Valószínűleg ez az egyetlen megállapítás, amiben egyetérthetünk az idei, a 38. Utazás kiállítás rendezőivel. Tavalyhoz képest a helyzet egyáltalán nem lett jobb, inkább visszaesés tapasztalható.

Valószínűleg ez az egyetlen megállapítás, amiben egyetérthetünk az idei, a 38. Utazás kiállítás rendezőivel. Tavalyhoz képest a helyzet egyáltalán nem lett jobb, inkább visszaesés tapasztalható.

Bizonyára vannak még, akik emlékeznek azokra az évekre, amikor a külföldi kiállítók megtöltötték a HUNGEXPO A-épületét annyira, hogy a hazaiak már csak a D-ben kaptak helyet. Ennek régen vége. Az idén, zsugorodó területen, csökkenő kiállítói létszám, és gyérülő érdeklődés mellett zajlott a kiállítás, melynek persze oka van. Nehéz megérteni, miért nem tudnak a rendezők a BKV vezetőivel szót érteni. Elérni, hogy olyan eseményen, ahol rengeteg külföldi fordul meg, ne a roncstelepre kívánkozó csotrogányok közlekedjenek, melyekbe csukott ablakok mellett is beesik az eső. Az induláskor, amikor az autóbusz-roncs a befogadóképessége 130 százalékáig már megtelt és mögötte zárt ajtókkal kettő is, azok előtt pedig tömeg várakozik, ne a Szent Nagy Menetidő legyen a vezérelv az ésszerűség helyett. Ha a két cég illetékesei nincsenek egymással beszélő viszonyban, segíthetne egy harmadik, mondjuk a Turizmus Zrt. Az „országimázs" ilyen mértékű rombolása ugyanis erősen érinti az ő működési területüket is.

A helyzet sajnos bent sem volt jobb. A kiállítók panaszkodtak, hogy a szervezők a helypénz beszedésén kívül másra csekély odafigyelést mutattak. A „szakmai"-nak nevezett első napon is válogatás nélkül beengedtek bárkit. Volt, aki mindjárt két taligával érkezett. Söpörték befelé a prospektusokat, a pultokra kitett apró ajándékokat, megrohanták a kiállítók által szervezett, zártkörűnek szánt bemutatókat. Azzal sem törődött senki, hogy ott, ahol bort is kínáltak, hány 18 éven aluli tolong a pultok előtt, vonul át csoportosan egyik helyről a másikra. Csalódtak azok is, akik valóban utazási információkért jöttek. Az A-épület hosszában az egyik oldalt autókereskedők bemutatója foglalta el, a másikon zöldségszeletelő, nadrágszíj, masszázsfotel, szemüvegtisztító, univerzális csodagyógyszer és automata felmosórongy árusai tanyáztak. A kiállítói érdeklődés csökkenését, az egyre szaporodó üres tereket a meglehetősen fantáziátlan, szürke, 180 négyzetméteres LEGO-térkép sem volt képes leplezni.

Azért az igazságnak tartozunk annyival, hogy elmondjuk, aki mindezen visszásságokon túltette magát, találhatott olyat, amiért érdemes volt eljönnie a kiállításra. Az idén először mutatkozott be Budapesten önállóan az olaszországi Emilia Romagna, a történelmi emlékekben, kulturális értékekben és nagyszerű üdülési lehetőségekben egyaránt gazdag tartomány. A gyerekektől az „arany korban" lévőkig, a pihenni vágyóktól a sportszeretőkig itt mindenki megtalálja a leginkább kedvére való helyet. A Rivierán tíz kilométer hosszan, június 13-tól huszadikáig tart a Családi Fesztivál, július végén és augusztus elején pedig sportfesztivál zajlik. Július 3. az olasz nyári Szilveszter-éj, a Notte Rosa, amikor mindent rózsák borítanak és mindenki úgy érzi magát, mint nálunk Újévkor. Az idősebbeknek szánt rendezvények fő ideje szeptember.

Itt található a Magyarországhoz még közelinek is mondható Park Gallanti, egy közvetlenül az Adria partján fekvő üdülőfalu, mely igen előzékenyen, magyar nyelvű prospektussal kínálja szolgáltatásait. Ez a hely a nyaralási lehetőség mellett kiváló kiindulási pont lehet néhány művészeti értékekben gazdag város meglátogatásához is. Ravenna 35, Ferrara 60, és még Velence is csak száz kilométer távolságra van tőle. Ám aki egy napra sem akarja elhagyni a fürdőszobával, jól felszerelt konyhával ellátott bungalók környékét, eltöltheti az idejét a lassan mélyülő tengerben, a fehér homokos strandon, az ingyen kapott napozóágyon a napernyők alatt és kedvére válogathat a parkban az éttermek, bárok, pizzériák, kínálatában. Az ínyencségekre vágyók viszont júniusban elmerészkedhetnek az ugyancsak közeli Forliba a "Wine and dine" fesztiválra.

Ugyancsak először szerepelt önálló kiállítóként Grúzia. Annak ellenére, hogy kis ország, számtalan érdekességet kínálnak. Egész évben, bármilyen évszakban érdemes felkeresni. Európa és Ázsia keresztútján fekszik, a Fekete-tenger partjától a Kaukázus magas csúcsáig nyúlik, kultúrája, népművészete is híres. A második ország, ahol a kereszténységet államvallássá emelték, erre itt 337-ben került sor. Itt található Európában a legmagasabb település, Ushguli falu 2300 méter magasan fekszik. Borkultúrája több mint hétezer éves, az ország több tája a Világörökség részét képezi. Szinte nincs is olyan üdülési, sportolási lehetőség, amire Grúziban mód ne nyílna, kezdve a tengerparti fürdőzéstől, a gyógyüdülésen át, egészen a magashegyi siklóernyőzésig. És ekkor még a téli sportokról nem is beszéltünk. Az EU tagországokból érkezőknek vízumra sincs szükségük.

Az Etelka név egyik közismert, becézett formája az Eti. A szó az Utazás kiállításon is látható volt, bár egészen más jelentéssel. Az Express Travel International 1998-ban alakult meg Frankfurtban, családi vállalkozásként. Ma már jelen van Bécsben, Pozsonyban, Zürichben, Londonban, egy éve pedig Budapesten is. Tulajdonosai a 4-5 csillagos Red Sea szállodáknak, közvetlen repülőjáratokat indítanak Budapestről Hurghadába és Sharm el Sheikhre is. Különleges szolgáltatásuk, hogy a repülőtérről az utast közvetlenül a saját szállodájába viszik, nem kell megvárnia, amíg körjáratban a többieket „lerakják" a buszról. Bármikor érkezik a repülőgép, a vendég a szállodában azonnal megkapja a szobáját, akár hajnali háromkor is. Ha éjjel utazik el, szinte az utolsó percig használhatja a szobát, természetesen az all inclusive ellátással együtt. Mindezeket pedig az ETI-nél inkább az átlagnál alacsonyabb, nem pedig magasabb áron teszik.

A Kanári szigetek, Tenerife szerepel a Via Sale utazási iroda ajánlatainak élén, de idén nyáron már Gran Canarián is fogadják az utasokat. A szokásos tengerparti nyaralásoknál többet kínálnak. Lehetőség van arra, hogy az utas – all inclusive ellátás mellett – két hét alatt megismerje a két legnagyobb szigetet. A Tenerife Akadémiával együtt működve, húszórás intenzív tanfolyamokat indítanak spanyol, angol, német és francia nyelven, miközben egy kis nyaralás sem marad el. Már sokan tudják, hogy Tenerife a golf szigete. Az egész évben enyhe éghajlat a játékot télen-nyáron, bármikor lehetővé teszi. Mivel a szigetek Spanyolországhoz tartoznak, felkeresésükhöz vízum nem szükséges.

Ha valakinek azt mondanánk, utazzon el a szkipetárok földjére, sokan értetlenül néznének, bár valószínűleg ez nem lesz mindig így. A TSTours több utazást is kínál – Albániába! A cél a tengerparti üdülővárosok, ahonnan bárki maga választhat fakultatív kirándulásokat a szárazföld felé. Az érdeklődés máris nagy irántuk, egyrészt a kedvező árak, másrészt a turisták által még felfedezetlen, gyönyörű ország vonzereje miatt. Számos olyan természeti adottsága van, melyeket máshol nem találunk. Ilyen például a „Kék szem gejzir" vagy az Osumi folyó völgye. Az ország biztonságos, a szállodák újak, a helyi éttermek kínálata változatos. A tengerparton inkább a halételek, az ország középső részén pedig a meglepően ízletes kecskehús népszerű. Leöblíteni a finom helyi sörrel érdemes, de a borok is figyelemre méltóak.

Szlovákia is olyan ország, ahová télen-nyáron egyaránt érdemes ellátogatni. Úgy is nevezhetnénk: sok vonzerő, egy helyen. Tavasszal a magyarok inkább városlátogatásra járnak át, de népszerű a motorkerékpárosok számára is. Június 4-én nyílik Betlérben, az Andrássy kastélyban az „Őfelsége, a Császárné" kiállítás. A látogatókat maga Sissi fogadja, bemutatja a ruháit, még a sminkelési szokásait is. Bajmócon viszont senki ne lepődjön meg, ha április végén, május elején a várban szörnyekkel, szellemekkel találkozik – éjszaka is! Pozsonyban idén is tartanak koronázási ünnepségeket a csúcspont mégis jövőre lesz: Mária Terézia megkoronázásának 275. évfordulóján! Idén viszont Kassára és Pozsonyba nosztalgia-vonat megy majd a Gőzmozdony Parádéra.

Szerbia magyarlakta területéről az Újvidékhez közeli Temerin kiállítói az üvegfestészet különleges tárgyaival hívták fel magukra a figyelmet. Aki viszont megállt a pult előtt nemcsak a község érdekes múltjával ismerkedhetett meg, hanem a bácskai táj bortermeléséről is képet kaphatott. A Vindulo Pincészetben ma is a nagyapák szeretet és tisztelet övezte módszereivel dolgoznak. A vidékre jellemző tanyaépülethez téli látogatásra is alkalmas kóstolóterem tartozik, a vendéget valódi bácskai ízek, halászlé, pörkölt, sertéscsülök, kemencében készült ételek is várják. A Magyarországon ismert Kövidinka, Saszla, Portugieser mellett érdemes megkóstolni a helyi Mirna Bačka, RosAnna borokat, a hölgyek valószínűleg a Slatka Eva fehér likőrbort fogják inkább kedvelni.

(Folytatjuk a belföldi kínálattal: http://www.euroastra.info/node/88874 )

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük