Sok olyan vállalkozás van, ahol szeretnének több külföldivel kapcsolatba kerülni, részükre különféle szolgáltatásokat nyújtani. Egy kutatásból kiderült, hogy évente legalább százezer olyan külföldi turista látogat Budapestre, akik mit sem tudnak ezekről a lehetőségekről.

Sok olyan vállalkozás van, ahol szeretnének több külföldivel kapcsolatba kerülni, részükre különféle szolgáltatásokat nyújtani. Egy kutatásból kiderült, hogy évente legalább százezer olyan külföldi turista látogat Budapestre, akik mit sem tudnak ezekről a lehetőségekről.

A dunai hajóutazások Magyarország turisztikai kínálatának fontos elemei. A több európai várost érintő folyami hajóutak vonzó állomása Budapest. A Magyar Turizmus Zrt. munkatársai jó érzékkel felfedezték, hogy erről a vendégkörről kevés ismeretünk van, ezért – most először – kutatást végeztek a szállodahajók vendégei között. Segítségükkel viszonylag új célcsoport utazási szokásairól, motivációiról és a döntéseiket befolyásoló tényezőkről sikerült hasznos ismeretekhez jutni. Az MT Zrt. információi szerint a három hétig tartó Amszterdam-Budapest hajóúton évente 100-130 ezer turista látogat el Budapestre a Viking River Cruise-szal, tehát a hajóstársaság utasai körében végzett felmérés segíthet általában is megérteni a hajós turistákat. Az Edutus Főiskola és a Viking River Cruises együttműködésében 2014 őszén megvalósult (nem reprezentatív) kutatás a magyar turisztikai szakmai számára több olyan fontos információt is közvetít, melyek segítségével hatékonyabban aknázhatók ki a dunai hajós turizmusban rejlő lehetőségek.

Az Edutus Főiskola 2011-ben a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája és a Harsányi János Főiskola egyesülésével jött létre. A tatabányai székhelyű, de budapesti és székelyudvarhelyi tagozattal is rendelkező főiskola kínálatában az üzleti és a műszaki képzés egyaránt megtalálható – mondta el dr. Jandala Csilla, a főiskola mb. rektora. Az együttműködés a Magyar Turizmus Zrt-vel már a kezdetek óta tart, a célja, a „szakmával" történő, lehető legszorosabb kapcsolattartás. Eredményeként a hallgatók olyan készségekkel gazdagodnak, melyeket már rövid idő után hasznosíthatnak mindennapi munkájukban a főiskola elvégzése után. Ilyen együttes munka volt a hallgatók részvételével történt közös kutatás is, ők keresték fel, kérdezték meg angolul – a hajózási vállalat engedélyével – a turistákat. Mivel a Dunát több társaság hajói is járják, lehetséges, hogy ennek a kutatásnak még folytatása is lesz. Már ma is tapasztalható, hogy a Duna-menti országok némelyike nagy lendülettel fogott hozzá a hajózással kapcsolatos turizmus fejlesztéséhez, ezt nekünk feltétlenül figyelembe kell vennünk! A bécsiek például irigykedve mondják, hogy sajnos náluk a Duna a város szélén folyik, Budapesten a város közepét szeli át. Ezt az előnyünket jobban ki kellene használnunk!

A hajózási vállalat kiválasztása sem volt véletlen. Halassy Emőke, a Magyar Turizmus Zrt. Kutatási Irodájának munkatársa szerint azért figyeltek fel rá, mert a Viking River Cruises a dunai – turisztikai célú – hajózás meghatározó szereplője, elsősorban amerikai turistákat utaztat Európában. A Dunán kb. 30 hajóval van jelen. Árpolitikája eredményeként az elmúlt években jelentősen csökkentek a hajóutak árai, ami dinamikus bővülést eredményezett. A felmérés is igazolta, hogy növekszik az érdeklődés a hajós utak iránt és ez egyben a társaságok közötti verseny fokozódásával is jár. Budapestnek jelenleg jó a pozíciója a Duna-menti nagyvárosok rangsorában, de komolyan ügyelnünk kell arra, hogy ezt megtartsuk és lehetőség szerint még erősítsük is.

A kutatás eredményeként fény derült többek között arra, hogy a hajóval érkező vendégek fele (50,9%) nem vett részt elő- vagy utótúrán, vagyis a hajóutat sem előtte, sem utána nem kísérte további itt tartózkodás. Átlagosan 2,29 éjszakát (ebből 1,94 éjszakát a hajón) töltöttek a magyar fővárosban a megkérdezettek. Ugyanakkor sokan úgy nyilatkoztak, hogy szívesen töltenének el többi időt Budapesten. Erre azért is fel kell figyelni, mert a szervezett turistaútnak utolsó állomása volt Budapest. A háromheti hajózás után a vendégek vagy hazatértek – a többség így tett – vagy meglátogattak még egy európai várost, többnyire Prágát. A válaszadók négyötöde szerint Budapest önmagában is jelentős vonzerővel bír. Azt, hogy Budapest is az útvonal része, a válaszadók többsége (59,1%) nagyon fontosnak, további 20%-a fontosnak vélte utazási döntése során. A résztvevők 89,6%-a még nem járt korábban fővárosunkban.

Különösen a város szépségét, történelmét és magyarországi rokoni kapcsolataikat említették a vendégek. Nagyon elégedettek voltak a Viking River Cruises által szervezett városnéző programokkal, a budapestiek vendégszeretetével és az éttermekkel. Ötös skálán legalább 4,50-es átlagot ért el a város atmoszférája, a kulturális programok, a tömegközlekedés és a vásárlási lehetőségek. A legjobban Budapest esti fényei nyűgözték le a hajós vendégeket. Kevesebb lehetőség volt a kulturális programokra és fürdőlátogatásra, a magyarországi turisztikai kínálatban kiemelt szerepet betöltő egészségturisztikai szolgáltatások – vélhetően a hajóút előre meghatározott programja, az egyes városokban eltöltött idő rövidsége miatt – nem juthattak megfelelő szerephez. Az elégedettséget jelzi, hogy a felmérésbe bevontak 99,7%-a ajánlaná a budapesti utazást barátainak, ismerőseinek. 70%-uk úgy nyilatkozott, hogy a budapesti élmények a vártnál jobbak voltak. Roppant figyelemre méltó adatokat látunk a hajóutakon résztvevőkkel kapcsolatban is. Döntő többségük (85,6%) a 60 év feletti korosztályt képviselte, több mint 90%-uk felsőfokú végzettségű, 81,4% nyugdíjas, 84,2% átlagon felüli jövedelemmel rendelkezik. Több mint 70%-uk érkezett az USA-ból, 23,2% Kanadából, 3,4% Ausztráliából, 1,8% pedig az Egyesült Királyságból jött hozzánk. Mindezek az adatok együttesen azt igazolják, hogy egy kísérlet, legalább a hajózás befejezése után távozók egy részének itt tartására, valószínűleg nem reménytelen!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük