Tegnap délután a kedvenc újságos pavilonomhoz mentem hetilapot vásárolni. Felirat várt: „Türelmet kérek, öt perc múlva jövök." Kihasználva az időt, felhívtam mobiltelefonon barátomat Pleasantville-ben (New Jersey, USA) és öt percig beszélgettünk.

 

Tegnap délután a kedvenc újságos pavilonomhoz mentem hetilapot vásárolni. Felirat várt: „Türelmet kérek, öt perc múlva jövök." Kihasználva az időt, felhívtam mobiltelefonon barátomat Pleasantville-ben (New Jersey, USA) és öt percig beszélgettünk.

 

  Eszembe jutott ifjú korom, amikor Győrből Debrecenbe úgy lehetett telefonálni, hogy az ember elment a győri postahivatalba, távolsági hívást kért és egy órán belül kapcsolták a  debreceni számot. A kettes fülkébe tessék bemenni, szólt ki a postáskisasszony az ablakból. A beszélgetés végeztével kisebb sorállás után fizethettem nála. Persze akkor még televízió sem volt és egy bérlakásban telepítendő iker telefonvonalra tíz évig kellett várni. Protekció nélkül életfogytiglanig.

 

  Egy kivétel volt, a rádióamatőrök adó-vevő készüléke. Amellyel elvben az egész világgal lehetett kommunikálni. Persze akkor nem lehetett ilyet vásárolni. Az amatőrök ócskáspiacokon és háborús roncskészülékeket szétszedve jutottak hozzá alkatrészekhez, rádiócsövekhez, transzformátorokhoz, forgó kondenzátorokhoz, ellenállásokhoz. A partner keresés megindításához a Magyar Szabadságharcos Szövetség Központi Rádió Klubjának engedélye kellett.

 

  Csak meghatározott (ellenőrzött) frekvencián lehetett kapcsolatba kerülni a partnerrel. Természetesen morze-jelekkel. Szigorú engedélyhez kötve, mert akkoriban az erre specializálódó hivatalos szervek nagyítóval keresték a kémeket és ott is találtak, ahol nem léteztek. A rádióamatőrök kapcsolatokat kerestek (DX vadászat) és létesítettek a világ többi hasonló megszállottjaival. Egy távoli állomással való sikeres összeköttetés olyan esemény volt, amelynek örömére aztán az amatőrök hosszas leveleket írtak egymásnak, részletesen ismertették (akkoriban saját építésű) rádióállomásukat, az összeköttetés körülményeit, a fogadó állomás hívójelét, az időpontokat helyi idő szerint, a frekvenciát, üzemmódot, nevüket, lakáscímüket

 

  Minden amatőrnek hat karakterből álló azonosítója, hívójele volt, Ha létrejött a morze jelekkel küldött és fogadott kapcsolat, ennek igazolására úgynevezett QSL lapokat küldtek egymásnak. Képeslapokat az adott ország vagy város fotójával. Tartalmazták a küldő és a fogadó jelét, a kapcsolat időpontját, minőségét, az adó teljesítményét és az aláírást, esetleg néhány szavas üdvözletet. Vagy közvetlen lakáscímre küldték (ritkábban), vagy a Magyar QSL Irodának, amelynek a budapesti 4-es Postahivatalnál volt postafiókja. A rádióamatőrök büszkék voltak a világ minden tájáról érkezett gyűjteményükére.

 

  Néhány elszánt amatőr gyűjtő kivételével QSL-lapok már csak Diósdon, a Kőbányai út

9-11. szám alatti Rádió és Televízió Múzeumban találhatók.

Láng Róbert

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük