Popovics Tamás: Csavargó élet – Egy különös barátság és egy szenvedélyes szerelem története

A visszavonult világbajnok ökölvívó, Popovics Tamás életrajzi elemekkel átszőtt első regénye az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg 2013 Karácsonyán a fenti címmel.

A visszavonult világbajnok ökölvívó, Popovics Tamás életrajzi elemekkel átszőtt első regénye az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg 2013 Karácsonyán a fenti címmel.

Meglepetésekkel teli, ill. nagyon is ismerős világba vezeti az olvasót.  A regény fiatal főhőse váratlanul olyan útra téved, ahol szembe kell néznie saját előítéleteivel, haragjával, csalódottságával, miközben feltárul előtte egy új dimenzió. Legnagyobb tanítómestere egy csavargó, különös öregember, akit Lev Nyilolajevicsnek nevez el, s aki először lelki-szellemi vezetője, majd igazi jó barátja lesz, segíti őt az eligazodásban, s a köztük zajló tartalmas beszélgetések új megvilágításba helyezik a fiatalember egész addigi életét. A műben a múlt emlék-részletei, a remélt jövő képei alakítják a jelenben játszódó történeteket, társítva a régvárt nagy érzelmekkel, a váratlanul beköszöntő szerelemmel. A remek helyszíneken  (Balaton-part, Őrség, Székesfehérvár ódon terei, Dél-Afrika, Berlin, Cannes) játszódó cselekmény bővelkedik izgalomban, meglepetésekben, utazásokban, találkozásokban. A kibontakozó emberi sorsok arra bíztatnak, minden emberben ott szunnyadhat a változás lehetősége, s új értelmet nyerhet a szeretet, a szerelem ebben a mai, zordnak tűnő, mégis csodákkal teli valóságban.

2014. február 21-én az Alexandra Kiadó Nyugati téri Pódiumán a szerzővel Szegő András, a Nők Lapja újságírója beszélgetett. Méltatta önazonosságát és kitartását, melyet a pályája kezdetén kitűzött célok elérésében tanúsított, 

példaképnek a boxban Mike Tysont, irodalomban pedig Tolsztojt választva magának.  

De vajon miért ír egy ilyen sport-személyiség?

Válasza; ha csak egyetlen embernek „átmegy" a mondanivalója, amit adni szeretne, akkor már megérte az írással járó rabszolgamunka. Ez pedig, úgy tűnik megérte, mert pozitív visszajelzéseket kap a megjelenés óta, elsősorban hozzáértő barátoktól, akik szavára sokat ad, s a mű írásakor is sokat segítettek. Nem a könyv esetleges jövedelmezősége, vagy az elérhetetlennek tűnő irodalmi babérok vonzották, hanem az elhanyagolt értékekre, a jobbításra való figyelem-felkeltés szándéka.  

A mű kereksége, jól szerkesztett kivitele, a fiktív elemeken túl, az életútból adódó tapasztalatok beillesztéséből, valamint az irodalom gyermekkortól tartó szeretetéből adódik. Szülői példák, indíttatások is közrejátszottak; édesanyja a tv nézés helyett este Jókait és Móra Ferencet olvasott fel a gyermekek ágya-szélén.    

Az a tény, hogy nagy szerzők sok okos dolgot megírtak már, nem kell, hogy befolyásoljon bárkit is az írásban, mert minden kornak megvannak a maga gondolatai, történései, amit érdemes megörökíteni oly módon, ahogy az ember megéli. A leírtak minőségét pedig az olvasók döntik el.   

Hemingway és Jack London óta létezik a vonulat, amikor a boxoló ír, ill. az író boxol; felmerül a kérdés, a boxoló másként látja, észleli a világot? Másként áll a konfliktusokhoz, akár fizikai konfliktusokhoz, amelyekkel naponta találkozunk? Miben különbözik hozzáállása azokétól, akik még nem kaptak megrendítő pofonokat?   

Nos, az ökölvívás félreértelmezett sportág, a mindennapi ember azt látja, hogy két „baromarcú" szorítóba áll és félhülyére veri egymást. Az ökölvívás ennél sokkal összetettebb dolog valójában, elmondható, az maga az élet.

Ha egyszer padlót fogsz, akkor is fel kell állnod, akár az életben, ha egyszer elestél. A szerzőnek is voltak olyan pillanatai, amikor úgy látta, sohasem fog felállni, nem is nagyon akarta, de aztán valami mégis megmozdult benne, ami azt mondta, fel kell állni és tovább kell menni, mert az élet nem csak jókat tartogat számunkra. Közhely, hogy meg kell tanulni elfogadni a rosszat, mert a rossz dolog világít rá, hogy mi a jó, ez tanít meg bennünket a jó dolgok megbecsülésére. Az ökölvívás ilyen, ha valamit el akar érni valaki, ha meg akarja mutatni, hogy férfiember, hogy érdemes arra, hogy megtapsolja a közönség, akkor az ökölvívó feláll, megrázza magát és törött bordával, orral, ami egyszer majd begyógyul, csinálja tovább. Ez az élet, s ha azt éli valaki, akkor azt meg is tudja írni. Itt kapcsolódik az ökölvívás az írással. (Van aki rászánja magát, akár civilként, a maga könyve megírására, van, aki nem. Az sem mindegy, hogy valaki milyen mélységben éli meg a vele történteket…)   

A könyv írásának kezdetén egy súlyos baleset után volt a szerző, ami sport-pályafutásának, egyben ifjúkorának is véget vetett. A következő időszakot segített átvészelni az írás. A nehéz időszak után pedig örömet adott, mert sok- sok leírt gondolat visszaolvasásakor elcsodálkozott, ez mind tőle származik? Mintha valaki súgta volna a leírtakat.

Ahhoz képest, hogy sok-sok pofont bekapott… Korábban az életének maga volt az ura, mindig minden úgy működött, ahogy ő akarta. Nem volt főnöke, ő maga nem volt alkalmazott, nem bántott senkit sem, nem ártott senkinek, csak élte a maga világát és annak maga teremtette meg a feltételeit. A baleset után ez átcsapott az ellenkező végletbe. Annyi azonban elmondható, hogy maga is provokálta a sorsot, autóval háromszor is borult az úton.   

Hemingway mondja, az ökölvívás két intelligencia harc-játszmája, előre kell vetíteni a másik mozgását, gondolatait,  

az ökölvívás sok mindenre meg tud tanítani, főként arra, hogyan tisztelje a másikat. Az ökölvívók többsége számára az ellenfél sohasem válik ellenséggé, szorítóba lépéskor nem ellenséget lát az öklöző, hanem egy sporttársat, aki ugyanannyi „melót", vagy még többet elvégzett mint ő, akinek ugyanaz az érdeke; tisztességes keretek, szabályok között legyőzni a vele szemben állót. Ha le tud győzni engem, akkor ezért nem kell gyűlölni, nem kell haragnak lenni bennünk emiatt.   

A közönség, a barátok, az ismerősök szeretete sokat jelent minden sportolónak. A szerző számára mindig az volt a kedvesebb, amikor „megszenvedett" meccs után emelték az ünneplő közönség előtt magasba kezét, s soha nem akarta „kivégezni" ellenfelét.

A könyv írásának körülményei

A könyvbéli Lev Nyikolájevics valós személyről vett minta, a szerző hozzá fűződő leírása valós történet alapján keletkezett. Ő adta a címet, azt a csavargót, aki Anna Kareninát olvasott a padon, szépen beszélt, s tartása volt. Magát a történetet is ő indította el a szerzőben, köré szőtte a valós elemeket is tartalmazó fikciókat. Minta ez a szereplő arra, hogy nem mindenki „tróger", aki az utcára kerül, nem az alkohol miatt kerül az utcára, nincsenek ilyen összefüggések. Nagyon értékes emberek is utcára kerülnek. Ő Tatabányán lakott, az elmúlt rendszerben geológusként kiment Dél-Afrikába, s mire hazajött, a szeretett nő a közös házukban egy másik férfival az oldalán fogadta. Emberünk becsapta az ajtót és kiszállt a társadalomból… Visszatért a természethez, nem az anyag világában akart élni tovább, mondván, neki van lelkivilága és inkább a lelkének él, éles ellentétben mai világunk értékszemléletével. Volt tartása, ami többre tartható a mai törtetők felfogásával.  

"Furcsa világ ez a mostani… kezd elterjedni az általános vélekedés, hogy gyűlölettel teli, kapzsisággal és telhetetlenséggel megfertőzött világban élünk… Aztán amikor átlendülök ezen a rövid negatív hullámon, és kinyitom a szemem, nem így látom. Olyankor mindig észreveszem, hogy a szeretet mindenhol jelen van, és ebben a fojtogató világban próbál szelíden utat törni magának. Előfordul, hogy nem különösebben említésre méltó, feltűnő vagy méltóságteljes módon, de mindenhol létezik, és körbekerít bennünket."

A szerző előszava

Negyvenéves koromig a szabadságom megőrzése, a sport, a szerelem és a szórakozás utáni vágy volt az életem mozgatórugója. Bár a mai napig mindhárom kisebb-nagyobb jelentőséggel bír, és a szerelem ma is óriási tárhelyet foglal el a lelkem tárházában, megtanultam más fontos dolgokat is észrevenni, és nyitottabbá válni mások és a világ dolgai iránt. Volt olyan időszaka létezésemnek, amikor olyan emberekkel vettem körül magam, akik számára a becsület egy kiüresedett szó volt csupán, és mint ahogy a környezete nagy befolyással bír az ember személyiségére, én is észrevétlenül már-már magamévá tettem az élethez való ilyetén hozzáállást. Aztán, minthogy mindig minden változik, először döcögősen, majd egyre gyorsabban alakult át az életem, az életfelfogásom. Köszönhetően a rossz barátoknak és a majomszeretetüknek, és még inkább a jó barátoknak és az igaz szeretetnek. A balesetem után – hála az engem körülvevő és sikereimben osztozó „jó" cimboráknak, a mellettem kudarcaimban is kitartó, segítőkész, igaz (!) barátoknak és az álmomat őrző Huba nevű vizslámnak – át kellett értékelni, majd azt követően átalakítani az életemet. Nehezen találtam meg létem értelmét, és miközben e sorokat írom, továbbra is vannak kétségeim. A nehéz időszakokban a hozzám szorosan közelállókon kívül a zene és az irodalom, a költészet szeretete segített gondolataim és személyiségem megreformálásában. Nehezen találtam meg a világban a helyem, és bár egyfajta keresés még mindig folyik, ma már sokkal biztosabb lábon állok a földön, legalábbis a lelki dolgok tekintetében, mint előtte bármikor. Mindig a felszínes örömöket kerestem, és összetörve, kényszerpihenőre ítélve a betegágyban jöttem rá, hogy mik az igazán fontos dolgok a számomra. Mi is az, ami igazán okot ad az örömre. Imádott családom, nagyra becsült barátaim – és itt helyet kap Huba is – ráébresztettek arra, hogy semmi sem lehet fontosabb a szeretetnél, a becsületnél és az igazság keresésénél. Ez az általam írott könyv is ennek a jegyében született. Sokat dolgoztam vele, és életemben először rendkívül izgalmasnak és örömtelinek találtam a munkát. Csak reménykedni tudok abban, hogy az olvasó, aki a kezébe veszi ezt a kötetet, érdemesnek fog tartani arra, hogy elolvassa.

Tiszteletteljes üdvözlettel: Popovics Tamás

Harmat Lajos