2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Révay András: Fogjunk össze közlekedők!

5 perc olvasás
<!--[if gte mso 9]><xml> Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 </xml><![endif]--> <p><span class="inline inline-left"><a href="/node/101535"><img class="image image-preview" src="/files/images/mot-logo.preview.JPG" border="0" width="229" height="161" /></a></span> Húsz éven át nagy szeretettel várt rendezvénye volt az autós és a borász társadalomnak, a Magyar Borok Útja Rallye. Ilyenkor mintegy száz autó - egyenként legalább két-három utassal - vágott neki több száz kilométernek, hogy bizonyítsa: az autó és a bor igenis jól megfér egymás mellett! Az idén új kistestvér született.

mot logo.preview Húsz éven át nagy szeretettel várt rendezvénye volt az autós és a borász társadalomnak, a Magyar Borok Útja Rallye. Ilyenkor mintegy száz autó – egyenként legalább két-három utassal – vágott neki több száz kilométernek, hogy bizonyítsa: az autó és a bor igenis jól megfér egymás mellett! Az idén új kistestvér született.

mot logo.preview Húsz éven át nagy szeretettel várt rendezvénye volt az autós és a borász társadalomnak, a Magyar Borok Útja Rallye. Ilyenkor mintegy száz autó – egyenként legalább két-három utassal – vágott neki több száz kilométernek, hogy bizonyítsa: az autó és a bor igenis jól megfér egymás mellett! Az idén új kistestvér született.

motor 1.thumbnailAz autós Magyar Borok Útja Rallye hagyományaira és két évtizedes szakmai tapasztalataira alapozva idén először indul el a Motoros Borok Útja Rallye. A tervek szerint mintegy hetven motorból álló mezőny a nyár első hétvégéjén, június 3-5. között a Mátrai és Egri borvidéket látogatja meg saját, valamint a Vespa által – a gyár fennállásának 70. évfordulója alkalmából – felajánlott jubileumi kiadású motorokkal. A motoros Rallye a borkedvelő üzletemberek egy új csoportjának, a motorozás szerelmeseinek nyújt lehetőséget arra, hogy exkluzív körülmények között ismerjék meg Magyarország szebbnél szebb tájait. Ennek az újfajta motoros túrának a célja, hogy a Magyar Borok Útja Rallye-n megszokott élményekkel és magas színvonalon, de kimondottan a motoros társadalom igényeinek megfelelő formában és tartalommal megtöltve, három nap izgalmas versengést, vidám vetélkedőket, a kötelező napi versenytáv teljesítését követően pedig oldott hangulatban, egy-egy pohár kitűnő bor mellett zajló üzleti-baráti beszélgetéseket kínáljon az induló versenyzők számára. A befutóra és ünnepélyes eredményhirdetésre szombat délután kerül sor Galyatetőn.

megay 4.thumbnail „Két nap alatt körülbelül tíz borászatot tervezünk bemutatni. Pénteken a Mátrai, szombaton az Egri Borvidéken motorozunk, a vasárnapot pedig kötetlen, szabad programmal töltjük. Pénteken motoros felvonulást rendezünk Gyöngyös városában és az este borkóstolással zárul a résztvevőknek. Szombaton az egri mellett a Tokaji borvidék néhány kiválóságának megkóstolására is lehetőség nyílik. Az első Motoros Rallye-ra több meglepetéssel is készülünk. Amint az autós rallyeken ez már szokás volt itt is több tréfás – és kevésbé tréfás feladatot kell majd a versenyzőknek megoldani. Lesznek ügyességi és fizikai feladatok is. Örömmel számolhatunk be arról, hogy a hetvenéves jubileumát ünneplő ikonikus olasz Vespa motorgyár 50 motort ajánl fel versenyzésre, mellyel azok a szerencsések indulhatnak, akik időben regisztrálnak az I. Motoros Borok Útja Rallye-ra." – mondta Megay Róbert Péter, a szervezőbizottság elnöke.

knezsik 0.thumbnail Az Autós Nagykoalíció elnöke, Knezsik István az úton járók közös felelősségét hangsúlyozta. Fogjunk össze közlekedők! Sokan feledkeznek meg arról, hogy az emberi testet hat kilométer/óra sebességre „tervezték". Ha ezzel halad, biztonságban van és ha itt mégis történik valami, azt nagy valószínűséggel túléli. Ha átlépi ezt a határt…? Nagy élmény két keréken bejárni az országot, de az önfeledt szórakozás nem vezethet oda, hogy megfeledkezünk önmagunkról. A biztonságos közlekedésért az autóvezetők éppen úgy felelősek, mint a motorosok. Sőt, a felelősség itt nem áll meg. Az ittasan bekövetkezett balesetekért nem csak az felelős, aki ivott, de az is – még ha nincs is jelen a helyszínen – aki ott volt az indulásnál és megengedte vagy legalább nem próbálta megakadályozni az elindulást.

komaromi 13.thumbnail Az autós rallye fontos sajátossága, hogy a versenyzők helyet cserélhetnek a kocsiban – itt nem érvényes, hívta fel a figyelmet egy lényeges változásra dr. Komáromi Endre ny. rendőrezredes, a rallye biztonsági főnöke. Ráadásul itt az utast nem védi semmi. Igaz a rendezők az útvonal kitűzésekor ügyeltek arra, hogy sem autópálya, sem földút nem lesz a tervben. A biztonsági kockázat tehát kisebb. Mivel különböző teljesítményű motorokkal vesznek részt a versenyben, nagyobb szerep jut majd az ügyességi feladatoknak. A hivatalos statisztikák azt mutatják; a közlekedési balesetek halálos áldozatainak többsége fiatal motoros. Ez a rallye azt is szeretné hangsúlyozni, hogy lehet biztonságosan motorozni akkor, ha az utakon mindenki partnernek tekinti a másikat! Az alkoholszondás ellenőrzés sokkal szigorúbb lesz, de mindenki tesztelheti önmagát, mielőtt a rendőr elé kerül induláskor. Mivel nem autópályán, hanem mellékútvonalakon haladnak majd, a rendezők szeretnék egy csapatban tartani az egész mezőnyt. A versenyzők gondosan megtervezett útvonalon, ellenőrzött körülmények között, elől-hátul motoros rendőrök és egy motoros mentő kíséretében fogják teljesíteni a távot és az ügyességi feladatokat. Csak akkor válhatnak szét, amikor már a célállomások közelében az egyes borászatokat keresik fel.

ostoros.thumbnail A rallye-ről szőlő bemutatón jelen volt két pincészet is, melyeket a versenyzők majd felkereshetnek. Az Egerbe látogató borkedvelők elsősorban a Szépasszony-völgyet keresik fel, ahol az első pincéket 1774-ben nyitották. Ma itt a 33-as pince homlokzatán az Ostorosbor név olvasható. A hely könnyed borozgatásra, de fogadások, konferenciák, lakodalmak befogadására is alkalmas. Egy másik százéves egri pincesoron, a Nagykőporoson viszont a Gróf Butler Borászat várja majd a motorosokat. Birtokuk, Magyarország legmagasabban fekvő szőlőterülete, adottságainak köszönhetően olyan borokat ad, melyek az egri „borpiramis" csúcsán helyezkednek el. Ez érthető is, hiszen a pincészet csak a saját területéről szüretelt szőlőből készít borokat.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.