Bármennyire is hihetetlennek látszik, hogy a mai zűrzavaros egészségügyi helyzet közepette elégedett betegekről beszéljünk, a kijelentésnek mégis van alapja. Széleskörű felmérés igazolja: van olyan gyógyító intézmény, aminek munkája elismerésre ad okot.

 

Bármennyire is hihetetlennek látszik, hogy a mai zűrzavaros egészségügyi helyzet közepette elégedett betegekről beszéljünk, a kijelentésnek mégis van alapja. Széleskörű felmérés igazolja: van olyan gyógyító intézmény, aminek munkája elismerésre ad okot.

 Kihirdették a HáziPatika.com http://www.azevkorhaza.hu/ honlapon indított 2007. évi szavazásának eredményét. A beérkezett szavazatok alapján kórházaink az elmúlt évekhez képest sokkal differenciáltabb képet mutatnak, illetve több markáns változás is tapasztalható az eredmények jellegében. A szervezők akár elégedettek is lehetnek, mert dr. Horváth Ágnes, aki tavaly – államtitkárként – még nem tisztelte meg jelenlétével az eredményhirdetést, most – miniszterként – személyesen adta át a fődíjat. Egy másik tény viszont feltétlenül elgondolkodtató. Tavaly majdnem százezren tartották fontosnak, hogy véleményt nyilvánítsanak, idén már csak 45731 szavat érkezett be a honlapra.

 

 „Nehéz év áll mögöttünk, mert jelentős átalakulás kezdődött meg az egészségügyben" – mondta el dr. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter, „Az év kórháza" szavazás díjkiosztó ünnepségén. A 2008. viszont már könnyebbnek ígérkezik. A reform célja az ellátás minőségének javítása volt és ez kulcskérdés a betegek szempontjából. Bárhová is kerüljön a beteg az országban, mindenhol ugyanazt az ellátást kell kapja! Eddig kevés volt a minőségre vonatkozó objektív adat, ezért egy ilyen felmérés mellett, ami majdnem negyvenhatezer ember véleményét tükrözi, nem szabad szó nélkül elmenni. Valószínű, hogy a felügyeleti vizsgálatok ugyanezt a képet fogják mutatni és ezt figyelembe kell venni a további döntések során.

 

 A felmérést szervező HáziPatika.com ügyvezető igazgatója, Kocsis Gábor szerint erősíteni akarják az emberekben a tudatot, hogy a kezelést befolyásoló jó beteg – orvos kapcsolat rajtunk is múlik. Ennek része „Az év kórháza" verseny is. Lehetőséget ad az embereknek, hogy véleményt mondjanak a hazai egészségügyi intézményekről, azoknak pedig, akiknek még nem volt közvetlen tapasztalatuk, segít egy esetleges döntésben, választásban. A felmérés azt is megmutatja, hogy a betegek még évekkel később is milyen hálával gondolnak azokra, akik ezt valóban kiérdemelték.

 

 Dr. Banai János, a MOK alelnöke kiemelte: az egészségügyben mostanában ritkán van alkalom az ünneplésre. Ki kell tehát használni, ha ilyen adódik. A gyógyító munka lényege a bizalom a beteg és az ellátó személyzet között. Feltétele viszont, hogy az orvos megfelelő szakmai színvonalon végezze a munkáját, törődjön a beteggel, adja meg a szükséges felvilágosítást. A felmérés során az „orvos-szakmai ellátás" kategóriában érkezett be a legtöbb szavazat, mutatva, hogy a betegek is ezt tartják a legfontosabbnak, és itt születtek meg a legjobb osztályzatok is.

 

 A Szakdolgozói Kamara elnöke, Balogh Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy minden díj értékét az adja, milyen szakmai környezetben születik. Az elmúlt év rengeteg változást hozott és ez gyakran éreztette a hatását az ágy melletti munkában is. Ezért nagyon fontos jelzés a betegek elégedettsége, márpedig ha ezt nem sikerül elérni, hiába van a szaktudás. A beteg lelkiismeretes, pontos, emberséges ellátása a feltétele a bizalomnak és ha ez nincs meg, aligha lehet sikeres a kezelés. Érdekes, és a döntéshozók számára legalább utólagos tanulsággal szolgáló eredménye a szavazásnak, hogy – ha év közben nem szűnik meg – az ápolási díjat valószínűleg a Szabolcs utcai kórház nyerte volna.

 

 Az összetett verseny első három helyezettjének modern számítógépeket ajánlott fel a Pfizer cég. Székely Krisztina, a cég kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója azt javasolta a nyerteseknek: a gépeket a sorbaállás, várakozás csökkentése érdekében használják fel. A vizitdíj bevezetésével ugyanis ez a jelenség felerősödött. Jól mutatja a gondokat, hogy az „infrastruktúra" díjkategóriában mutatkoztak a leggyengébb eredmények. A viszonylag kisebb intézmények tudtak csak jól szerepelni, máshol tehát még bőven van mit javítani ezen a területen.

 

 A lezajlott internetes szavazáson Magyarország összes államilag finanszírozott kórháza és klinikája részt vett, a betegek és hozzátartozóik egy ötfokú skálán – az iskolákban megszokott módon – osztályozhatták az intézményeket, összesen öt kategóriában: Orvos-szakmai ellátás, Ápolás- és szakszemélyzet, Infrastruktúra, Ellátás, Környezet és tisztaság. A szavazók nagyon differenciáltan, mondhatni egyesével, külön értékelték a kategóriákat. Több olyan intézmény is akadt, ami egy-két kategóriában nagyon jól teljesített, miközben a többiben csak a mezőny második felébe került. Sőt, 2007-ben voltak először olyan intézmények, akik egy vagy több kategóriában egyszerűen megbuktak, még a 2,0 átlagot sem tudták teljesíteni. Az összesített, végső értékelésben jobbak lettek az eredmények, azaz (országosan) a kórházak átlagos megítélése a tavalyi évben minimálisan javult. Az összesített átlagérték (a 2005-ös 3,54 és a 2006-os 3,63 után) 3,67 lett, de eltérően az eddigiektől, 2007-ben egyetlen intézménynek sem sikerült összetettben a 4,0 eredmény elérnie (2006-ban 28, 2005-ben 22 ilyen kórház volt)! A legjobb eredmények ismét az „Orvos-szakmai ellátás" és az „Ápolás- és szakszemélyzet" kategóriákban mutatkoztak. Mindkét kategória összesített átlaga 3,7 fölötti lett, és e két kategóriában számos 4,0 meghaladó eredmény is született. Az „Orvos-szakmai ellátás" kategóriában 40 intézmény érdemelte ki a 4,0 vagy magasabb átlagot. Az egyes megyék, illetve a budapesti kerületek összesített eredményeit áttekintve ismét érdekes változások történtek! A tavaly tapasztalt kettősség – miszerint a főváros kerületek mind az élen, mind a leghátsó helyeken megtalálhatóak – megmaradt, azonban a megyék megerősödtek a fővárosi kerületek rovására. Az idei évben az immár hagyományosan jól teljesítő Szabolcs-Szatmár-Bereg megye érte el a legjobb összesített átalagot, de az első tízben végzett a 2005-ös és 2006-os évben is egyaránt jól szereplő Békés, Vas és Zala megye is. A főváros a 2. és 4. helyen két kerülettel (XIV., XI.) képviselteti magát az első tízben. Az „Orvos-szakmai ellátás" ellátásban viszont tarolt a főváros, a első hét helyen budapesti kerület végzett, és az „Ápolás- és szakszemélyzet" első tíz helyéből is hetet ők vittek el. Infrastrukturális szempontból a szavazók Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala megye intézményeit ítélték a legjobbnak, az ellátás pedig a XIV. kerületben, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun megyékben bizonyult a legjobbnak. A nem hivatalos versenyben leggyengébben Nógrád megye szerepelt, minden kategóriában az utolsó vagy az utolsó előtti helyen végzett.

 

 A hivatalos végeredmény szerint az első helyet és így „Az év kórháza" megtisztelő címet a kapuvári Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet nyerte. Második helyen Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, harmadik helyen pedig az Országos Sportegészségügyi Intézet végzett.

A teljes sorrend:

Orvos-szakmai ellátás

E kategóriában 2007-ben elsősorban a fővárosi székhelyű illetve az egyetemi klinikák domináltak. A végső sorrend:

1.      PTE ÁOK OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

2.      PTE OEKK ÁOK Szívgyógyászati Klinika

3.      Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor utcai Kórháza

Ápolás- és szakszemélyzet

A kapott eredmények szerint jó ápolási munka szinten bárhol végezhető, a legjobbak között szinte minden jellegű (rendelőintézet, városi kórház, országos intézmény, egyetemi klinika) intézmény megtalálható. A végeredmény:

1.      PTE OEKK ÁOK Szívgyógyászati Klinika

2.      Heim Pál Kórház Madarász utcai Kirendeltség

3.      Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Kht.

Ellátás

E kategória érdekessége, hogy ebben az általában kritikusabban tekintett gyermek, illetve sebészeti profilú intézetek kifejezetten jól teljesítettek, több képviselőjük is bejutott a legjobb tíz közé. A győztesek:

1.      Országos Sportegészségügyi Intézet

2.      Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház és Szakambulancia

3.      SZTE ÁOK Sebészeti Klinika

Infrastruktúra

E szempont legmarkánsabb jelzésének az tűnik, hogy az orvosszakmai ellátásban élen járó egyetemi klinikák – a szavazók megítélése szerint – a legrosszabb infrastrukturális felszereltségűek, a leggyengébb átlageredmény produkáló 10% kétharmada egyetemi klinika. A legjobbak:

1.      Területi Kórház, Mátészalka

2.      Állami Egészségügyi Központ Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet

3.      EUROP-MED Orvosi Szolgáltató Kft. Budaörsi Egészségügyi Központ

Környezet és tisztaság

A szavazati eredmények szerint ezen ismérv elsősorban a nem fővárosi intézmények erőssége, ami talán a budapesti intézmények nagyobb forgalmából adódó „terheléssel" magyarázható. A kategória dobogós helyezettjei:

1.      Területi Kórház, Mátészalka

2.      SZTE ÁOK Ortopédiai Klinika

3.      Szent Pantaleon Kórház

Bár ez a felmérés – ellentétben pl. a Magyar Kórházszövetség díjával – nem szakmai értékelés, a magyar kórházakban dolgozók számára feltétlenül pozitív visszajelzés, mint ahogy a kapcsolódó fórum beírásai is főleg pozitív élményekről számolnak be. Különösen figyelemre méltó a mátészalkai kórház két kategóriában is megszerzett elsősége! Az eredmények ismeretében a szervezők biztosak benne, hogy az online szavazás eléri azon kitűzött célját, hogy hozzájárulhasson a hazai kórházak megbecsültségének emeléséhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük