A nyár közeledtével naponta szaporodnak azok a lehetőségek, melyek szabadtéri szórakozást kínálnak. Most a Dunán lehettünk tanúi egy ilyen eseménynek. Téli szállását elhagyva, visszatért állandó helyére, az Országház mellett felépült Látogatóközpont elé, Európa legöregebb folyami hadihajója. Fegyverei elnémultak, ma már kizárólag békés célokat szolgál, jelentősége több szempontból mégis kiemelkedő.

A nyár közeledtével naponta szaporodnak azok a lehetőségek, melyek szabadtéri szórakozást kínálnak. Most a Dunán lehettünk tanúi egy ilyen eseménynek. Téli szállását elhagyva, visszatért állandó helyére, az Országház mellett felépült Látogatóközpont elé, Európa legöregebb folyami hadihajója. Fegyverei elnémultak, ma már kizárólag békés célokat szolgál, jelentősége több szempontból mégis kiemelkedő.

Az Osztrák-Magyar Monarchia egyik első monitora, a LEITHA az Első Magyar Pest-Fiumei Hajógyárban, 1871-ben épült. Maros nevű párjával együtt azonnal nagy nemzetközi figyelmet keltett. Ezek voltak ugyanis Európa első folyami monitorjai, a Monarchia első, fémből épült hadihajói, a Duna-medence első páncélosai és az első csavargőzösök, melyek önerőből fel tudtak menni Passauig. Az 1873-as bécsi világkiállításon óriási sikert arattak. A Lajta az I. Világháborúban súlyosan megsérült, a trianoni szerződés nyomán sem vitték el. Itthon maradt, úszó munkagép lett belőle. Helyreállítása szóba sem került, pedig ilyen korai típusú, folyami monitora a világ egyetlen országának sincs! Sok évtizedes hányódás után, felismerve páratlan jelentőségét, 1992. november 11-én a Hadtörténeti Intézet és Múzeum védetté nyilvánította a hajótestet. Jelenlegi formáját 2014-ben nyerte el, amikor az eredeti állapotnak megfelelően rekonstruálták.

Már tavaly is nagy sikere volt a hajónak, mintegy tízezer látogató kereste fel – állapította meg dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka. Várhatóan idén sem lesz kevesebb érdeklődő, hiszen ez Európa egyetlen folyami monitora és a világon is csak nagyon kevés ilyen hadtörténeti emlék létezik. Nagy-Britanniában van egy hasonló korú, tengeri monitor, ami már régen múzeumhajó. Sokan sokat dolgoztak azért, hogy ez a hajó most ebben a formájában itt lehessen, de még komoly jövő is vár rá. A tervek szerint Győrtől Mohácsig vontatva fogja járni a Dunát, hogy minél többen megismerkedhessenek történelmünk e legendás emlékével. Az ezredes szavait követően a hajó előtti árbocra katonai tiszteletadással felvonták az ország zászlaját, majd az ünnepség az államtitkár beszédével folytatódott.

A Lajta monitor nem csupán egy öreg hajó a múltból – hívta fel a figyelmet Varga Tamás, a HM miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár. Testvérhajójával a Maros monitorral együtt, már születése pillanatában rendkívülinek számított. Hiszen Amerikában 1862-ben alkották meg a legelső sekély merülésű hadihajót és mindössze tíz év múlva Magyarországon is elkészült és szolgálatba állt a Duna meder sajátos vízjárásához igazított változata. A hajótípus neve eredetileg őrzőt, figyelőt is jelent, legfontosabb jellemvonásuk mégis az erős páncélozottság és a nagy tűzerő volt. Széntüzelésű gőzgép hajtotta és a lövegtornyuk – abban a korban egészen egyedüli módon – forgatható volt. A Lajta monitort 1871. május 17-én bocsátották vízre és 1876. december 8-án már át is esett a tűzkeresztségen, amikor testvérhajójával együtt tűzpárbajt vívott az akkor még török kézen levő belgrádi erőddel. Az I. Világháború idején több alkalommal vett részt a Száva-menti és al-dunai harcokban, míg 1918-ban, negyvenhat évi hadiszolgálat után leszerelték. Most ismét szolgálatban áll és a Magyar Honvédség tiszteletbeli zászlóshajójaként várja látogatóit.

A hajó az I. Világháború időtartama alatt sok súlyos harcban vett részt. Katonai jelentősége nagy volt, mert a lövegtoronyban elhelyezett két, 1861 mintájú ágyúja volt a Monarchia első, hátultöltős lövege. A harcokban elsőként – 1914. augusztus 12-én – Új János esett el a fedélzetén. Az ő hősi halálának századik évfordulója és valamennyi magyar haditengerész előtt tisztelegve bocsátották vízre először az emlékezés koszorúját. Azóta ez hagyománnyá vált. Minden évben egy virágkoszorút engednek a Dunába és indítanak útnak a hajó fedélzetéről. A tiszteletadást valamennyi esetben a Flottilla Dunaföldvár nevű hajójának sortüze kíséri.

www.militaria.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük