Pogrom előtt
5 perc olvasás
In memoriam Marian CozmaNehéz elkezdenem ezt a posztot, szívem szerint hagynám az egészet a fenébe.
In memoriam Marian CozmaNehéz elkezdenem ezt a posztot, szívem szerint hagynám az egészet a fenébe.
De nem lehet. Akkor ugyanis bennem maradna egy csomó minden kibeszéletlenül, kiíratlanul, és a családom nem érdemli meg, hogy egy ilyen hitvány állam miatt elrontsam a vasárnap estéjüket. Az állam itt most nem a végletekig kizsigerelt, és pattanásig feszített idegű magyar társadalom, hanem az ÁLLAM, amely eddig csak az alföldi, tiszántúli, dél-dunántúli megyéket hagyta elveszni, de mostantól a jelek szerint szinte az ország egészét feladta. De tényleg. Az a kérdés, hogy ezt meddig hagyjuk mi magunk, akik ezekben a megyékben, és az azokból összeálló országban élünk. A közbiztonság hiánya egészen addig fel nem tűnő dolog, amíg meg nem érint minket egészen közelről. Sokáig úgy voltam vele, ha a Kormánynak nem kellenek a keleti, dél dunántúli megyék, akkor az egy sajnálatos dolog, de az elmúlt évek során mintha hozzászokott volna az ország. Talán magam is. Szinte közhelyszerű, és nem különösebben meglepő, ha valaki félti a nőket attól, hogy a vonaton egyedül utazzanak Borsodban, vagy, hogy a Nyírségben ne álljunk meg stopposoknak. Vagy, hogy Hevesben és Nógrádban a helyi kocsmában mindig a másiknak van igaza. Rémes dolgok, de mintha megszokta volna őket mára az átlagember.
És ezek a tényszerű közhelyek tettek engem büszkévé mindig arra, hogy százezerszer is kimondhattam: én onnan jövök, ott nőttem fel, ahol cigányemberként soha nem kellett megélnem azt, hogy a kisebbség és a többség viszonya halálosan megromoljon. Hogy apámat, anyámat soha nem bántották a származása miatt, mint ahogyan engem is szeretett és büszkén vállalt az osztálytárs, az igazgató, a polgármester. Soha nem kellett szégyellnem, hogy cigány vagyok. Ezért a Zalának életem végéig hálás lehetek. Ez a megye soha nem arról volt híres, hogy itt bárkinek félnie kellene. Itt lehet utazni egyedül a vonaton, a kocsmában kedvesek az emberek.
Ha másfél órát utazom onnan, ahol felnőttem, akkor Veszprémbe érek, a városba, ami a második otthonom. Gyöngyi innen származik, és a feleségem családjához gyakran jövünk látogatóba. Oda, ahol szintén nem volt soha komoly gond a cigány és nem cigány ember együttélése. Az, hogy ez mostantól már nem lesz így, egy szomorú dolgot mindenképpen megmutat: elvették tőlem, a veszprémi barátaimtól, a családomtól azt a biztonságérzetet, azt a tartást, ami eddig igazán fontos volt a számunkra. Hogy eddig hihettük, érezhettük, azt, hogy bár az ország kétharmadában haramiák, gengszterek, állatias bűnözők nyomorítják mások életét, nekünk itt nem kell tartanunk semmitől, mert ezek polgári városok, polgári megyék, értelmes, normális és kedves emberekkel. Döbbenetes, de a jelenlegi magyar állam ezt az érzést elvette most tőlünk, azzal, hogy szombat éjszaka (nem először ebben az országban), egy megyeszékhely kellős közepén nem volt elég rendőre ahhoz, hogy intézkedjék, eljárjon a bajban. Mit is ígért a kormányfő annak idején ezzel kapcsolatosan, emlékszik még valaki? Nos, a látható rendőrség csak illúzió maradt.
Veszprém, ott, ahol eddig egy hangos szó nem volt, ott most az elkeseredettség százszámra ontja a cigányoknak szóló szitkokat. Ott, ahol cigány és nem cigány vidáman tapsolt egy-egy gól után, ott most mindenki bosszút emleget, és Enyingre készül, hogy felgyújtsa a cigányok házait…
Ott, ahol egy Nagy-Magyarország zászló sem került szinte soha kifeszítésre, ott most vérszomjas emberek regisztrálnak olyan hozzászólásokat, amelyeket biztosan megbánnak majd, de ma még bennük élnek.
Ide jutottunk.
Az alábbi sorok szólnak Munk Veronikának az Indexbe, az összes SZDSZ-es barátomnak, Gusztosnak, a jelenlegi roma vezetőknek, Drazsénak, a problémákat mindig eltakaró, elrejtegető Kormánynak.
Cigányemberként kell leírnom a következőt: a cigányok saját maguk teremtik meg, tartják életben, és erősítik az összes velük szemben megfogalmazott előítéletet.
És ma végre kimondom én saját magam is, hogy elegem van ebből.
Nem, nem egy radikális Jobbik szavazó jut el idáig. Nem, nem egy panelproli mondja ezt a 7. emeletről parizert majszolva.
Én, a cigányember üvöltöm a világba, hogy adjon végre a kormány pénzt, jogszabályt, mozgásteret arra, hogy a még változni akaró cigányokat visszahozzuk a társadalomba, a változni nem hajlandókat pedig tűzzel-vassal szorítsuk rá arra, hogy megtanulják az együttélés szabályait.
És nem érdekel, magasról lefalom, hogy a liberális jogvédők erre mit mondanak.
Jöjjenek velem el Tiszabőre, és nézzék meg, hogy hogyan élnek ott az emberek. Jöjjenek el velem a gyivi-be, és nézzük meg együtt, mennyi ott a cigánygyerek, és mivé lesznek, ha kikerülnek, illetve mivé lesznek a gyerekeik. Jöjjön el velem Gusztos, és nézze meg, hogy hogyan verik agyon a 80 éves öregasszonyt 367 forintért. Fel tudja ezt egyáltalán fogni valaki?
A miskolci rendőrkapitány egy szóval sem mondta, hogy minden cigány bűnöző (ajánlom Munk Verának a részletesebb tájékozódást). Sokan adják a szájába ezt a mondatot, holott ez nem hangzott el. De arra igenis rávilágított, hogy ha cigányügyben nem állunk neki végre valamit közösen csinálni, akkor itt pogromok lesznek. És nem azért, mert az előítéletes, rasszista magyar társadalomnak arra van igénye. Sokkal inkább azért, mert a beilleszkedni képtelen cigányemberek addig-addig járnak a vékony jégen, amíg egyszer az beszakad.
Ezt kellene elkerülni.
Nyugodj békében, Marian Cozma!
Az eredeti irás megjelent: Hétfő, 2009. február 9. 09:38
