Egyben a Magyar Festészet Napját is köszöntötte új kiállításának megnyitóján a Haas Galéria. Mindjárt hiányt is pótolt ezzel, mert a magyar festészet egy háttérbe szorított, megtört és virágba szökkenni sosem tudott irányáról villantott fel képeket.

Egyben a Magyar Festészet Napját is köszöntötte új kiállításának megnyitóján a Haas Galéria. Mindjárt hiányt is pótolt ezzel, mert a magyar festészet egy háttérbe szorított, megtört és virágba szökkenni sosem tudott irányáról villantott fel képeket.

Nagyszerű művekkel találkozhat most a néző – hívta fel a figyelmet a galéria tulajdonosa, Haas János. A XX. századi magyar képzőművészet – bár bősége és minősége lenyűgöző – a mai napig sem tekinthető teljesen feldolgozottnak. Gazdag életműveket, egész iskolákat tüntettek el korábban hallgatással, félretájékoztatással, a festők, szobrászok munkafeltételeinek erőteljes korlátozásával. Ennek esett áldozatul a Magyar Képírók Társasága név alatt gyülekező, akkor fiatal művészek csoportja, melynek a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején Litkey György egyik vezető művésze volt. Alkotásai közül nem is egy olykor Bartókot, Adyt idézi.

Jelen volt a kiállítás megnyitásán a művész fia, Litkey Miklós, és a vers – zene – kép összhangjának illusztrálására kitűnő beleérzéssel elmondta Ady Endre, Góg és Magóg fia vagyok én című versét. A vers záró sora igen jól illett ahhoz, amit az egykori Képírókról megállapíthatunk; ők tudatos programot készítettek. Abban az időben, amikor sokan a stíluskeresés korát élték, ez a közel húsz tagból álló csoport a jellegzetesen magyar stílust kereste. Az országot járták, hogy közelről ismerjék meg a magyar népet, melyből maguk is származtak, annak lelkivilágát, jellemét, egész életét, hétköznapjait és ünnepeit.

A Litkey kiállítás azért is különlegességnek számított, mert a Galéria történetében először vállalkozott megnyitóra az egyébként gyakori vendég, Feledy Balázs művészeti író, aki arra is rávilágított, hogy a Festészet Napjához csatlakozó események a kortárs művészethez is kötődnek. Litkey Györgyről hiába tudjuk, hogy már harminc éve nem él, képei nem avultak el, művészete nem vált anakronizmussá. Egy eleven formanyelvű, mai művész munkáit látjuk. Idehaza ő mégis kevéssé ismert. Sokáig rajztanárként működött. Nem járt neki műterem, állami megrendelés. Éppen csak tűrték, eltűrték tevékenységét.

Noha a Főiskolán Rudnay György tanítványa volt, el tudott fordulni a sötét tónusoktól és a világos színek festője lett. Erőteljesen hatott rá a néplélek és a népi kultúra kutatása. Ennek is köszönhető talán, hogy pályája első évtizedeiben a valóságot megjelenítő képeket festett, és csak később alakult azzá, amit most látunk, értünk meg műveiben. Litkey György felülemelkedett a tanultakon, átalakult, mert csak így tudott maradandót alkotni. Az új, a kimagasló keresésében a zeneművész kortárs, Bartók példáját követte, visszanyúlt a megelőző korok hagyományaihoz. A diploma magszerzése után még néprajzi gyűjtőmunkát is végzett a miskolci múzeum megbízásából.

Stílusa a XX. század második felének felel meg. Fantáziája szárnyal, de nem lép át az öncélúság birodalmába. Rendkívül erős atmoszférateremtő. A hagyomány és a modernség bartóki eszmevilága tükröződik alkotásaiban. Képeiben sehol nincs monotónia, tematikája tágas. Vannak keményebb és lágyabb kompozíciói, máskor viszont nagyon rajzos, határozott karaktereket ábrázol. Együtt haladok a korral – írta magáról – nem tudom lehunyni a szemem a század nagy törekvései elöl. Egész életét végigkíséri a Cantata profana szimbolikája. Maga is egy hasonló, szimbolikus nyelv kialakítására törekedett festészetében és ezt a mostani kiállításon- egyebek mellett – az 1972-ben festett, Szarvassá változó fiúk című képe is igazolja.

A hatvanas évek második felétől sokat volt külföldön, főleg Belgiumban és az Egyesült Államokban élt, dolgozott. Ennek egyik oka az volt, hogy állhatatos személyisége szinte kiiktatta őt a korabeli művésztársadalomból. Magyarországon 1958. és 67. között egyetlen kiállítása sem volt. Belgiumban viszont nagy sikereket aratott, ott egyenesen belga festőnek tekintik. Az a vélemény alakult ki róla, hogy „képei üzenetet küldenek, melyek nem egyenlő mértékben, de megvalósítják a Világegyetemhez való tartozást, mert a régi időkből erednek, mert azokra az egyetemes értékekre utalnak, amik megtalálhatók minden emberben, legyen az bármennyire is jelenkori". A Haas Galéria kiállítása ezért most arra is felhívja a figyelmet: eljött az ideje annak, hogy ne csak Belgiumban tartsák Litkey Györgyöt meghatározó, nagy művésznek! A kiállítás 2012. november 29-ig látogatható és a zárónap majd a Műgyűjtők Éjszakája rendezvényeihez illeszkedik. (www.haasgaleria.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük