Révay András: Egy könyv és jó borok

Könyvet és bort egyszerre mutatott be a hosszú halódás után ismét megnyílt Magyar Borok Háza a Budai Várban. Új sorozata, a Borházi Irodalmi Esték reményteljes kezdeményezésnek látszik.

Könyvet és bort egyszerre mutatott be a hosszú halódás után ismét megnyílt Magyar Borok Háza a Budai Várban. Új sorozata, a Borházi Irodalmi Esték reményteljes kezdeményezésnek látszik.

A rendezvény formája kicsit még emlékeztetett a hagyományos író – olvasó találkozóra, amikor ott ül az író, valaki szépeket mond róla, a közönség pedig hallgatja. Mindannyiunk szerencséjére ez azért itt jobban sikerült. Antall István, a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője hagyta érvényesülni partnereit, a két szerző pedig – mert a könyv szerzőtársak munkája – élvezetes előadónak bizonyult. Tetézte mindezt, hogy a rendezők jó érzékkel választották ki azt a borászatot, amelyik a legjobban illett a könyv témájához. Nem volt könnyű dolguk, hiszen a Balaton-felvidéken igen sok bortermelő működik.

Zánka és Nagyvázsony között, majdnem pontosan középen van Szentantalfa. A Balaton-felvidék zánkai bortermelő körzetéhez tartozik. Itt található Dobosi Dániel családi pincészete. A Dobosi család az elmúlt háromszáz évben meghatározó szerepet játszott a faluban. Annyi biztos, hogy 1721-ben ők már szőlőt termeltek, bort készítettek. Volt hát honnan tapasztalatot meríteniük. A mai szóhasználat szerinti „bio" termeléssel 2003-ban kezdtek foglalkozni. Az ugyanis, amit ma biogazdálkodásnak nevezünk, nem sokban különbözik a száz évekkel ezelőtti termelési módtól. A Dobosi Pincészetnél kezdetben – követve a piac igényeit – Olaszrizlinget telepítettek, azt termeltek. Az utóbbi tíz évben az igények változtak, így náluk is átalakult a fajtaszerkezet. Fontosnak tartják, hogy itt a Nivegy-völgyben megőrizzék az őshonos fajtákat. A Juhfark még a filoxera-vészt is túlélte, biztos helye van tehát a terméklistán. A Szürkebarát a Balaton-felvidék jellegzetes bora lett az utóbbi száz évben, a Kéknyelűt a világon máshol nem termelik, csakis a Badacsony környékén, nagyon jó minőséget adó, különleges bor. Végül elkezdtek a kékszőlőkkel is foglalkozni, a legjobb minőségű Cabernet Sauvignon, Merlot fajták mellett kötelezték el magukat, kiegészítve a Kékfrankossal és különlegességként már a Shyrazzal is próbálkoznak. Boraik igen kellemesek, ízükben, illatukban őrzik a fajtajelleget, közöttük minden ételhez, alkalomhoz illőt megtalálhatunk.

Somogyi Győző Munkácsy-díjas, kiváló művész, grafikus, festő – volt segédlelkész és nyomdász is – mindemellett író. Legújabb könyvében hitelesen ír le egy archaikus életformát. „A Balaton-felvidék tájba simuló népi építészete" kalauzul szolgál a geológia és a néprajz világában, de ötletet adó képeskönyv is egyben. Az eredeti lakosság több okból is kipusztult az észak-balatoni falvakból. Most a pesti értelmiség jár ide le és a hétvégeken „parasztot játszik". Somogyi Győző viszont már tizenöt éve Salföldön él, házában a kőműves munkát is maga végzi. Pusztuló világba költözött és a népi építészet emlékeit kezdte rajzolni. A boltíves szobákat, a vakolatdíszes homlokzatokat.

Megpróbál mindent dokumentálni abból, amit a történelem meghagyott. Szerencsére a leköltöző városi értelmiség, nem csak megóvta, de vissza is építette, amit lehetett. Sikerült az idő kerekét visszaforgatni. Újjászületett a világ, mert a borászat mellett feltámadt a népi építészet is. A XIX. században az egész Magyarországon igen erős volt a parasztpolgárság, ők egyáltalán nem voltak elnyomott páriák. Házaik szinte kötőanyag nélkül, terméskőből épültek, 60 – 80 centiméteres falakkal. Belső elrendezésük az évszázados hagyományok szerint alakult: konyha, kamra, lakószoba, tisztaszoba. Legfőbb jellegzetességük a földszintesség, belesimultak a tájba. Akkoriban senkinek eszébe nem jutott volna a padlástérben lakni. A most betelepülők egy része elköveti azt a hibát, hogy hozzák magukkal a városi életmódot: úszómedencét, napernyőt, nyírott gyepet. A paraszti gazdaság viszont működő egység volt, mindennek megvolt a maga helye. Aki ma ezt követi, az élet egy darabját menti meg.

Krizsán András építész szerint az ország dunántúli fele hazánk ékköve lehetne. A gyönyörű, vakolathímes házakon minden napszakban másként játszik a fény. Ez a mediterránum legészakibb része és a táj sajátossága az emberek alkatában is megmutatkozik. Ő maga is itt született, Pulán, nem „bebíró", ahogy a beköltözötteket errefelé nevezik. Érthető tehát, ha beleszeretett a rokokóba hajló népi építészetbe. Szerinte bármelyik híres, európai táj elbújhat az itt láthatók mellett. Ennek a vidéknek az a szerencséje, hogy a kő évszázadokig kitart, az épületek jó állapotban maradtak meg. Hozzáértő módon, kiválóan felújíthatók.

Persze nem lehet csak úgy átalakítani bármelyiket. Először fel kell fedezni a titkait és ez a könyv ebben is segít. A benne közölt grafikák révén valóságos példatárul szolgál. A rajzok apró részleteket is felvillantanak, a homlokzattól a kéményekig. A kémények itt „mászó" kémények voltak, fel lehetett bennük menni, hiszen a kolbászt, szalonnát is ott füstölték. Minden rajz önálló műalkotás, elárulja, hogy a díszítő elem mennyivel több, mint ornamentika. Sajátos önkifejező nyelvezet, ahol megjelenik a ház tulajdonosának kedve, hangulata, egészen a XVIII. századtól kezdve. Alaposabb szemrevételezése hihetetlen rendről árulkodik. A díszeket mindig az utcai homlokzaton helyezték el, szimmetrikusan, keretbe foglalva. Csak olyan oromfalon érvényesülnek, ahol jár a nap, ott szinte óránként más képet mutat mindegyik. Nem gipsz-sablonnal készítették, hanem a vakolat felrakásakor formázta meg a kőműves mester, kézzel, késsel.

A könyv a vidékkel ismerkedni kívánónak is érdekes olvasmány. Találunk benne leírást a hegységek kialakulásáról, növény- és állatvilágáról, történelmének apró, máshol fel nem jegyzett sajátosságairól. Kedvünk támad, hogy kézbevéve, mint egy útikalauzt, felkeressük azt a helyet, „Ahol a jó hangulatú baráti beszélgetések közben elkészül a pincepörkölt, és a diófa árnyékában megterített asztalon friss kenyér, töpörtyű, lilahagyma, kolbász, paradicsom, paprika telíti meg gyomrunkat, csábítja el lelkünket jóféle fehér borral a gondtalan együttlétre, borbarátságokra."