A Szabad Tér Színház idei első nagy opera bemutatója Puccini életművének gyöngyszeme, a Pillangókisasszony, amely sztárszereposztással kerül színre 2013. július 26-án és 28-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A címszerepben a világhírű Rost Andrea debütál, partnere az operaszínpadok fiatal sztártenorja, Andrea Caré.

 

A Szabad Tér Színház idei első nagy opera bemutatója Puccini életművének gyöngyszeme, a Pillangókisasszony, amely sztárszereposztással kerül színre 2013. július 26-án és 28-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A címszerepben a világhírű Rost Andrea debütál, partnere az operaszínpadok fiatal sztártenorja, Andrea Caré.

 

A mai korba helyezett romantikus történetben egy fiatal japán gésa, Cso-Cso-Szán őszinte, tiszta szerelme elevenedik meg egy amerikai tengerésztiszt, Pinkerton iránt. Puccini egyik legnépszerűbb operáját a megható történeten túl lírai dallamvilága, páratlan érzelemgazdagsága és hangulatteremtő ereje teszi kivételessé.

 

Rost Andrea szerint, aki pályafutása során először lép színre a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Pillangókisasszony a női lélekről szól, hiszen a világ keménysége ellenére minden nő szíve mélyén töretlen hit és odaadás rejtezik. A világszerte sikeres operaénekest eddig elkerülte Madame Butterfly szerepe, amelyről így nyilatkozott: „Erre nem voltam a kezdetektől predesztinálva, nagy szerencse, hogy a hangom ebbe az irányba nyílik. Rettentően szeretem Puccini zenéjét, az egyik legérzékibb muzsika." A világhírű operaénekesnő először énekli a Puccini-opera címszerepét.

 

A margitszigeti bemutató vendégművésze a fiatal olasz tenor, Andrea Caré, aki először mutatkozik be a hazai közönségnek. Pavarotti tanítványa néhány esztendő alatt Európa számos híres operaszínpadán fellépett. 2005-ben a Spoletói Nemzetközi Operaverseny győztese lett, öt évvel ezelőtt Bolognában a Normában debütált, tanulmányait Turinban, a Giuseppe Verdi Konzervatóriumban folytatta. A Pillangókisasszony férfi főszerepét többször énekelte nagy sikerrel, s noha Puccini operái közül a Tosca áll hozzá a legközelebb, alig várja a budapesti fellépést, ahol először énekelhet együtt Rost Andreával.

 

Az „örök hűség és szerelem operája" két alkalommal látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Anger Ferenc rendezésében. A látványos előadásban további kiváló énekesek, az Operaház magánénekesei lépnek színre: Wiedemann Bernadett, Busa Tamás, Megyesi Zoltán, Markovics Erika, Rezsnyák Róbert, Molnár Zsolt és Németh Gábor. Az előadás díszletét Szendrényi Éva tervezi, a jelmezeket Zöldy Z. Gergely. Közreműködik a Magyar Állami Operaház zenekara és kórusa Héja Domonkos vezényletével.

 

A címszereplőkkel Mátraházi Zsuzsa (Forrás: Szabad Tér Színház) készített interjút, melyet az alábbiakban olvashatnak.

 

Halálos szerelemre készül Rost Andrea – Pillangókisasszony bemutató a Margitszigeten

A világszerte sikeres magyar operaénekesnő, Rost Andrea a nyáron különleges szerepre készül: életében először július 26-án és 28-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon alakítja Cso-Cso-Szánt a Pillangókisasszony című Puccini-operában. Ez alkalomból beszélgettünk, legelőször arról, miért is lehetett olyan nehezen elérni őt az elmúlt hetekben.

– Meditáción vettem részt Nepálban. Már tavaly is hívott a barátnőm, de végül idén februárban határoztam el magam. Erre készülni kell, mert oda nem kirándulni megy az ember a megjelölt a tíz, húsz, harminc vagy negyvenöt napra. Gyakorlatilag szerzetesnek kell állni, ezáltal amellett, amit kapunk tőle, kemény megpróbáltatást is jelent. Rögtön megérkezésünkkor mindent elvettek tőlünk, laptopot, mobiltelefont. Tíz napig egy árva szót sem beszélhettünk. Jelentős fizikai megpróbáltatás az is, hogy napi tíz órát azonos testhelyzetben kell ülni, kis megszakításokkal, százötvenen egy helyiségben, férfiak és nők külön-külön. Naponta háromszor azt ettünk, amit elénk raktak. Hatfős szobákban priccsen helyeztek el bennünket, egy matracot kaptunk, és ki-ki a maga hálózsákjában aludt. Hajnali négykor ébresztő, fél tízkor lámpaoltás. Meleg víz nem volt, és járótávolságban semmiféle település, csak a dzsungel, közvetlenül a közelünkben.

Feltöltődést, megnyugvást vagy mi más pluszt ad ez az önként vállalt szerzetesi élet?

– Abban reménykedtem, amikor elindultam, hogy visszatérve tisztábban látok az életben helyzeteket, embereket. A tanításokból, amelyeket esténként négy órán keresztül hallgattunk Gonka mestertől, sok mindent hoztam még magammal. Talán azt mondanám, hogy életszemléletet. Ha az ember úgy megy oda, hogy komolyan veszi a meditációt, tényleg szemléletváltást tapasztalhat meg. Mélyen hívő katolikus vagyok, mégis sokat adott a hithez ez a nepáli tíz nap. A meditációs gyakorlat rávezetett a testnek, a körülöttünk élő lényeknek és a természetnek az objektív megfigyelésére, ami eddig hiányzott nekem, de most, úgy érzem, kiegészít.

Hogy történhetett, hogy Pillangókisasszony szerepe eddig elkerülte?

– Erre nem voltam a kezdetektől predesztinálva, nagy szerencse is, hogy a hangom ide fejlődik és ebbe az irányba nyílik. Rettentően szeretem Puccini zenéjét, az egyik legérzékibb muzsika. A mester nagyon szerette a nőket, ez érződik ezen a nőkről írt operán. Mint a gyengébb nem képviselőjét, ez a zene egészen felkavar, elképesztő, hogy ez a férfi mennyi mindent tudott a női lélekről.

Mennyire érzi magához közelinek Cso-Cso-Szán habitusát?

– Ez az opera általában a női lélekről szól, és nem csak az enyémről. A szíve mélyén minden nőben ott lakozik egy ilyen odaadó, borzasztóan hiszékeny szerelmes Cso-Cso-Szán. A Cseresznyevirág-duett a másik emberbe vetett hihetetlenül mély hitről tanúskodik: én tudom, hogy jönni fog és engem szeret, mindenki más téved, csak én tudom, hogy ő mit rejteget a szíve mélyén számomra. Mert lám, Cso-Cso-Szán még a keresztény hitre is áttért, lement a misszióba annak érdekében, hogy ahhoz az istenhez imádkozhasson leborulva, akihez szerelme, Pinkerton könyörög. Aztán megszüli a gyermeket úgy, hogy csak egy éjszakát töltöttek együtt, és ez is olyan gyönyörű. A modern világban megkeményítjük magunkat, de valójában szerintem mindegyikünk szíve mélyén ez a töretlen hit, teljes odaadás rejtezik.

Volt alkalmuk valaha Andrea Caréval, az ön jövendő Pinkertonjával együtt énekelni?

Nem, eddig még soha. A két Andrea, egy férfi meg egy nő most fog először együtt szerepelni. Legalábbis az első felvonásban, amíg Pinkerton el nem tűnik az életemből.

Nem tart a szabadtéri fellépéstől, elvégre az énekeseknek még a fuvallattól is félteni kell a hangjukat?

Aggodalomra semmi ok, hiszen Cso-Cso-Szánt jól be fogják öltöztetni, és érzem, gyönyörű időnk lesz július végén, a Margitszigeti Szabadtéri Színpaddal való első találkozásomon. Bármennyire hihetetlen, nem csak énekesként, de nézőként sem jártam ott soha. Szemernyit azért drukkolok egy kis zivatarért, mert akkor nem egyetlen nap szünettel kellene két ízben is elénekelnem ezt a csodálatos, de megerőltető szerepet.

 

Violetta áldozatos szerelme tette operaénekessé – Interjú Andrea Caréval

Pavarotti tanítványa mesél mesteréről, meg arról, hogy bárénekesből lett híres tenorista, továbbá elárulja, hogy miként lehet háton fekve áriázni. Nagyon várja július utolsó hétvégéjét, amikor Pinkertonként csaphatja a szelet Rost Andrea Pillangókisasszonynak a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Néhány esztendő alatt Európa számos híres operaszínpadán fellépett az olasz operaénekesek ifjabb generációjának nemzetközi sikereket is elért tenorja. Öt évvel ezelőtt Bolognában a Normában debütált. Tanulmányait Turinban, a Giuseppe Verdi Konzervatóriumban folytatta, és 2005-ben a Spoletói Nemzetközi Operaverseny győztese lett.

– Hagyomány a családjukban az opera iránti vonzalom?

– Érdekes az életutam ebből a szempontból. A családomban senki sem hallgatott operát. Különös, hogy a nagyszüleim enélkül nevelték fel a gyerekeiket meg engem és a lánytestvéremet. Először húszéves koromban találkoztam operával, ráadásul a Traviatával, a mű eredeti helyszínén, Párizsban. Violetta és Alfredo Verdi által csodálatosan megzenésített szerelme olyan hatással volt rám, hogy attól fogva az opera betört a mindennapjainkba, betöltötte az életemet és a családomét szintén.

– Jól gondolom laikus zenekedvelőként, hogy végigénekelte a gyerekkorát, zengett a hangjától otthon még a fürdőszoba is?

– A szüleim elmondása szerint mindenfajta zenét énekeltem, nagyjából akkortól, hogy megtanultam beszélni. A popzenétől a rockon át a dzsesszig mindent előadtam, így egyértelművé vált, hogy ebbe az irányba kell elindulnom az életben. Tizennégy évesen kezdtem bárokban, esküvőkön szórakoztatni a közönséget, illetve akkoriban adtam az első koncertemet is, és kerestem meg az első fizetésemet a zenével. Ösztönből, szenvedéllyel énekeltem, de csak hallás után, mert zeneelméletet előtte sohasem tanultam. A legkevésbé sem tartottam attól, hogy éneklésemmel bárkit megzavarok a lakóhelyemen. Ez akkor változott meg, amikor hivatásszerűen kezdtem el foglalkozni a szakmával. Akkortól otthon a skálázást és a különböző hangképző gyakorlatokat a WC-ben elbújva végeztem, attól tartva, hogy zavarom a szomszédok pihenését.

– Mikor lett komoly az elhatározása, hogy operaénekes lesz?

– Komoly? Az igazat megvallva máig sem határoztam erről. Úgy vélem, ez a hivatás nem elkötelezettség kérdése. Csak elkezd az ember énekelni, és a kapcsolat a zene meg a lelke között egyre szorosabbá válik, mígnem ez lesz a végzete.

– Önt tanította Luciano Pavarotti. Mondana valamit a mesterről, akár egy érdekes esetet felidézve, akár azt a légkört, amely őt körülvette?

– Erre nehéz válaszolni, mert egy egész könyvet tele tudnék írni azokkal az emlékeimmel, amelyeket a nagylelkű Pavarottival töltött időszakból őrzök. Hat hónapon át minden délután leckéket kaptam tőle, de nemcsak a zenére vonatkozóan, hanem az élettapasztalatait is megosztotta velem. Mesélhetnék a nagyszerű órákról, amelyeket éneklési technikából adott, vagy akár a vicces pillanatokról, amikor ugratott, csakúgy mint a többi tanulót, vagy az étkezési szünetekről, amelyekben leginkább fagyit, tortát és bort fogyasztottunk.  Még súlyos betegsége idején sem veszítette el a humorát, és egészen az utolsó percig bivalyerősen harcolt a rák ellen, amelyben szenvedett. Úgy mosolygott ránk, mint a napsütés. Kétségkívül az róla a legkedvesebb emlékem, hogy, ahányszor csak vittem neki a nővérem készítette tiramisuból, ő mindig sajnálatát fejezte ki, hogy a testvérem óvónő, így nincs rá lehetőség, hogy az éttermében foglalkoztassa.

– Melyik a kedvenc operája?

– Mind a mai napig Giuseppe Verdi Álarcosbálja a kedvencem. Imádom a cselekményét, a zenéjét, az összes karakterét, de különösen a saját szerepem kibontakozását a darab elejétől a végéig. A Tosca és a Sámson a különleges kihívás miatt áll közel hozzám. Az operaénekes életében azok a legnehezebb pillanatok, amikor valamelyik jelenetben az ember egyedül áll a hatalmas, üres színpad belsejében. Ilyenkor nagyon fontos az alakítás.

– Már többször énekelte a Pillangókisasszony férfi főszerepét. Véleménye szerint szerelemről, féltékenységről vagy önfeláldozásról szól ez a történet?

– Egyikről sem. Szerintem a végkifejletkor Pinkerton gyalázatos viselkedését megszégyeníti Cso-Cso-Szán becsületessége. A szerelem elsősorban a Pillangókisasszony szempontjából fontos; a szenvedély Puccini muzsikájából is kiérződik. Pinkertonnak mindössze a nő birtoklása fontos, de nem érti az igazi szerelem lényegét. Ez az emberi viselkedési normáktól való eltérése annyiban lehet csak bocsánatos, hogy tudjuk, milyen hihetetlen nehézségekkel kellett megküzdeniük a katonáknak éveken át, a családjuk nélkül.  A féltékenység nem igazán jelenik meg ebben a darabban, hacsak nem Kate Pinkerton esetében. Alapvetően ő az oka annak, hogy Pinkerton visszatér Japánba. Ugyanis mindenáron el akarja vinni magukkal Amerikába Cso-Cso-Szán fiát, hogy minden szálat elszakítson a Pillangókisasszony és a férje között. Az önfeláldozás pedig nem lehetőség ebben az operában, hanem szükségszerűség.

– A hangjukat még a langy szellőtől is joggal óvó operaénekesek tartanak a szabadtéri fellépéstől. Ön is így van ezzel?

– Valóban nem túl egészséges dolog a hirtelen hőmérsékletváltozásnak kitenni a hangszálakat. Arról nem is beszélve, hogy az előadás-technikára sem tesz jótékony hatást. Elég hűvös is tud lenni egy nyári éjszaka, és ha valaki nem ért eléggé a mesterségéhez, kellemetlen helyzetbe kerülhet. Toscanini mester mondta egyszer, hogy szabadtéri éneklés alkalmával nem művésznek, hanem sportolónak kell lenni. Hasonlóan gondolom magam is, bár úgy vélem, ezek nagyszerű alkalmak arra, hogy új közönséget nyerjünk meg az opera műfajának.

– Járt már korábban is Budapesten?

– Mindössze egyszer, 2006-ban, de csak egy koncert erejéig. Délután érkeztünk, és a fellépés után rögtön továbbutaztunk, legfeljebb a repülőről láthattam az önök híresen szép fővárosát. Most alig várom, hogy legyen egy kicsit több idő gyönyörködni benne.

– Ismeri a mostani Pillangókisasszony partnerét, Rost Andreát? Énekeltek együtt már korábban is?

– Természetesen ismerem Andreát, de még sohasem volt alkalmam élőben hallani a hangját és vele énekelni. Alig várom a megtiszteltetést, hogy egy ilyen művésszel léphetek színpadra.

– Hogy lehet háton fekve áriát énekelni? A honlapja nyitó képe alapján ön végrehajtotta ezt a bravúrt.

– Az nagyszerű fellépés volt! A Sámson és Delila 2011-ben, Nürnbergben. Sosem utasítom vissza a rendezők ötleteit a színpadi megjelenéssel kapcsolatban, legfeljebb, ha kockázatosnak találom valamelyiket, akkor a próbasorozat végére hagyom a döntést, hogy vállalom-e vagy sem egy-egy elgondolás megvalósítását. Nem mindig lehetséges hosszú ideig fekve énekelni, ez sok mindenen, a kóruson, az akusztikán, az ária megkívánta hangképzés nehézségein is múlik. De én imádok szerepelni, és mindig igyekszem a maximumot kihozni magamból a közönség gyönyörködtetésére. Énekelni nem nagy szám, a hogyanon azonban már sok minden múlik

 

Az előadásra érdemes Színházi hajójárattal érkezni, amely a kezdési időponthoz igazítottan közlekedik a Vigadó térről a Batthyányi tér és a Dráva utcai kikötőket érintve a színház saját, Szabadtéri Színpad és Víztorony kikötőjébe. A hajójegyek elővételben és a hajón is megválthatók.

 

2013. július 26., 28., 20 óra

Pillangókisasszony

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

 

www.szabadter.hu

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük