Révay András: Borúton Frascatiban

Róma kimeríthetetlen, Róma megismerhetetlen, Róma megunhatatlan. Ezeket az állításokat turisták milliói erősíthetik meg, akik időről-időre, már sokadszor térnek vissza az Örök Városba és mindig találnak ott újat, felfedezni valót. Ámde mégis! Olaszország – sok egyéb mellett – a borairól is híres, és aki ott jár, szeretne egy kicsit közelebbről is megismerkedni velük. Ez a vágy sem teljesíthetetlen. Róma közelében is nyílik rá alkalom. Vonattal mindössze huszonöt percnyi távolságra fekszik Rómától egy kedves kisváros: Frascati. Az ókori nevén Castelli Romani-nak nevezett területen már i.e. 1000-ben is szőlőt, bort termeltek. Róma síkságáról Néró, Lucullus, Ciceró költöztek fel ide. Valóban fel, mert ez magasabban fekvő vidék. Sok középkori ház épült később a jóval öregebbek alapjaira. A földmunkák során most is állandóan kerülnek elő maradványok. A vulkáni talajon szőlő és olíva ültetvények váltják egymást, a 300 éves olajfák ma sem számítanak ritkaságnak. Komoly nagybirtokok közepén impozáns kastélyok állnak, némelyik, mint például a város egyik nevezetessége, a Villa Aldobrandini, a turisták számára is látogatható. Szerencsére ez még épen is maradt. A városnak több, mit fele ugyanis 1943-ban elpusztult a heves bombatámadások miatt. Albert Kesselring tábornagy Frascatiban rendezte be a mediterrán zónában folyó német tevékenységet irányító főhadiszállást. Ő maga is a Villa Aldobrandini-ben lakott. A szövetséges légierő ezt próbálta meg eltalálni, de nem sikerült nekik.

A várost azóta helyreállították, Frascati mostanság a borairól híres. Egy kóstolóval és ebéddel egybekötött borútra akár Budapestről is be lehet jelentkezni, az ára is elviselhető, ötven euró körül mozog. Tizenöt személyes csoportokat szerveznek, tagjait Frascati vasútállomásán annál a vonatnál várja a vezető, amelyik 9:49-kor indul Rómából a Termini pályaudvarról. A roppant kedves – és angolul tökéletesen beszélő – fiatal hölgy, Dominique irányításával előbb rövid városnézés kezdődik. A Szt. Péter Bazilika a bombázások során találatot kapott és beomlott – helyreállították, de belül látszanak a sérülés okozta hiányok. Kicsit tovább, a téren ma már tökéletes békesség honol. A padokon a helybéli idősebb korosztály tagjai ülnek, beszélgetnek, a tér egyik sarkában pedig egy fontos épület, a porchettát áruló pavilon áll. A csoport vezetője ott elegendő mennyiséget be is vásárol belőle.

A porchetta! Ez a különleges, Itáliára annyira jellemző étel valóban kihagyhatatlan, és aki nem kifejezetten gyomorbeteg, jól teszi, ha minél hamarább meg is kóstolja. Valószínűleg egykettőre beleszeret. Eredete bizonytalan, az elsőségért többek között a Róma közeli Ariccia és az umbriai Norcia vetélkedik. Területenként eltérően, rozmaringgal vagy édesköménnyel, fekete borssal, fokhagymával fűszerezik. Az idők során Bologna is átvette a porchetta készítésének a szokását, de igazi hazájának Umbria tartja magát. Egy biztos, a „porchetta" név onnan ered, hogy hagyományosan csak nősténysertések hasított testét dolgozzák fel, ezek húsa ugyanis köztudottan soványabb és ízletesebb. Egyik legfőbb ismertetőjele a fűszerezett, feltekert hús megfelelő sütéssel elért ropogós bőre, ami több napig is ilyen marad.

A térről a csoport egy mellékutca felé veszi az útját és kiköt az olasz életet oly jellemző egyik Osteriában. A szó eredetileg kocsmát jelentene, de ma már távol áll ettől. Az osteriák a helyi társasági élet színterei. Az Osteria del' Olmo bejárata előtt az utcán halomba rakott, összecsukott székeket nem hanyagságból felejtették ott. Délután, estefelé felteszik a deszkát a bakokra – máris asztal lesz belőlük, a környező házakban lakók körülülik, kirakják a magukkal hozott ételt, csak a bort veszik helyben. Isznak-esznek, beszélgetnek, megvitatják a világ folyását. A hagyományok hosszú múltra tekintenek vissza, az első taverna errefelé az 1400-as években nyílt. Mivel a csoport érkezésekor még délelőtt van, tagjait a tulajdonos a benti asztaloknál fogadja, eléjük kerül az imént vásárolt porchetta és kezdetét veszi az első borkóstoló. A pincehideg Frascette és a Malvasi igazán jól illik a kellemesen fűszerezett húshoz.

A csekély pihenő után a csoportot a hangulatos mellékutca végén kisebb autóbusz várja – és viszi a város fölött, a hegyoldalban, Frascati egyik legöregebb, a XVI. sz. óta itt működő családi borászatához, melyet ma már a hetedik generáció vezet. A Ceccarelli család házát eredetileg 1580-ban építették, persze azóta némely részeit már korszerűsítették, alkalmassá tették vendégek fogadására. A vulkáni tufába tizenöt méter mélyen vágott pincében a hőmérséklet télen-nyáron állandó, 16 C fok körül van. Ez minden bor számára ideális, itt sorakoznak az olajtárolásra való hatalmas, több száz éves korsók is. A birtokon, mint a környéken máshol, a szőlősorok mellett 2-300 éves olajfákból álló ültetvény húzódik. A bogyókat viszont nem itt, hanem Tivoliban préselik, ott van a legnagyobb olajprés. Rövid pince- és birtokjárás után a vendégeket a fogadószobában terített asztal várja, rajta tányérokon helyben sütött pizza és kenyérfélék darabkái, kis üvegekben a birtok saját olíva olaja.

Csak néhány perc – és már töltik is a poharakba az első bort. Minőségét a neve is jelzi. A Frascati Superiore eredetvédett, száraz fehérbor, enyhén szénaillatú. A vulkanikus talaj hatása a bor ásványosságában jól érvényesül. Íze hosszan lecsengő, kissé citrusos mellékízek teszik még kellemesebbé. Lazio régió egyik legjellemzőbb kékszőlő fajtája a Cesanese. Nagyon régi fajta, már a rómaiak is ismerték. Belőle készült a bemutató második bora, a Vagnolo. Nevét a birtoknak arról a völgyéről kapta, ahol terem. Sötét, mélytüzű vörösbor, enyhe borsos ízekkel, finom, fűszeres illatokkal. Igen jól harmonizált a kóstoláshoz kitett paradicsomos pizza ízeivel. A maga jellegzetes, hasas – számozott – palackjában került az asztalra a harmadik, egy késői szüretelésű édes fehérbor, a Cannellino du Frascati Cuvée, három Malvasia fajta házasítása. A Malvasia a Földközi-tenger vidékéről származik, de ma már az egész világon elterjedt, számos változata van. A Cannellino-t a Malvasia di Caudia, a Malvasia Puntinata és a Malvasia Bellone alkotja. Igen kitűnő desszertbor. Az ízek, illatok harmóniák élvezésére, elemzésére elegendő időt hagyva, a visszakóstolásnak szerepe is volt. Mindenki kiválaszthatta, melyik bort kéri az ebédjéhez.

A kisbusz visszavitte a társaságot a városka egyik étterméhez. Az olasz életmód fontos eleme az étkezés. A kisebb városokban egyáltalán nincs, Rómában is csak egy-két helyen van valami amerikai rendszerű gyorséterem. A vendéglátás helyszíne most is igazi olasz étterem volt. Az előtérből ide három lépcső vezet le, de az utolsóról üvegpadlóra lép a vendég. Emeletnyi mélységben egy másik épület maradványai látszanak, annak bizonyítékául, hogy ez a ház is egy római kori másikra épült. Ahogy a borokra, úgy a feltálalt ebédre sem lehetett panasz. A hideg vegyes ízelítő különféle szalámikból, sonkákból, sajtokból állt. Az előétel gombás-tejszínes gnocchi, a főétel pedig paradicsomos spagetti, parmezán, pecorino, bresaola együttese volt. Desszertnek különféle édes, mandulás, csokoládés, erdei gyümölcsös süteményt kínáltak. Mindehhez mindenki a magaválasztotta bort kortyolgathatta. A kávé elfogyasztás után a túra véget ért, a vendégek tetszésük szerint sétálhattak még a városban és a sűrűn közlekedő vonatok egyikével térhettek haza.