Hazai művészeti életünkben valószínűleg példa nélkül álló esemény zajlik most Budapesten. Egyszerre két kiállítóhely is ugyanazzal a témával foglalkozik. Azt is mondhatjuk: ugyanazon kiállítás egyik fele itt, a másik fele pedig ott látható. Az itt, és az ott: a Ludwig Múzeum és a Műcsarnok.

 

 Hazai művészeti életünkben valószínűleg példa nélkül álló esemény zajlik most Budapesten. Egyszerre két kiállítóhely is ugyanazzal a témával foglalkozik. Azt is mondhatjuk: ugyanazon kiállítás egyik fele itt, a másik fele pedig ott látható. Az itt, és az ott: a Ludwig Múzeum és a Műcsarnok.

 Rendkívüli ez az alkalom, hangsúlyozta Bencsik Barnabás, a Ludwig Múzeum igazgatója, mert olyan kultúra mutatkozik most be, amiről viszonylag keveset tudunk, de egy olyan régióból, ami egyre fontosabb lesz számunkra. Tárgyilagosan meg kell állapítanunk, hogy Európa lassan, de egyre biztosabban megszűnik a kortárs művészet középpontja lenni. A globalizáció következtében eltűnik a központ és a periféria közötti különbség. Karnyújtásnyira kerülnek tőlünk olyan kultúrák és művészek, akikről korábban nem is hallottunk. A Ludwig Múzeumban megvalósult Határtalan sziget című kiállítás a mai sokszínű tajvani társadalomban felmerülő történelmi, szociális, etnikai, politikai és kulturális kérdések képzőművészeti reflexióit mutatja be a második világháború után született, egymást követő tajvani művészgenerációk munkásságán keresztül.

 A Műcsarnok főigazgatója, Petrányi Zsolt szerint is különleges élményt jelent, hogy két nézőpontból is szemlélhetjük ugyanannak a régiónak művészetét. A kiállítók között három olyan művész is van, akinek munkáiból mindkét helyszínen látható néhány alkotás. A kortárs művészek környezetükről, társadalmi, kulturális közegükről mindig a legaktuálisabb olvasatot adják. Az ő műveiken keresztül nyerni betekintést egy számunkra nagy valószínűséggel ismeretlen kultúrába, nagyon izgalmas felfedezéseket ígér. Erre adódik most lehetőség Budapest két legnagyobb kortárs művészeti helyszínén, a Műcsarnokban, valamint a Ludwig Múzeumban.

 A két kiállításon a tajvani kortárs művészet legnagyobb szabású európai bemutatkozásának keretében közel harminc alkotó munkáján keresztül kaphatunk képet napjaink tajvani képzőművészetéről. A tajvani művészet egyik tanulsága éppen az, hogy a konfliktusok és a gazdaság töretlen fejlődése mellett egy olyan művészet képe bontakozik ki, amely kötetlen útkeresésével és a hagyományt felvállaló szemléletével a kelet-ázsiai régió meghatározó értéke és karakteres megnyilvánulása. Mélységét nemcsak a filozófiai tartalom, a technikai lelemény, hanem az érzelem is adja, ami a nyelvi, jelentésbeli nehézségek ellenére egyetemes és érthető.

 A Tajvani Kínai Köztársaság budapesti képviseletének vezetője, Marietta Kao Liau a Tajvan és Magyarország történelmében fellelhető párhuzamosságokra hívta fel a figyelmet. Mindkét ország kulturális híd nyugat és kelet között, művészetével pedig a múltat és a jelent köti össze. Két évvel ezelőtt demokratikus változás zajlott le Tajvan szigetén, fontossá váltak az emberi jogok. Az utóbbi évek gyors fejlődése hatott a művészekre is, most bemutatott képeiken jól látszik, miként reagáltak ezekre. Ugyanakkor a néző felfedezheti mindezek mellett a sziget szépségeit is. Ez a kiállítás jó alkalom arra, hogy javítsa a két ország között fennálló kulturális és művészi kapcsolatokat.

 A kiállítás különféle művészeti csoportok együttműködésével jött létre, mondta el Huang Tsai-Lang, a sziget Szépművészeti Múzeuma, a National Taiwan Museum of Fine Arts igazgatója. Arrafelé van egy közmondás: a tajvaniak a művészetben fejezik ki az életről vallott felfogásukat. Budapesti bemutatkozásuk olyan, mintha vendéget hívtak volna magukhoz. Egy másik mondásuk szerint a házigazdának ügyelni kell arra, hogy mindig előbb a vendég lakjon jól. Ők most a „legfinomabb ételeikkel" készültek és izgatottan várják, hogyan fog ennek a magyar közönség örülni. Sok, különböző, valóban különleges dolgot hoztak, remélhetőleg mindenki talál majd kedvére valót. A művészetek találkozása pedig talán képes lesz hatni a két ország művészeinek gondolkodására is.

Ugyancsak a két ország hasonlóságaira világított rá Chen Chih-Cheng, a Taiwan Cultural Center in Paris igazgatója. A geopolitikai környezetből adódóan a szigetország képzőművészeit jellemzően a nyelv, a pozíció, az identitás, a migráció, a globális és lokális gazdaság, valamint a tradíció jelen idejű kifejezésének lehetőségei foglalkoztatják. Mindez akarva-akaratlanul is rokonítható az utóbbi évtizedek Magyarországának európai helyzetkeresésével, és reményeik szerint hozzájárulhat a kiállítások értő befogadásához. Többek között ezért is fontos, hogy Európában először Magyarországon nyílt ilyen tárlat.

A tajvani emberek nagyon pozitív gondolkodásúak. A Budapesten kiállított munkákon felismerhető ez a boldog és optimista látásmód. A két nagyszabású és látványos válogatás törzsanyagát a közép- és fiatal generációs alkotók világlátását markánsan érzékeltető videók, installációk és fényképek alkotják. A kiállítások talán legfontosabb célja, hogy megmutassa, mi teszi Tajvan művészetét eltérővé a régió, elsősorban Kína és Japán művészetétől, és a néző állításokat tudjon megfogalmazni arról, milyen is a tajvani művészet.

 A Ludwig Múzeumban létrejött tárlat kurátora, Kopeczky Róna, hosszabb időt töltött Tajvanon, így módja volt arra, hogy a kortárs művészet színe-javából válogasson. Volt alkalma felfedezni azt is, milyen problémák foglalkoztatják ott a társadalmat és ez hogyan tükröződik az alkotók tevékenységében. Dél-Kelten, a sziget partvidékén a mai napig fennmaradt több „bennszülött" falu, ahol még mindig működik a matriarchális rendszer. A városi hivatalnokok viszont erre teljesen érzéketlenek és „nyugatias" stílusban próbálják befolyásuk alá vonni, rendeletekkel irányítani az ott élők életét. Az ebből adódó konfliktusok a művészeket is megérintették.

 Komoly társadalmi feszültségek forrása a szigeten a bevándorlás. A művészek számára fontos és visszatérő témát jelent az integráció, az interkulturális kommunikáció, a generációk közötti ellentétek, a különböző nemzetiségek közötti házasságok által felvetett kérdések, melyeket az alkotók korszerű eszközök felhasználásával dolgoznak fel. Köreikben elfogadott művészeti ágnak számít a videó alkalmazása, mely a fotóművészettel szinte egyenrangúvá nőtte ki magát. A „Kettős boldogság" című videó és fotó alapú munka például a gazdag tajvani férjhez közvetítők által csábított vietnami nők sorsát dokumentálja.

Találkozhatunk a kiállításon a mozgás, a fény és az árnyék különös vetületéből származó mobil alkotással, mintegy annak bizonyításaként, hogy a sziget művészei cseppet sem élnek bezártságban. A „nyugati világ" legmodernebb áramlatai is eljutnak hozzájuk és azokat alkotó módon képesek felhasználni. Egy kisebb terem padozatát például különféle alakú, átlátszó műanyag testek halmaza borítja, látszólag teljesen céltalan elrendezésben. Középen viszont egy sínen lámpa mozog előre – hátra. A fényforrás helyzetétől függően minden tükröződik, új és új árnyékot vet, ráadásul az így keletkezett kép függ a szemlélő helyzetétől is.

 Egy másik, elsötétített szobában kivetítet világtérképet látunk. Ebben – az első néhány percben – nincs is semmi érdekes. Ám Tajvan szigete egyszer csak megmozdul, helyét és méretét változtatja. Vándorolni kezd. A művész eljátszik azzal a gondolattal: milyen lenne a világ, ha ez a sziget nem ott lenne, nem akkora lenne, mint ahogyan most van. Érdemes elgondolkodni ennek filozófiai hátterén. Tajvan viszonya Kínához nagyon ambivalens. A múlt század első felében még japán gyarmat volt, a sziget őslakossága pedig a csendes-óceáni szigetvilágból származik. Ez a hármasság önmagában jelzi a viszonyok bonyolultságát. Kormányzati oldalról nézve, alkotmányuk is csak mintegy húsz éve van, ami a tajvani identitást teljesen más összefüggésekbe helyezi. Ettől az időszaktól számítva a tajvani művészet és az értelmiség önmeghatározási folyamatba kezdett és ennek legfontosabb eleme, hogy nem a kínai ötezer éves történelembe helyezve szemlélik tajvani létüket, hanem sokkal inkább tengeri szigetként, sajátos társadalomként, ami nagyon sok kulturális hagyományból táplálkozik. Ennek a végeredményét mutatja be a két kiállítás, két különböző megközelítésben.

http://www.ludwigmuseum.hu/                     http://www.mucsarnok.hu/

(fotó: Kovács Krisztina)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük