egyébként a nyertes projektek megvalósításának eredményeképpen 3535 új, négycsillagos férőhellyel bővül a régió, s ezáltal ki tudja szolgálni a minőségi szálláshely iránti keresletet. Ezek sorából kiemelünk néhányat, amelyek bizonyára számos vendéget csábítanak majd az ország minden részéből, s határon túlról is: Hotel Dráva – Harkány, Termál SPA – Siklós, Hotel Laterum – Pécs, Corso Hotel – Pécs, Gunaras – Dombóvár, sok egyéb szálláshely mellett.

A régió fővárosában, Pécsett, ez idő tájt a fő attrakció a futurisztikus Konferencia Központ komplexumának végéhez közeledő felépítése, s a tízmilliárd forintos támogatással (ebből csupán tíz százalék terheli a várost) történő értékmentés a Zsolnay Kulturális negyeddel. Ez utóbbi beruházásra méltán lehet büszke a helyi önkormányzat vezetése, merthogy a múlt tisztelete és megbecsülése nélkül nincs jövőkép. Amúgy is sajnálatos az a tény, miszerint a világhírű porcelángyár termelése a fénykorához képest drasztikusan visszaesett jelen piacgazdaságunkban.

A bőség zavarából hadd emeljünk ki két népszerű kirándulóközpontot, nevezetesen Orfűt és Bikalt. Orfűn és térségében minden adott a zavartalan kikapcsolódáshoz: tiszta levegő, kiváló klíma, tavak és barlangok, csodálatos táj és változatos természeti értékek. Mindezt aktív pihenéssel is kombinálhatjuk, számos program és sportolási lehetőség választékával. A gasztronómia kedvelői pedig ne hagyják ki a hagyományos ízvilág megismerését a Kemencés Udvarban, ahol többek között a medvehagymás specialitások sorjáznak a kínálatukban. Mire e sorok megjelennek, talán már az Aquapark is üzemel a Viziturisztikai Bázis újdonságaként. Máskülönben e helyen még ma is együtt van jelen az érintetlen természet, a népi kultúra és az élő hagyomány.

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban ajánljuk Olvasóink figyelmébe az idén megnyílt, egy példaértékű vállalkozás végtermékét Bikalon. Nos, az állandóan bővülő első hazai Reneszánsz Élménybirtok (tematikus élménypark) maga a csoda, hiszen beleélhetjük magunkat a középkor világába. Természetesen a vonzó programok egyik legnépszerűbb eseménye a lovagi torna és a ragadozó madarak színházi keretek között történő szerepeltetése. A rezidencia minden egyes szeglete tanúskodik a magyar kreativitásról, merthogy az ötletek és a megoldások egyszerűen zseniálisak. Már önmagában az utóbbi jellemzők indokolják a méltán tiszteletet parancsoló élménybirtok megtekintését!

S aki messzebbről érkezik a varázslatos helyszínre, annak minden igényt kielégítő pihenést biztosít a Puchner Kastélyszálló.

-Szalay Attila-     

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük