Megismerkedve Cegléd város értékeivel, érdemes körülnézi a szomszédságában is. Két olyan hely is van a közvetlen közelében ahol egy kicsit elidőzve, meglepő dolgokra bukkanhatunk. Az egyik Nyársapát, a másik Újszilvás.

Megismerkedve Cegléd város értékeivel, érdemes körülnézi a szomszédságában is. Két olyan hely is van a közvetlen közelében ahol egy kicsit elidőzve, meglepő dolgokra bukkanhatunk. Az egyik Nyársapát, a másik Újszilvás.

Cegléd – Nyársapát – Csemő határán, a 441-es útról Csemő felé letérve, az egész évben nyitva tartó Bognár Gokart Parkot találjuk. Kitalálója, Bognár István 1977-ben maga is gokart versenyző volt, tervezett is járművet. Amikor nyugdíjas lett, megvásárolt egy területet, ahol 1883-tól 1973-ig egy tanyasi iskola volt. Az eredeti pedagógus szolgálati lakás ma is áll. A több, mint négyhektáros területnek csak egy része a pálya, máshol sétálni, kikapcsolódni lehet. Maga a pálya 823 méter hosszú, nyolc különböző vonalvezetést tesz lehetővé. A tájépítészek nem engedték a talaj egyenetlenségeit eltüntetni, így az 1,67 méter szintkülönbség is megmaradt. A versenyezni kívánókat 14 működőképes kocsi várja, ám általában egyszerre csak 5-6 futhat, biztonsági okból. A pályát is és a járműveket is kétévente ellenőrzik külső szervezetek, mindenben megfelel az Unió előírásainak. Ez a park olyannyira családi vállalkozás, hogy a család ott is lakik. Így minden nap 10 órától este nyolcig tarthatnak nyitva.

Alaprajzát tekintve ez a barcelonai Forma-1 pálya kicsinyített mása. A látványtervek a Szent-István Egyetem Építészmérnöki karával együttműködve készültek el. Az építkezés 2004-ben kezdődött és fokozatosan, több lépcsőben bővülve érte el mai alakját, mely ebben a formájában az egyetlen Magyarországon. A pálya átadása 2012. június 23-án ünnepélyes keretek között történt. Minden évben hazai gyerek és felnőtt gokart versenyeket szerveznek amatőr szinten. Rimo GX 200, BIZ GX 200 és GX 120 típusú gokartokat használnak, a BIZ kocsikat Angliából rendelik. A tervek között további fejlesztések is szerepelnek, melyek megvalósítása 2024-re várható.

Az Újszilváson működő Bolyhos Pálinkafőzőről korábban már esett szó (http://www.euroastra.info/node/102686). Ám itt a műszaki újdonságok iránt fogékonyak is találnak érdekességet. Helyi ünnepségen adták át, állították szolgálatba 2011. november 23-án azt a telepet, ami akkor Magyarország legnagyobb naperőművének számított. Napkövető rendszerben ma is a legnagyobb, 400 kWh csúcsteljesítménye van. Egy évben ez 630 ezer kWh teljesítményt jelent, ami elegendő az újszilvási Önkormányzat teljes intézményrendszere és az egész közvilágítás elektromos energiával való ellátására. A beruházás a közép-magyarországi Operatív program keretében 70 százalékban EU támogatással jött létre. A 30 %-ot, 185 millió forintot önkormányzati saját erő és vállalkozói hitel adta, mely a számítások szerint tíz év alatt megtérül. A napelemek élettartamára a gyár 25 éves garanciát vállal, ebből 15 éven keresztül 90 százalékos a hatékonyság, utána 80 %-on működik tovább. A rendszer automatikus, a forgató részét évente kétszer kell karbantartani, az őrzésen kívül más munkát nem igényel. A panelek alatti terület tisztán tartására természetes fűnyírókat, rackajuhokat használnak.

A Gödöllői Dombság déli lankáin, meszes löszös talajokon, Cegléd és Ceglédbercel legkiválóbb dűlőiben, tizenhárom hektáron termeli szőlőit a Kökény és Fia Családi Borászat. Célkitűzésük, hogy az igényes borfogyasztók közvetlen, házi szállítója legyenek. A közbeiktatott kereskedelmet megpróbálják kizárni. Kínálatukban Cserszegi Fűszeres, Chardonnay és Kékfrankos szerepel, némi Zöld Veltelini, Bianka, Zalagyöngye, Zweigelt, Pinot Noir és Cabernet Sauvignon mellett. A paletta tehát elég színes. Minőségüket jól jelzi a franciaországi rosé világversenyen elnyert több arany- és ezüstérem, valamint a Vinagorán kapott, ugyancsak arany- és ezüstérmek. Számos más nagy versenyen is sok díjat nyertek. Ennek ellenére boraikat nemcsak palackban, hanem kimérve is árusítják – még Szlovákiában is!

A Borászat központját meggy ültetvények veszik körül,. A kézzel szüretelt termést elsősorban exportálják, de a szüret idején helyben is lehet vásárolni a friss gyümölcsből. A gyümölcs más részét feldolgozzák, részben meggyszörpöt készítenek belőle, részben fagyasztják és a magozott meggyet a konyhán használják fel. Mindezek mellett készítenek szőlőmag-olajat és bodzaszörpöt is. A fő termék azért mégis csak a bor. A ládába szüretelt szőlőfürtök, az előválogatás és a kíméletes feldolgozás után irányított erjesztés során alakulnak borrá. A borokat részben acéltartályokban részben különböző méretű fahordókban érlelik tovább és a fejlődésük alatt a lehető legkevesebbszer mozgatják, mielőtt a palackba kerülnek. Minden munkaművelet a családtagok személyes felügyelete mellett történik, így tudják garantálni a pincéből kikerülő termékek magas minőségét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük