Kötetlen évadnyitó találkozón fogadta a szakújságírókat a Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet budapesti irodája. A beszélgetés során néhány valóban meglepő újdonságról is szó került.

Kötetlen évadnyitó találkozón fogadta a szakújságírókat a Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet budapesti irodája. A beszélgetés során néhány valóban meglepő újdonságról is szó került.

A lengyel idegenforgalmi szakemberek ebben az évben az egészségturizmus fejlesztését állítják középpontba. Lengyelországban több mint negyven helységet kimondottan gyógyüdülőhellyé nyilvánítottak – mondta el a Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet igazgatója, dr. Bakonyi Istvánné. Ezeken a helyeken igen magas színvonalú kezelésben részesülhet a látogató. Sok helyen nem is annyira a gyógyításra, mint inkább a megelőzésre helyezik a hangsúlyt. Lengyelországban a szanatóriumi kezelésnek nagy hagyománya van, a dolgozók ma is gyakran kapnak ilyen jellegű beutalót. Ezek az intézmények nagyon jól felszereltek, ugyanakkor az áraik alacsonyabbak, mint Magyarországon. Általánosságban is elmondható, hogy az idegenforgalmi szolgáltatások mindegyike olcsóbb, már csak azért is, mert a szállás – étkezés szolgáltatásoknál az ÁFA ott csak 8 százalék! Már önmagában ez, roppant nagy különbséget jelent. Az egészségturizmus lengyelországi lehetőségeiről magyar nyelven is találunk részletes tájékoztatást a http://www.lengyelorszag.travel/hu/szepseg-es-egeszseg oldalon.

Vannak olyan lehetőségek is, melyek Magyarországon egyáltalán nem elérhetők. Az asztmás, allergiás betegek igazi sóbányában gyógyulhatnak, nem csak aprócska sókamrában. A Wieliczkai Sóbánya például Krakkótól mindössze tíz kilométerre található Könnyű belátni, hogy a gyógyhatás benne egészen más. Ugyancsak az ilyen betegekre várnak a gyógyhelyek a jódos tengerparton és az ország belsejében működő hatalmas só lepárlóknál is. Némely városban a feltörő sós forrás köré építettek sétányokat, itt a légkúra hasznos, de találtak már melegvizű, sós forrásokat is.

A gyógyeljárások legújabb, legfurcsább különlegessége a mélyhűtés, a krioterápia. Az egészen hihetetlen módszer lényege, hogy rövid időre – legfeljebb három percre – nagyon szélsőséges, akár mínusz 170 Celsius-fokos körülmények közé helyezik a beteget. A rendkívül száraz hideg szúrós, bizsergető érzést vált ki, miközben a bőr csak öt Celsius-fokra hűl le. A szervezet igyekszik kiegyenlíteni a hőmérséklet-különbséget és belső tartalékaiból olyan anyagokat mozgósít, amelyeknek gyógyító hatásuk van. A hidegkamrában eltöltött pár perc több órán át gátolja a fájdalmakat, megismételt kezelés esetén pedig több hónapos tünetmentesség érhető el. A tapasztalatok szerint még az öregedési folyamatok is fékezhetők általa. A szigorú orvosi felügyelet mellett végzett kezelés egyre népszerűbb, már szállodákban is elérhető, magyarországi vendégek számára is. A kezelést mindig megelőzi egy orvosi vizsgálat és jól teszi, ha – akinek van – viszi magával az orvosi leleteit.

Lengyelország az egészségesek számára is rengeteg szórakozást kínál. A téli hónapokban a „havas sportok" állnak az első helyen. Minden síterepen hóágyúznak, este kivilágítják a pályákat, így egészen későig síelhetnek a turisták. Gyakori, hogy a síterepek mellett termálfürdőket is építettek, a nappali intenzív mozgást esti lazító fürdőzéssel lehet kipihenni. A síbérletek érvényességi területeit kibővítették és a teljes kínálat az okostelefonokra is letölthető. Lengyelország igen nagy, ezért nincs olyan ága az idegenforgalomnak, melyre ott vonzó kínálatot ne találhatna az érdeklődő.

www.lengyelorszag.travel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük