barath_emoke_regizeneinapok_ennekurzus.jpg

Baráth Emőke

Idén a Régi Zenei Napok Fesztivál keretei között már 34. alkalommal csendülnek fel eredeti hangzással komolyzenei művek. A rendezvény Vác városában, 2018. június 30. és július 7. között kerül megrendezésre.

A fesztivál kiemelt feladatának tekinti, hogy a hallgatók a komolyzenei műveket hiteles formában élvezhessék, tehát úgy, ahogy azok a zeneszerző korában megszólalhattak. A kivételes koncertkínálat keretében magyar és nemzetközi, régizenét tanulmányozó professzorok és mesterszakos hallgatók is emelik jelenlétükkel az esemény színvonalát.

A fesztivált Vashegyi György Liszt Ferenc-díjas karmester dirigálásával az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus koncertje nyitja meg. A Hándel-, Vivaldi-, Bach-művek ihletett előadásában Baráth Emőke, a Magyar Állami Operaház Junior Prima díjas szoprán énekesnője működik közre.

Az eseménysorozat lezárásaként az érdeklődők a világhírű karmester, Alois GlaHner vezényletével, a hazai Capella Savaria kamarazenekar hiteles tolmácsolásában Bach H-moll miséjét hallgathatják meg.

A rendezvénysorozatot különösen ajánljuk a komolyzene kedvelőinek és mindenkinek, aki zenei időutazásra vágyik. Az érdeklődők további információkat kaphatnak az esemény weboldalán (regizeneinapok.hu). Sok szeretettel várjuk Vácra, hogy zenei varázst csempésszen a nyarába!

 

 

‘PWl’V’Í,!l,!’!’*i*f*tt*^>>>>>>>*;-&^&:‘:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük