Regensburg idegenforgalmi vonzerőinek és a MÁV-START Zrt. legújabb – Németországra vonatkozó – ajánlatainak bemutatására hívtak meg szakembereket a Deutschland Travel Klub rendezvényére.

 

Regensburg idegenforgalmi vonzerőinek és a MÁV-START Zrt. legújabb – Németországra vonatkozó – ajánlatainak bemutatására hívtak meg szakembereket a Deutschland Travel Klub rendezvényére.

 A 2008. évi menetrendváltástól, tehát december 14-től kezdődően új kedvező lehetőségekkel találkozhatunk a MÁV Németországba induló járatain. Kényelmesebbé válhat az utazás az éjszaka közlekedő vonatokkal – mondta el Pákozdy Réka, a Nemzetközi Értékesítési Koordináció munkatársa. Eddig csak a Kálmán Imre EuroNight vonat járt éjszaka a Keleti pályaudvarról Münchenbe, most a Metropol EuroNight Berlinbe, a Danubius EuroNight pedig Frankfurtba viszi majd az utasokat. Budapest és Bécs között nappal kétórás ütemben közlekednek a vonatok, melyekből két vonatpár modern, railjet szerelvény lesz. Nyugat-Európában már megszokott, hogy nem önálló vasúti kocsikat kapcsolnak egymás mögé, hanem egységes, belül átjárható szerelvényt hoznak létre. A railjetben bár, kávézó, a gyermekeknek mozi is lesz és a kerekesszékkel közlekedők is felszállhatnak. Három osztálya: az economy, az első osztály és a prémium kategória, eddig szokatlan kényelmet kínál. Ez utóbbinál a felszolgáló az ülőhelyhez jön, mint a repülőgépeken. A railjet Bécsből Münchenbe megy tovább, tehát átszállni sem kell majd, ráadásul 2009 decemberétől már minden Bécsbe induló vonat ebbe az új kategóriába tartozik. A jegyár 29 eurótól indul és ezzel azért lesz egy kis gond, ugyanis ebből csak korlátozott számban kaphatunk. Aki – kilencven napon belül – korábban foglalja le a jegyét, inkább csak annak jut. Elképzelhető tehát, hogy utazási irodák mindet felvásárolják. A vonaton 316 economy, 70 első osztályú és 15 prémium hely lesz, fokozatosan emelkedő helyárakkal. A hosszabb, Németországon belüli körutazást tervezők számára az InterRail bérletet ajánlják, ami érvénytartamán belül korlátlan átszállásra jogosít. Lesz viszont egyéb kedvezmény, például a Budapest-Bécs csatlakozójegy ára tíz eurótól kezdődhet és csoportok, akár már öt személy is válthat olcsóbb jegyet.

 Amíg azt mindenki tudja, hogy egy utazáshoz lehet külön autóbuszt, sőt még repülőgépet is bérelni, kevesebben élnek a vasúti különkocsi vagy különvonat lehetőségével – hívta fel a figyelmet Vajas Viktória. A külön kocsit az utazás közben másik vonathoz is lehet csatolni, így az utasoknak nem kell átszállni amikor útirányt változtatnak. Nagyobb csoportok számára teljes különvonat is igényelhető. Ennek árát egyedi kalkulációval határozzák meg, ugyanakkor viszont a vonatokon a teljes étkezés is megrendelhető.

 A vasút újdonságainak ismertetése után a Regensburgi Turisztikai Hivatal sajtófőnöke, Olivia Hernández, a város idegenforgalmi látványosságairól beszélt. Bajorország Oberpfalz tartományának fővárosa Budapestről – végig autópályán – hat és félóra alatt elérhető. Történelme során először i.u. 179-ben esik róla említés, egy római légió táborának alapító tábláján. A Szent Péter Katedrálist 1273-ban kezdték építeni, de a város templomi kórusa ezer éves és ebből az utolsó harminc évben Georg Ratzinger, a jelenlegi pápa testvére vezette.

 A csaknem kilencszáz éves kőhíd egykor világcsodának számított, ez volt az első állandó híd a Dunán. A történelmi óváros – a Világörökség része – csak sétálóutcákból áll. A város történetének minden fejezete jól felismerhető az épületeken. Ma már persze minden sokkal modernebb. Három egyetemén huszonkétezer diák tanul, ennek ellenére megmaradtak még a régi emlékek is. Dolgoznak a hagyományos, kézműves kalapkészítő, kefekötő műhelyekben, termékeik meg is vásárolhatók. Működik a város öt saját sörfőzdéje, az evés – ivás, mint mindenhol Bajorországban, itt is fontos szerepet játszik. A Duna-mente legnagyobb kolbászkészítője is itt található. „Oktoberfest"-szerű ünnep kettő is van; májusban és szeptemberben. Majdnem olyan, mint Münchenben, csak kisebb, olcsóbb és nincs annyi részeg. Decemberben a karácsonyi vásárok vonzanak sok érdeklődőt, aki pedig a város környezetével ismerkedik, biztosan felkeresi az I. Lajos király által építtetett Walhallát, a német történelem nagyjainak szentélyét. A város Budapestről, kényelmesen hajóval is megközelíthető, érdemes egyszer kipróbálni!

http://www.regensburg.de/

http://www.mav-start.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük